Magyar idő szerint szombat reggel megkezdi szereplését női 3x3-as válogatottunk a szingapúri világbajnoki selejtezőn. Jakab Máté tanítványai Egyiptom ellen kezdenek 9:45-től, 11:25-től pedig Litvánia lesz az ellenfél.
A selejtezőrtornán 6-6 válogatott szerepel mindkét nemben, közülük 3-3 nemzeti csapat vált jegyet a varsói vb-re, amelyet június 1-7. között rendeznek.
A mieink az A csoportba kaptak besorolást az ázsiai selejtezőn, a másik hármasban a házigazda Szingapúr mellett Brazília és a Fülöp-szigetek szerepel. A két trióból az első és második helyezettek jutnak be az elődöntőbe, ahol vasárnap keresztbejátszanak egymással. Az elődöntő győztesei kijutnak a világbajnokságra, a harmadik kvóta pedig a két vesztes csatájának a győztesét illeti meg.

Válogatottunk célja a kupadöntőn megsérülő Papp Klaudia nélkül sem lehet más, mint a világbajnoki szereplés kiharcolása. A keretet Tóth Franka (TFSE), Szerencsés Tamara (Vasas Akadémia), Böröndy Vivien (Sopron Basket) és Dávid Mia (Dávid Kornél KA) alkotja.
A mérkőzéseket a FIBA 3x3 YouTube-csatornáján lehet élőben követni: