Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2021/2022
2021. október 24. | 17:00
7. forduló
Alba Regia Sportcsarnok
81-88
(23-12, 27-25, 13-23, 18-28)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Kapitány Gellért, Nagy Viktor, Minár László Balázs (Páli dr. Kálmán)

Hazai edző nyilatkozata
Dejan Mihevc : Nagyon kemény és fizikális mérkőzés volt. Az első félidőben jól, és összeszedetten játszottunk, míg a szünet után, ahogy vártuk sokkal keményebb játékkal rukkolt ki a Szolnok. A találkozó végén a lepattanókban kellett volna sokkal jobban teljesíteni a csapatnak, illetve a büntetőknél a támadó lepattanót nem a csapatunk szerezte meg, amiből akár a mérkőzés eredményét is másképpen lehetett volna alakítani. Sokkal okosabban kell játszani a végjátékokat is, mivel hét ponttal is vezettünk a legvégén, meg kell tudni tartani az ilyen előnyt, jobban kell koncentrálni, ügyelni a lepattanókra. Ettől függetlenül fejlődést láttam a játékban, annak ellenére, hogy voltak hiányzóink is.

Vendég edző nyilatkozata
Gasper Potocnik : Csak gratulálni tudok a játékosainak azért az energiáért, azokért az erőfeszítésekért, intenzitásért és játékért, amelyet a mai mérkőzésen nyújtottak. Ahogy az elmúlt időszakban is, az első félidőben eléggé puhán játszottunk, nem olyan keményen, mint az korábban megszokott volt tőlünk. Ez betudható annak is, hogy három-négynaponta játszunk. Szerencsére a második félidőben már azt az energiát és játékot tudtuk nyújtani, amit a csapat tud.

Hazai játékos nyilatkozata
Szabó Zsolt : Az első félidőben jól játszottunk azt csináltuk, amit megbeszéltünk. Gyorsan járattuk a labdát, ha nem is volt mindig jó a védekezésünk, de próbáltuk segíteni egymást. A második félidőben azonban egyik dolog sem valósult meg. Támadásban döcögős volt a játékunk, védekezésben váltott a Szolnoki, és ez láthatóan megzavart bennünket, agresszívebbek lettek, és erre nem tudtunk kellően reagálni.

Vendég játékos nyilatkozata
Bojan Subotic : Nagyon jó és kemény mérkőzés volt a mai. Nem kezdtünk túl jól, de a második félidőben láthatóan jobban játszottunk. Egy csapat mindig veszít, egy pedig nyer, hatalmas csatában, sok energiával olyan szituációba kerültünk, hogy volt esélyünk a győzelemre. Szerencsére sikerült nyernünk, büszke vagyok a csapatomra. Gratulálok az Albának is, voltak jó pillanataik a mérkőzésen, de volt amikor vissza tudtuk őket szorítani. Sok szerencsét kívánok nekik a szezon további részére. Ma este ünneplünk, holnaptól pedig folytatódik a munka.


Dobástérkép
Alba Fehérvár
Szolnoki Olajbányász
Alba Fehérvár
Szolnoki Olajbányász
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 21 7
Legtöbb egymás után szerzett pont 16 12
Vezetés váltás 3
Egyenlő eredmények száma 5
Csapat vezetési ideje 34:47 02:20
CSAPAT %
2p köz.
Alba Fehérvár
Szolnoki Olajbányász
50%
50%
2p ktáv.
Alba Fehérvár
Szolnoki Olajbányász
20%
56%
3p táv.
Alba Fehérvár
Szolnoki Olajbányász
46%
45%
1p bünt.
Alba Fehérvár
Szolnoki Olajbányász
69%
84%
Alba Fehérvár Szolnoki Olajbányász
Szerzett labda 9 5
Eladott labda 12 13
Lepattanó 28 32
Gólpassz 18 19
Fault 21 21
VAL 102 119
Statisztika
Alba Fehérvár
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Stark

Jonathan
X 22 3 9 33 0 1 0 4 5 80 7 15 47 4 5 80 3 0 3 3 3 5 6 10 0 0 32 31 -3

Vojvoda

Dávid
X 10 1 7 14 1 2 50 2 8 25 4 17 24 0 0 0 2 0 2 3 1 1 2 1 0 0 4 29 -16

Mulalic

Mirko
X 7 0 0 0 0 0 0 2 3 67 2 3 67 1 1 100 2 0 2 0 0 2 1 2 0 0 11 28 3

Szabó

Zsolt
X 5 1 2 50 0 1 0 1 2 50 2 5 40 0 0 0 2 1 3 0 0 2 0 1 0 0 6 21 -11

Omenaka

Godwin Ekene
X 6 3 3 100 0 0 0 0 0 0 3 3 100 0 0 0 5 1 6 0 4 3 0 1 0 0 9 17 -3

Lukács

Norbert
10 4 5 80 0 0 0 0 0 0 4 5 80 2 4 50 2 1 3 1 1 4 3 0 0 0 13 23 3

Steele

Baylee
10 2 3 67 0 0 0 2 3 67 4 6 67 0 0 0 5 2 7 0 0 2 2 0 0 0 17 23 -4

Pongó

Marcell
10 2 3 67 0 1 0 1 5 20 3 9 33 3 4 75 1 0 1 2 1 2 2 3 0 1 10 23 -5

Takács

Milán
1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 1 1 0 2 0 1 0 0 0 0 5 1

Kass

Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Takács

Martin
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Balsay

Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 81 16 32 50 1 5 20 12 26 46 29 63 46 11 16 69 22 6 28 9 12 21 17 18 0 1 102 200
Szolnoki Olajbányász
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Subotic

Bojan
X 7 2 2 100 0 0 0 1 6 17 3 8 38 0 2 0 6 3 9 2 1 3 4 2 0 0 16 33 5

Badzim

Roko
X 15 0 0 0 0 0 0 3 8 38 3 8 38 6 6 100 4 0 4 0 3 1 4 2 1 0 18 28 9

Cakarun

Marjan
X 12 2 5 40 2 4 50 0 0 0 4 9 44 4 5 80 4 1 5 0 0 3 6 6 0 0 23 28 22

Pongó

Máté
X 10 1 2 50 0 0 0 2 5 40 3 7 43 2 2 100 3 2 5 3 4 3 3 3 0 0 16 27 4

Pallai

Tamás
X 6 0 0 0 0 0 0 2 3 67 2 3 67 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 1 0 0 7 15 -8

Cummings

Markeith
20 4 7 57 1 1 100 2 3 67 7 11 64 4 4 100 1 3 4 0 0 5 4 2 0 0 26 28 18

Rogic

Roko
7 1 2 50 1 3 33 1 1 100 3 6 50 0 0 0 3 0 3 0 3 3 0 1 0 0 5 17 5

Zsíros

Péter
9 0 1 0 0 0 0 3 5 60 3 6 50 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 1 0 0 7 12 -12

Kovács

Péter
2 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 1 0 0 1 7 -3

Taiwo

Samuel
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 0 0 0 0 5 -5

Gilszki

Erik
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Rudner

Gábor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 88 10 20 50 5 9 56 14 31 45 29 60 48 16 19 84 22 10 32 5 13 21 21 19 1 0 119 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Megyei szövetségek