Női egyetemi bajnokság: Hosszabbításos miskolci siker Debrecenben
11
Mar
2021
Női egyetemi bajnokság: Hosszabbításos miskolci siker Debrecenben
2021. március 11.  |  10:20
Egy hete idegenben szoros, kiélezett mérkőzésen, most saját pályáján küzdelmes találkozón győzte le a SOTE a Szeged együttesét a női keleti csoportban a Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokságban. A csoport másik mérkőzése rendkívüli izgalmakat tartogatott: a Miskolc hosszabbításban, s abban is utolsó másodperces büntetővel győzött a DEAC otthonában. A nyugati csoportban a Közgáz Szombathelyen, a PEAC pedig Sopronban nyert simán, majd a baranyai és a vasi hölgyek egymás ellen dupláztak. Ezen a találkozón, bár volt egy parádés harmadik negyede a PEAC-nak, a kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtó SzoESE örülhetett a győzelemnek.
 
 
 
Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság, nők
 
Keleti csoport, a 7. fordulóból elhalasztott mérkőzés
 
Semmelweis Egyetem - Szegedi RSC 48-32 (17-9, 11-7, 10-9, 10-7)
Budapest, SOTE csarnok, zárt kapuk mögött. V.: Kruk, Simon.
 
SOTE: BENEDA 4, Majsai 7/3, GANGL 10, Novák 2, Hámory. Csere: Szabó 1, OPITZ 8, Buzinkay 2, Kuczik 3, Jakobszen, Nagy 3/3, Pálmai 8/3. Edző: Hegyi Hanna.
 
Szegedi RSC: Lovrity 2, FINSZTÁL 6/6, Szabó 3, Fodor 4, VÁRADI 8. Csere: Kovács 6, Tóth 3/3, Kurinszki. Edző: Földi Alexandra.
 
Egy héttel korábban Szegeden mérkőzött meg a két csapat, ahol Semmelweis Egyetem diadalmaskodott Novák Anett hárompontosával. Most lassan indult a mérkőzés, 4 perc játék után 6-5 állt az eredményjelzőn. Az első negyed második felében "felpörgött" a budapesti csapat, amely a szakasz végére 8 pontos előnyre tett szert. A második negyedben egy 8-0-s rohamnak köszönhetően már 15 pontosra is nőtt a SOTE előnye, végül 28-16-os hazai vezetéssel fordultak a csapatok. A második félidőt a szegedi csapat kezdte jobban: a 7. percig a kilenc szegedi pontra mindössze Pálmai Dóra egyetlen triplája érkezett válaszként - szorossá tették a találkozót a vendégek. A harmadik negyed hajráját azonban "megnyomta" a SOTE, és végül egyetlen ponttal ezt a negyedet is megnyerte.
 
A negyedik negyedben sem változott a játék képe: egy 5 perces szegedi kosárcsendnek köszönhetően három pontot még rá tudott tenni a különbségre a Semmelweis Egyetem. A mérkőzésen mindkét csapat inkább a védekezésben jeleskedett, ami meg is látszott a dobószázalékokon (29%-23%). A mezőnyben egyedül Gangl Kinga érte el a 10 pontot (10 pont, 3 gólpassz, 4 szerzett labda), de Pálmai Dóra és Opitz Kitti (8-8 pont) is közel járt hozzá. A SOTE csapatából még Beneda Piroska (4 pont, 5 lepattanó, 3 gólpassz és 4 labdaszerzés) sokoldalú játéka emelhető ki. A szegedi csapatból Váradi Nóra volt a legeredményesebb 8 ponttal és figyelemre méltó 18 lepattanóval. Rajta kívül Finsztál Zsófi (6 pont, 3-3 lepattanó, szerzett labda és gólpassz) teljesített még jól.
 
Hegyi Hanna: - A lendületünkre nem panaszkodhatok, azonban a befejezésekben nagyon pontatlanok voltunk. Támadásunkra ismét a zűrzavar volt leginkább a jellemző, de jó védekezésünkkel javítottunk, labdaszerzéseinkkel meg tudtuk tartani az előnyünket. Gratulálok a szegedi csapatnak!
 
Földi Alexandra: - Sajnálom, hogy nem tudtunk hasonlóan izgalmas meccset játszani, mint hazai pályán. Támadásban nem sikerült a legjobb helyzeteket kiválasztanunk, de a védekezésünkben léptünk előre, aminek örülök. Gratulálok ellenfelünknek, és sok sikert kívánok nekik a továbbiakban!
 
 
 
A 13. fordulóból elhalasztott mérkőzés: 
 
DEAC - Miskolci Egyetem hosszabbítás után 67-68 (13-16, 17-17, 18-10, 10-15, 9-10)
Debrecen, Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma, zárt kapuk mögött. V.: Kisházi, Kokas.
 
DEAC: Baczuk 7/3, Mezei 2, Papp 2, HOLINKA-MIKLÓS 14/9, OCSNÁS 22/3. Csere: KERNÁCS 10/6, Nagy 6/6, Herdon 4. Edző: Kászoni Boglárka.
 
Miskolc: Kecskés 6, SZEGECZKI 13/6, Balázs 9/3, SIKORA 17/3, Kababik 6. Csere: Nagy 2, PAPP SZ. 15/3. Mb. Edző: Chvatal Tünde.
 
Nagy iramú játékkal indult a 13. fordulóból elhalasztott mérkőzés, agresszív védekezéssel vetették magukat a találkozóba a csapatok. Bár a vendég együttes tartalékosan érkezett Debrecenbe, de pontosabb játékával így is sikerült megnyernie az első negyedet. A második etapban maradt a fej-fej melletti küzdelem. Szép megmozdulásokat láthattunk mindkét gárda részéről. A debreceni csapat pontatlansága, több kihagyott dobása miatt maradt hátrányban a támadásait hatékonyabban befejező miskolciakkal szemben. A harmadik negyed elején a DEAC agresszív letámadással rohanta le ellenfelét, s jó ritmusban támadva, a szakasz első felét 10-1-re nyerve átvette a vezetést. A vendég alakulat ezt nem nézte tétlenül és egy 8-0 rohammal visszakapaszkodott a mérkőzésbe.
 
A záró felvonásban sem engedte el egymást a két gárda, izgalmas végjátéknak lehettünk tanúi. A mérkőzés vége előtt 15 másodperccel döntetlenre állnak a csapatok, majd a dupla-duplától egy lepattanóval elmaradó Ocsenás Flóra (22 pont, 9 lepattanó) két higgadt  büntetőjének köszönhetően átvette a vezetést a DEAC. A válasz egyből érkezett is: a támadást Papp Szonja révén 2 ponttal zárta a Miskolc. A hazaiaknak 5 másodperce maradt a győzelem megszerzésére, de nem tudtak kosarat szerezni, következett a hosszabbítás. A ráadásban pattanásig feszültek az idegek, drámai végjáték alakult ki. 12 másodperccel a vége előtt, egálnál a győzelemért támadott a Miskolc, amit a Debrecen szépen levédekezett, ám az utolsó tized másodpercben faultot fújtak a játékvezetők a vendégek javára. Sikora Emőke állhatott a büntetővonalhoz, aki a 17 pontos, 19 lepattanós dupla-duplája mellett az első sikeres büntetőjével megszerezte a győzelmet a vendégeknek. 
 
Kászoni Boglárka: - Tetszett a mérkőzés intenzitása. Több gyors indításunk volt, és elvállaltuk azokat a dobásokat, amiket el kellett vállalnunk. Lepattanószerzésben nagyon sokszor lemaradtunk, amit az ellenfél megbüntetett. Zóna ellen viszont úgy érzem, hogy küszködtünk, és nem ismertük fel a helyzeteket. Ennek ellenére büszke vagyok a lányokra!
 
Chvatal Tünde: - Ez a meccs számunkra tét nélküli volt, úgy jöttünk Debrecenbe, hogy igyekszünk kihozni magunkból a maximumot, és majd meglátjuk, mire elég. Nagyon-nagyon örülünk a végeredménynek, igazi csapatmunka és örömjáték volt számunkra. Reméljük, Balázs Lea sérülése nem komoly, neki mielőbbi felépülést, a Debrecennek pedig további sok sikert kívánunk!
 
 
 
 
Nyugati csoport, a 9. fordulóból elhalasztott mérkőzés:
 
SZOESE - Közgáz SC és DSK 66-97 (22-24, 10-33, 18-20, 16-20)
Szombathely, ELTE-SEK Sportcsarnok, zárt kapuk mögött. V.: Kiss, Kovács.
 
SZOESE: Preisinger 6/3, PÜSPÖKI 27/15, MEZŐSI 16/12, Balogh 2, PLÓZER 11. Csere: Koltay 4/3. Edző: Kollerics Barnabás.
 
Közgáz SC és DSK: KATONA 9, FARKAS 19/6, DOKTOR 15, MUNKÁCSI 12, PFANDLER 16. Csere: HIDAS 11/3, Ryan 6, Zana 9. Edző: Németh Kata.
 
Pörgős játékkal kezdtek a csapatok, elváltva estek a kosarak. Csúsztak, másztak minden labdáért a játékosok. Amikor a vendégek épp megléptek volna, a hazaiaknak beesett néhány triplájuk. A hazai csapat az egész mérkőzésen jól dobta a távoliakat, a szombathelyieknek sikerült 11-szer betalálniuk, összeségben 42 %-kal tüzeltek.  A 2. negyed közepéig mindkét csapat jól játszott, szebbnél szebb megmozdulások jellemezték ezt a periodust. Ekkor megtört a hazai lendület, és a vendégcsapat egységes csapatjátékával egy 22-1-es "száguldással" valóssággal állva hagyta a hazaiakat, 25 pontos előnnyel mentek pihenőre a fővárosiak. A második félidőben hajtott, küzdött a hat fős hazai csapat, de ez kevés volt a jó napot kifogó Közgáz csapata ellen. A hazai csapatból kiemelendő Püspök Lotti ponterős játéka, aki mellé Mezősi Anna lépett fel hasonló produkcióval. Plózer Petra pedig 11 pontos, 12 lepattanós dupla-duplával zárta a mérkőzést. Vendég részről gyakorlatilag az egész csapat dicsérendő, mindenki jó teljesítményt nyújtott, nem volt gyenge pont a Közgáznál, Németh Kata edző szépen forgatta csapatát, mindenki hasonló játékidőt kapott.
 
Kollerics Barnabás: - Gratulálok az ellenfélnek, nagyon fizikális kosárlabdát játszottak, és ez a szűk kispadunkat elég hamar felőrölte. Körülbelül egy olyan 15 percig játékban voltunk, ez a jó kinti dobásainknak köszönhető. Aztán utána sajnos elfogytunk, így azt hiszem, hogy ez a különbség is teljesen reális.
 
Németh Kata: - Úgy gondolom, hogy a mérkőzés végeredménye nem teljesen fejezi ki az itt látottakat.  Én sokkal szorosabbnak éreztem, mint a 33 pont. A 11 hárompontos hihetettlenül sok, amit kaptunk, de örülök, hogy játszottunk, szerintem egy jó mérkőzést láthattunk. Gratulálok mindkét csapatnak.
 
 
 
A 9. fordulóból elhalasztott mérkőzés: 
 
SMAFC - PTE-PEAC 35-64 (6-13, 12-13, 10-20, 7-18)
Sopron, Krasznai Ferenc Sportcsarnok, zárt kapuk mögött. V.: Kapusi. Tóth.
 
SMAFC: PADOS 15/3, Takács, Gombkötő, Határ 2, CZIRJÁK 18. Edző: Márkus Tamás.
 
PTE-PEAC: Krikler 8, PROPSZT 4, Bátai, KÓBOR 15/3, Gergely 7. Csere: Óliás, Szabó 2, MÁNDITY 18, HORVÁTH G. 10. Edző: Gyenge Gábor.
 
Az első 5 percben kiegyenlített volt a játék, elég pontatlanul játszottak a csapatok. A negyed második felében a vendég pécsiek lehiggadtak, játékuk pontosabbá vált, s 7 ponttal elléptek a soproniaktól. A második negyed kiegyenlített, helyenként szép játékot hozott, de a félidő végére az öt játékossal felálló SMAFC lányain látszottak a fáradság jelei, jól jött nekik a hosszabb pihenő, melyre 8 pontos hátránnyal mentek. A fordulást követően nem igazán változott a játék képe, inkább fokozatosan nőtt a különbség a két együttes között. A harmadik negyed végére már 17 ponttal vezetett tudatosabban, pontosabban játszó Pécs. Az utolsó negyedben is becsülettel és lelkesen játszott a SMAFC, de ebben a szakaszban már nagyon látszódott, hogy nincs csere a kispadon. Az utolsó kosarat a dudaszó pillanatában Határ Veronika szerezte, aminek a hazaiak nagyon örültek, és a sportszerűségből kiválóan szereplő ellenfél is osztozott ebben az örömben. Hazai részről Czirják Anna (18 pont, 10 lepattanó), a pécsiektől pedig Mándity Mirna (18 pont, 17 lepattanó) ért el dupla-duplát. 
 
Márkus Tamás: - Gratulálok a pécsi csapatnak, megérdemelten győztek! Azonban még nagyobb gratuláció jár a saját játékosaimnak, ugyanis ismét kevesen voltunk, de a mérkőzés végéig becsülettel, nagy kedvvel játszottak. Köszönöm nekik a munkát!
 
Gyenge Gábor: - Először is gratulálok a csapatomnak a győzelemhez, és örülök, hogy ilyen hosszú út után még tudtak energiát meríteni magukból és kicsit felpörögni a második félidőre. A Sopronnak pedig az első félidei szép teljesítményéhez gratulálok!
 
 
 
A 4. fordulóból elhalasztott mérkőzés: 
 
PTE-PEAC - SZOESE 48-64 (9-20, 10-17, 23-8, 6-19)
Pécs, zárt kapuk mögött. V.: Fleischmann, Téczely
 
PTE-PEAC: MÁNDITY 11/3, Krikler 4, Szabó 2, KÓBOR 17/3, BÁTAI 4. Csere: Szomor, Temes 4, Horváth 2, Óliás 4. Edző: Gyenge Gábor.
 
SZOESE: Jakubovics 6/3, Preisinger 9/6, PÜSPÖKI 22/6, PLÓZER 6, SÁNDOR 6. Csere: Mezősi 4, BALOGH V. 11/3. Edző: Kollerics Barnabás.
 
Mindkét csapat egy-egy, az előző napon lejátszott mérkőzéssel a lábában lépett pályára. Az első félidőben a szombathelyi gárda nagy fölényben játszott, jóval pontosabban, lendületesebben kosarazva ellenfelénél szünetig közel 20 pontos előnyt szerzett. Térfélcsere után egy teljesen más felfogásban kosarazó, lendületes, agresszív pécsi együttes ment fel a pályára, és bár a lelkesedése az utolsó pillanatig kitartott, de az ereje nem. A harmadik negyed végére 3 pontra felzárkóztak a hazaiak, ám a záró szakaszban a szombathelyiek higgadt, pontos játékukkal újfent rákényszerítették akaratukat a vendéglátókra, s végül magabiztos győzelmet arattak. 
 
Gyenge Gábor: - Gratulálok a Szombathelynek a győzelemhez, a csapatomnak pedig a nagy feltámadáshoz! A második félidőben megmutatta a csapat, hogy tud úgy kosárlabdázni, ahogy én is szeretném. Ejh, ha tudnánk többet edzeni...! Sajnálom, hogy a végén nem sikerült nyernünk.
 
Kollerics Barnabás: - Jól kezdtük a mérkőzést, a szoros emberfogással sikerült megzavarnunk az ellenfelet, és a félidőre nagyobb előnyre tettünk szert. Szeretném megdicsérni a pécsi csapatot, mert a szünet után nagy elszántsággal jöttek ki a pályára, és egy remek, huszonhárom-nyolcas harmadik negyedet produkálva nyílttá tették a mérkőzést. A végén higgadtabbak voltunk, és sikerült nyernünk.
 
 
 
 
Fotó: Práczki Péter

Vármegyei szövetségek