A 2024/25-ös Killik László Női Magyar Kupa negyeddöntőjében a DVTK HUNTHERM hazai pályán aratott 86-71-es sikert a Sopron Basket ellen. A tavalyi kupagyőztes nem lesz ott a legjobb négy között.
 
Magas színvonalú mérkőzés volt várható már az idei Magyar Kupa negyeddöntőjében, a tavalyi szezon döntőjét játszó csapatok mérkőztek meg most is egymással - írta a wbasket.hu.
Jovanovic triplájával indult a találkozó, majd a túloldalon Reid révén érkezett egyből a válasz (3-2). Egy szépen kijátszott soproni akció végén Böröndy hármasával átvette a vezetést a Sopron, 3-5. Természetesen ezt a DVTK nem hagyta annyiban, mind a két támadásából született kosár, így 8-5-re fordítottak. A vártnak megfelelően alakult a mérkőzés, fej-fej mellett haladtak a csapatok, egyszer a DVTK, másszor a Sopron járt előrébb. Egy kisebb hullámot lovagolt meg a vendég gárda, Böröndy és Friskovec vezetésével 8 ponttal léptek el (8-16). Gulbe büntetői törték meg a soproni rohanást, 10-16. Jó védekezést láthattunk mind a két oldalon, de egyelőre a Sopron élesebb volt támadásban (12-20). A DVTK igyekezett tartani a lépést, nem hagyta, hogy kialakuljon a 10 pontos differencia (14-20). Völgyi Péter Monroe kosarát követően kért időt, de az eligazítás Brooks triplája is célt ért, így 14-25-re módosult az állás. Az első negyedet Miklós Melinda büntetői zárták, 16-25.
 
Lelik Réka vezetésével zárkózott a Diósgyőr, 6-2-es futással kezdték a második etapot. Soproni időkérés szakította meg a játékot (22-27). Jót tett a soproniaknak az eligazítás, két gyors triplával növelték az előnyüket (24-33). Szebbnél szebb támadásokat láthattunk mind a két oldalon, 8-10 pont környékén állandósult a differencia (29-39). A hangulatra természetesen most sem volt panasz. Kányási kosarait követően 33-39-re megközelítette ellenfelét a DVTK, de Brooks és Böröndy pontjai a legjobbkor jöttek a Sopronnak, újból 10 pont fölé nőtt a különbség (33-44). Gulbe harcosan ment a támadólepattanóért, aminek kosár lett a vége, így vendég időkérés következett. A félidőig Charles kosaraival faragta a hátrányát a DVTK, 39-46 állt az eredményjelzőn.
 
Charles ott folytatta a játékot, ahol abbahagyta, hat pontot dobott zsinórban a légiós (45-48). Friskovec triplája után még fellélegezhetett a Sopron, de a hazaiak felzárkózását nem akasztotta meg. A DVTK kiválóan védekezett, így jobb ritmusban támadtak, aminek az lett az eredménye, hogy 53-51-re fordítottak. Gáspár Dávidnak kellett időt kérnie. Friskovec büntetőivel egál lett az állás, de Tadic váratlanul ráemelt egy triplát, ami beesett, talpra ugrott a csarnok (56-53). Mozgalmas percek következtek, felváltva vezettek a csapatok (58-57). Jovanovic büntetői után Papp is a vonalra állhatott soproni oldalon, 60-60. Azt kijelenthetjük, hogy rengeteg büntetőt dobhattak a csapatok, nagyon sok személyi hibát láthattunk (64-60). Aho Nina öt pontja zárta a 30. percet, 69-61-re vezetett a DVTK.
 
Kihagyott helyzetek sorozata jellemezte az utolsó játékrész elejét, de ez akár a kemény védekezésnek is betudható. Közel négy perc kellett, hogy Tadic megszerezze a negyedik negyed első pontjait, és ezekkel már 10 pontos előnyre tett szert a DVTK (71-61). Krivacevic büntetőivel még benézett 10 pont alá a Sopron, de Kányási triplája visszaállította a két számjegyű differenciát (74-63). A feszült hangulatban Völgyi Péter kapott technikai hibát, amit Friskovec váltott pontra (74-65). A büntetőkből az utolsó negyedben sem volt hiány, a DVTK 27-szer, míg a Sopron 26-szor állhatott a vonalra (78-67). A mérkőzés végjátékához érkezve Lelik hárompontosa célt ért, így 81-67-ről vághatott bele az utolsó két percbe a Diósgyőr. Szép megoldásokból ekkor sem volt hiány, Miklós, Friskovec és Lelik pontjai zárták a meccsek. A DVTK HUNTHERM 86-71-es sikert aratott és ezzel visszavágott a tavalyi döntőben Soprontól elszenvedett vereségért, a DVTK jutott a legjobb négy csapat közé.
 
 
DVTK HUNTHERM - Sopron Basket 86-71 (16-25, 23-21, 30-15, 17-10)
 
Killik László Női Magyar Kupa 2024/25, negyeddöntő
Miskolc, DVTK Multifunkciós Sportcsarnok Centerpálya
Játékvezetők: Praksch Péter Árpád, Csabai-Kaskötő Brigitta, Pozsonyi László (Dr. Gincsai János Péter)
 
DVTK HUNTHERM: Charles 16/6, Aho N. 8/6, Lelik 17/6, Tadic 16/3, Jovanovic 10/3. Csere: Miklós 6/3, Kányási 9/3, Gulbe 4.
 
Sopron Basket: Friskovec 18/12, Reid 11/3, Monroe 6, Brooks 13/3, Böröndy 11/9. Csere: Varga-, Papp 3, Krivacevic 5, Pavlopoulou 4/3.
 
 
 
 
Magabiztosan jutott a legjobb négy közé a Magyar Kupában a Pécs.
 
A Killik László Női Magyar Kupa negyeddöntőjében az NKA Universitas Pécs 81-61-re múlta felül a TARR KSC Szekszárdot.
 
A pécsiek rögtön az első percekben magukhoz ragadták a kezdeményezést. Nem telt el három perc és már 10-0-ra mentek a hazaiak. Alexa Held, illetve Török Ági és Julia Risingerova volt ezen futás motorja. Időt is kértek a szekszárdiak, de a játék képe a folytatásban sem változott. Egészen 15-0-ig tartott a pécsi roham. Kat Westbeld törte meg a vendégek kosárcsendjét büntetőkből. A bajnokságban a teljesítmény-index átlag rangsorát vezető amerikai játékos rögtön a találkozó elején bokasérülést szenvedett és fájós lábbal igyekezett segíteni társait. Szekszárdi oldalon az új center Kristina Higgins is bemutatkozott. Ezeket az információkat azonban már 14-16 pontos differencia mellett rögzíthettük a jegyzeteinkbe. A pécsiek ugyanis a játék minden elemében riválisuk fölé kerekedtek. Török Ági 9, Alexa Held 8 egységnél járt.
 
A második negyednek 25-11-ről futottak neki a csapatok. A pécsiek ott folytatták, ahol az első negyedben abbahagyták. Egy újabb 9-0-s futással növelték tovább a differenciát. Ezzel mentálisan is komoly erőt mutattak. Alexa Held repítette a házigazdát, a félidőig 21 pontig, közte négy tripláig jutott. A különbség a 20 pontot is átlépte. Sőt, Rátkai Eszter triplája után 46-19-nél már 27 egység is volt. A félidőben 50-27-re ment a Pécs. A hazaiak 39-ből 27-et dobtak be mezőnyből, a Szekszárd 25-ből 7-et. A vendégeknek mindössze három pontszerzőjük volt. A harmadik negyed elején felváltva este a kosarak. Ez egyben azt is jelenti, hogy kiegyenlítettebbé vált a játék képe. Sőt, 54-34-nél felcsillant az esély a vendégek előtt, hogy ezen 20 pontos határ alá jöjjenek. Ezzel nem tudtak élni és ez döntőnek bizonyult. Innen a kifejezetten jó mentalitással játszó és nagy energiákat mozgósító pécsiek egy 8-1-es futással rendezték a soraikat.
 
A harmadik negyed hajrájában már nem változott a játék képe. Láthattunk szép megoldásokat Zsebe-Weninger Virágtól, Rátkai Esztertől, míg a vendégeknél Kristina Higgins villant meg. Az utolsó 10 percnek 70-41-ről vágtak neki a csapatok. A pécsi siker nem forgott veszélyben, de a KSC tartását dicséri, hogy igyekeztek szépíteni: Precious Johnson és Boros Julcsi is szerzett pontot. 71-46-nál időt is kértek a pécsiek. A hazaiakra nagy feladat vár csütörtökön a Girona ellen az Európa Kupában, így nem véletlen hogy a biztos vezetés tudatában is maximális koncentrációt követelt meg tanítványaitól Zseljko Djokics. A differencia 20 pontos határon állt be. A negyedik negyedet ennek megfelelően 20-11-re így megnyerték a vendégek. A meccset azonban magabiztosan és végig vezetve 81-61-re a Pécs. A márciusi négyes döntő eldöntőjében az NKA Universitas Pécs a DVTK HUNTHERM gárdájával mérkőzik.
 
 
NKA Universitas Pécs - TARR KSC Szekszárd 81-61 (25-11, 25-16, 20-14, 11-20)
 
Killik László Női Magyar Kupa, negyeddöntő
Pécs, Lauber Dezső Városi sportcsarnok
Benczur Tamás, Dr. Mészáros Balázs, Szilágyi Bálint (Sarkadi-Nagy Ágnes)
 
NKA Universitas Pécs: Held 24/12, Smailbegovic 3, Studer 2, Török 19, Reisingerova 12. Csere: Rátkai 10/3, Zsebe-Weninger 6, Josepovits 2, Tóth, Kiss 3
 
TARR KSC Szekszárd: Bejedi, Mányoky 1, Boros 6, Westbeld 21/6, Bernáth 8/3. Csere: Theodoreán, Johnson 5, Szücs, Holcz 8, Higgins 12.
 
 
 
 
Öt év után ismét a Magyar Kupa legjobb négy csapata közé jutott a TFSE-MTK.
 
A 2024/25-ös Killik László Női Magyar Kupa negyeddöntőjében a TFSE-MTK 59-35-ös sikert aratott a Vasas Akadémia otthonában, így a TFSE csapata jutott a Magyar Kupa négyes döntőjébe.
 
Dúl Panka triplájával kezdődött a mérkőzés és sokáig csak ezt az egy kosarat láthattuk, hiszen a TFSE jól védekezett, nem hagyták könnyű helyzethez jutni a Vasast (0-3). Budácsik révén a Vasas is feliratkozott az eredményjelzőre, és gyors két kosárral már ott loholtak a TFSE sarkában (4-5). Boricic 6-6-nál egyenlített, de a TFSE Manis és Kókai pontjaival 12-6-ra lépett el. A Vasasnál Davis és Jáhni volt eredményes, míg a vendég csapatból Dúl Panka kapta el a fonalat a triplavonalon túlról (10-21). Az első játékrészt egyértelműen a vendégek uralták, 10-23-as állásnál zárult az első 10 perc.
 
Jól folytatta a játékot a Vasas, gyors két kosárral igyekeztek zárkózni (14-23). Prechtel és Manis kosarai közé Kádár büntetője ékelődött be, de hiába próbált zárkózni a Vasas Akadémia, a TFSE csapatából mindig volt valaki, aki elő tudott lépni a pontgyártásban (16-29). Ismét egy 5-0-s futást csinált a vendég gárda, amivel 17-34-re módosult az állás, így hazai időkérés következett. Az eligazítás után sem változott a játék képe, a Vasas továbbra sem találta támadásban a tőlük megszokott ritmust (17-34). Mind a két csapat pontatlan játékot mutatott a félidő előtti utolsó percekben, sok helyzet maradt ki mind a két oldalon (17-34).
 
Nagyobb energiával kezdte meg a Vasas a második félidőt, Madár és Boricic kosarai vezették fel a harmadik negyedet (21-34). A TFSE légiósai ismét jókor villantak meg, kicsit megakasztották a hazaiak pontgyártását (21-39). Csakúgy, mint a második 10 perc, ez az etap is pontszegényre sikerült, sok helyzet maradt ki és sok volt a pontatlanság. Természetesen küzdésből egyik oldalon sem volt hiány, hiszen a meccs tétjével mindenki tisztában volt. Egy közel négy perces kosárcsendet tört meg Kádár, majd Szerencsés és Czirkos is betalált (28-41). A 30. percet végül Prechtel 2+1-es megoldása zárta, amivel 28-44-re módosult az állás.
 
A meccs kezdeti lendülete elfogyni látszott, pontatlanul játszottak a csapatok. Prechtel és Dúl triplája is célt ért, 6-0-s futással hagyta állva a TF a Vasast (28-50). Nenad Markovicnak muszáj volt időt kérnie. A két csapat közti nagy különbség a helyzetek kialakításában és kihasználásában látszott, a Vasas Akadémia fiataljai sokkal jobb összjátékot szoktak mutatni. Közel öt percet kellett várni, hogy a Vasas megszerezze a negyed első kosarát, Boros dobott ziccert (30-52). Még láthattunk egy-két szép megoldást a Vasas játékosaitól, de a TFSE sikere már nem volt veszélyben (35-57). A mérkőzést végül Szabó kosara zárta, és a TFSE-MTK megérdemelten aratott 59-35-ös győzelmet. A Vasas Akadémia a tavalyi bravúros Magyar Kupa szereplés után idén nem lesz ott a legjobb négy csapat között.
 
 
Vasas Akadémia - TFSE-MTK 35-59 (10-23, 7-11, 11-10, 7-15)
 
Killik László Női Magyar Kupa 2024/25, negyeddöntő
Budapest, Pasaréti Sportcentrum
Játékvezetők: Földházi Tamás Péter, Győrffy Pál Attila, Sörlei Attila (Vághy Tamás János)
 
Vasas Akadémia: Davis 5, Budácsik 2, Jáhni 4, Boricic 6, Szerencsés 4. Csere: Boros 2, Gelei-, Salamon 1, Madár K.-, Czirkos 4, Madár E. 4, Kádár 3.
 
TFSE-MTK: Prechtel 18/9, Szabó 5/3, Tóth 4, Manis 13, Dúl P. 13/12. Csere: Kókai 3/3, Vigh-, Dúl T. 3/3, Király-.
 
 
 
 
Fölényes győzelemmel jutott tovább a Győr.
 
A Killik László Női Magyar Kupa negyeddöntőjében a SERCO UNI Győr 100-51-re múlta felül a Dávid Kornél KA gárdáját.
 
Villámrajtot vett a Győr, Dombai Réka, Angyal Barbara és Kiss Virág révén 77 másodperc alatt 7-0-s előnyhöz jutottak a hazaiak. Makenna Marisa szerezte a DKKA első pontjait. Ezt követően nem sokat kellett várni és Kiss Virág triplája után 15-4-nél átlépte a 10 egységet a differencia. Sokáig itt látszott állandósulni a differencia. A DKKA előtt két alkalommal (18-12-nél és 20-14-nél) megnyílt az esély, hogy valamivel szorosabbá tegye a csatát. Ezzel nem tudott élni, az első szakasz végére visszaállt a nagyobb differencia. A 28-16-ról induló második negyed elején két gyors találattal tovább növelte előnyét a Győr. Makenna Marisa triplájával még kapaszkodott a DKKA, de amikor Darcee Garbin és Dombai Réka is eredményesnek bizonyult távolról, lassan már a 20 egységet közelítette a differencia.
 
A DKKA stábja 40-21-nél kért időt. A Győr azonban lendületben maradt. Kiss Virág és Dubei Debóra hármasa után 46-23-nál már kétszer annyi pontja volt a házigazdának, mint a székesfehérváriaknak. A játék képe a nagyszünetig nem változott. A félidőben 53-28 állt az eredményjelzőn. A harmadik negyedet Drávecz Boróka és Cyesha Goree kosárváltása indította. Nem telt el négy perc és 30 ponttal mentek Cziczás László tanítványai. Közel 50%-al dobott szinte végig mezőnyből a Győr. Kiváló ritmust diktáltak a hazaiak támadásban. Védőoldalon sem lehetett hiányérzetük Dubei Debóráéknak, összesen 25 eladott labdába kényszerítették riválisukat.
 
A harmadik negyedben sokáig ezen 30 pontos határon mozgott a meccs. Nem lehetett kérdés a győztes és ezzel Magyar Kupa elődöntős csapat kiléte. Azok után pedig főleg nem, amikor Dubei Debóra két triplája is célt ért a játékrész végén. A záró szakasznak 78-37-ről mentek neki a csapatok. Büntetők tették töredezetté a játékrész elejét, majd 7-0-val erősítette tovább fölényét a Győr. Ekkor még öt perc volt hátra és a 100 szerzett pont sem tűnt elérhetetlennek a hazaiaknak. Weronika Telenga és Bach Bogi tett hozzá ehhez nagyon sokat ebben az időszakban. A végeredményt pedig az utolsó percben Laufer Gabriella és Cyesha Goree kosárváltása alakította ki.
 
 
SERCO UNI Győr - Dávid Kornél KA 100-51 (28-16, 25-12, 25-9, 22-14)
 
Killik László Női Magyar Kupa, negyeddöntő
Győr, Széchenyi István Egyetemi csarnok
Nagy Viktor, Kapusi Gábor, Jankovics Viktor Zsolt (Herczeg Ágoston)
 
SERCO UNI Győr: Kiss 20/6, Angyal 5/3, Dombai 14/12, Goree 14/6, Bach 8/3. Csere: Dubei 17/9, Ruff-Nagy 1, Garbin 10/6, Telenga 11.
 
Dávid Kornél KA: Hegedűs 6, Varga 2, Dávid 2, Marisa 16/9, Leufer 9/3. Csere: Takács 8, Szücs 2, Milis, Drávecz 6, Papp.
 
 
 
 
Forrás: wbasket.h