Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2021/2022
2021. október 31. | 19:45
8. forduló
Tiszaligeti Városi Sportcsarnok
81 -63
(16-12, 17-15, 22-17, 26-19)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Papp Péter, TÖRÖK RÓBERT, Goda László (Hartyáni Zsolt)

Hazai edző nyilatkozata
Gasper Potocnik : Gratulálok a fiúknak! Büszke vagyok rájuk! Remekül védekeztünk. Az első félidőben szinte tökéletesen. A másodikban voltak olyan pillanatok, amikor kicsit kiengedtünk, de összességében nagy dicséret illeti a csapatot. Tudtuk, hogy egy nagyon jó gárda ellen játszunk és egyáltalán nem könnyű a Kecskemétet 63 ponton tartani. Tetszett ez a hozzáállás, minden köszönetem a fiúknak!

Vendég edző nyilatkozata
Forray Gábor : Gratulálok a Szolnoknak, teljesen megérdemelten nyertek ma este. Tudtuk, mire számíthattunk és azt gondolom, fel is készültünk rá. Az első félidőben az utolsó két, két és fél percet leszámítva jól is játszottunk, betartottuk, amit megbeszéltünk. Majd elkövettük egy-két buta hibát, amiből a Szolnok könnyű pontokat dobott. Ez lett a szünetre a különbség. A második félidő elején is jól játszottunk, majd, el kell ismerni, hogy fizikálisan felőrölt minket a Szolnok. Ezt követően már rendre lekéstünk a dobóikról és a feljavuló dobóteljesítményükkel nagyobb különbséget szereztek. Azt kell, mondjam, teljesen megérdemelten! Koncentrálnunk kell a következő feladatra, hiszen egy nagyon fontos mérkőzés áll előttünk hazai pályán. Tudnunk kell tanulni a ma esti hibáinkból. A közönségnek köszönjük a sportszerű szurkolást, őket is dicséret illeti. Sok sikert kívánunk a Szolnoknak a nemzetközi kupában!

Hazai játékos nyilatkozata
Pallai Tamás : Kemény találkozóra készültünk. A Kecskemét a harmadik a tabellán, tudtuk, hogy rangadó lesz. Nagyon jól tudtunk védekezni, mint az első, mint a második félidőben. Amit megbeszéltünk, megvalósítottuk. Jó meccsünk volt és a Kecskemét is megmutatta, hogy nagyon jó csapat.

Vendég játékos nyilatkozata
Kemal Karahodzic : Gratulálunk a Szolnoknak, tudtuk, hogy az egyik legerősebb csapat a bajnokságban. Azt hiszem, hogy az első félidőben jól játszottunk, majd jött pár hiba. Időt kértünk, hogy rendezzük a sorokat, de sajnos nem tudtunk nyerni. El kell felejteni ezt a meccset és a Paks elleni találkozóra készülni.


Dobástérkép
Szolnoki Olajbanyasz
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemet
Szolnoki Olajbanyasz
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemet
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 20 4
Legtöbb egymás után szerzett pont 11 6
Vezetés váltás 6
Egyenlő eredmények száma 1
Csapat vezetési ideje 32:11 06:29
CSAPAT %
2p köz.
Szolnoki Olajbanyasz
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemet
49%
44%
2p ktáv.
Szolnoki Olajbanyasz
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemet
33%
100%
3p táv.
Szolnoki Olajbanyasz
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemet
50%
13%
1p bünt.
Szolnoki Olajbanyasz
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemet
90%
86%
Szolnoki Olajbanyasz Duna Aszfalt-DTKH Kecskemet
Szerzett labda 7 10
Eladott labda 16 11
Lepattanó 38 29
Gólpassz 17 11
Fault 22 16
VAL 114 81
Statisztika
Szolnoki Olajbanyasz
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Subotic

Bojan
X 13 3 5 60 1 2 50 1 3 33 5 10 50 2 2 100 6 1 7 3 2 2 5 2 0 0 23 25 18

Badzim

Roko
X 11 2 4 50 0 0 0 2 2 100 4 6 67 1 1 100 3 0 3 0 2 2 2 2 0 1 14 24 5

ROGIC

Roko
X 9 3 4 75 0 0 0 1 3 33 4 7 57 0 0 0 4 2 6 1 4 4 2 4 1 0 16 22 2

Taiwo

Samuel
X 4 2 5 40 0 0 0 0 0 0 2 5 40 0 0 0 1 2 3 0 0 1 1 0 1 1 6 14 -6

Kovács

Péter
X 0 0 1 0 0 0 0 0 3 0 0 4 0 0 0 0 0 0 0 2 2 0 0 0 0 0 -4 13 -1

Pongó

Máté
5 1 4 25 0 0 0 1 2 50 2 6 33 0 0 0 4 1 5 0 2 2 1 6 0 1 11 21 19

Cummings

Markeith
15 2 2 100 0 0 0 3 3 100 5 5 100 2 2 100 2 0 2 0 1 4 1 1 1 0 19 20 13

Pallai

Tamás Ottó
3 0 0 0 0 1 0 1 2 50 1 3 33 0 0 0 1 0 1 0 0 4 0 0 0 0 2 18 12

Cakarun

Marjan
10 3 7 43 0 0 0 0 0 0 3 7 43 4 5 80 3 1 4 0 2 1 3 1 0 0 11 15 7

Rudner

Gábor
5 1 1 100 0 0 0 1 3 33 2 4 50 0 0 0 3 0 3 1 0 1 0 1 1 0 9 14 14

Zsíros

Péter
6 0 2 0 0 0 0 2 3 67 2 5 40 0 0 0 2 2 4 0 1 1 1 0 0 0 7 13 3

Gilszki

Erik
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 4
Összesen 5 81 17 35 49 1 3 33 12 24 50 30 62 48 9 10 90 29 9 38 7 16 22 16 17 4 3 114 200
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemet
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Pollard

Xavier Tevin Joseph
X 24 7 11 64 0 0 0 1 6 17 8 17 47 7 8 88 5 1 6 2 1 0 9 3 0 1 33 34 -15

Milutinovic

Andreja
X 12 3 6 50 0 0 0 1 6 17 4 12 33 3 4 75 2 2 4 2 1 3 2 2 0 1 12 31 -14

Jaramaz

Nemanja
X 6 1 4 25 0 0 0 0 3 0 1 7 14 4 4 100 0 0 0 2 2 0 3 1 0 0 4 30 -19

Karahodzic

Kemal
X 11 4 9 44 0 0 0 0 1 0 4 10 40 3 4 75 3 4 7 0 2 2 4 0 2 1 15 27 -8

Kucsera

Dániel
X 0 0 3 0 0 0 0 0 2 0 0 5 0 0 0 0 3 1 4 0 2 3 0 0 1 1 -2 21 -20

Dramicanin

Rastko
5 0 1 0 1 1 100 1 2 50 2 4 50 0 0 0 3 0 3 3 1 4 1 1 0 0 10 22 1

Wittmann

Krisztián
3 1 3 33 0 0 0 0 4 0 1 7 14 1 1 100 2 0 2 1 1 1 3 2 0 0 4 21 -11

Kiss

Dávid
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 2 1 3 0 1 3 0 2 0 0 3 10 -4

Körmendi

Bence
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 4 0

Lukács

Döme
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 63 17 39 44 1 1 100 3 24 13 21 64 33 18 21 86 20 9 29 10 11 16 22 11 3 4 81 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek