PHOENIX Fóti Tigrisek
2026. 11. 07 | 15:00
82 - 69
OSE Lions
2026. 11. 07. | 15:00
8. forduló
(12-18,26-20,19-18,25-13)
Helyszín: PHOENIX Sportcsarnok Fót
Játékvezetők: Földházi Tamás Péter , Makrai Márton , Söjtöry Tamás Ferenc
Ellenőr: Vághy Tamás János
Surmann Gábor : Rendhagyó leszek, hiszen tegnap a magyar kosárlabda-társadalmat szomorú események rázták meg, engem legalábbis biztosan. Elhunyt Gellér Sándor, illetve Mészáros Dániel, egykori játékvezető és utánpótlásedző. A teljes csapatom nevében szeretnénk őszinte részvétünket kinyilvánítani, mert ez egy rendkívül szomorú dolog. Rátérve egy kicsit a mérkőzésre: emelem kalapom a játékosaim előtt, hiszen az öltözőből kifelé jövet is azt mondtam nekik, hogy talán az egyik legrosszabb teljesítményünk volt itt az NB I/A-csoportban. Ennek ellenére megint egy olyan karaktert tudtunk mutatni szorult helyzetben, egy ilyen borzalmas kezdés után, hogy tényleg jár nekik a kalapemelés. Gratulálok nekik szívből. A kezdés döntően befolyásolta a folytatást, hiszen nagyon nem találtuk a ritmust, hogy hol és merre mennyi. Ennek nyilván lehet oka. Egyfelől az, hogy a klub történetében először rendezhettünk mérkőzést élő tévéközvetítés mellett, ami hatalmas dolog nemcsak az egyesületnek, hanem a városnak is. Lehet, hogy ez rányomta a bélyegét, de aztán szépen, apránként jöttünk fölfelé. Itt nagyon fontos, pont most néztem a statisztikát, hogy a lepattanócsatát a második félidőben hat ponttal meg tudtuk nyerni. A félidei mínusz egyhez képest ez kulcsfontosságú volt, hiszen az Oroszlány többször második esélyből tudott érvényesülni az első félidőben. Illetve most már több egyre azt is bebizonyítjuk. Most így az Alba-meccs jut eszembe, ahol, ha jól emlékszem, 24–12-re nyertük az utolsó negyedet, most meg 25–13-ra. Azt gondolom, hogy ez sem véletlen. A srácok tényleg végsőkig összezártak, egymásért küzdöttek. Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz. A mérkőzés előtt is érzékeltettem, hogy ez nem egy rossz csapat, hanem szerintem kifejezetten jó csapat, rendkívül minőségi külföldi játékosokkal. Külön öröm, hogy 13 ponttal tudtunk nyerni, tehát nemcsak egy-kettővel. Furcsa még nekem is kimondani, de a tabellát nézve akár ez még a végelszámolásnál fontos lehet, úgyhogy ez csak egy pont az i-re. De továbbra is mondom, hogy szeretnénk földön maradni. Ma még egészen biztosan a magunk kis módján meg fogjuk ünnepelni, de holnaptól már csakis a következő feladatra tudunk összpontosítani. Egyébként még egy gondolat jutott eszembe: kulcshelyzetben mindig volt valaki, aki hozzá tudott tenni. Mint most Reef, Andris vagy Kazi. Elképesztően jókor tudtunk mindig hozzászólni. Óriásit küzdött a két veterán. A Kinney-t ráadásul a legrosszabbkor veszítettük el itt a végjátékban. Az első számú irányítót egy ilyen kiélezett derbin nem jó elveszíteni. Meg hát, gyerekek, jöhetek itt azzal, hogy Levi (Juhos) mennyire hiányzott. Szerintem mindenki döntse el, hogy milyen az, amikor pályán van, és milyen az, amikor nincs. Ettől függetlenül továbbra is mondom, hogy meg kell tanulnunk nélküle is kosárlabdázni, de nem most. Visszatérve a dologra, tényleg nagyon boldogok vagyunk most. Végezetül szeretném megköszönni a csodálatos közönségünknek a hangulatot. Az atmoszférához az Oroszlány tábora is abszolút hozzájárult, úgyhogy szerintem jó propagandája volt a kosárlabdának. Nekünk ez óriási dolog, és szeretnék az Oroszlánynak minden jót kívánni a folytatásra. Szerintem kiváló csapatuk van, úgyhogy nagyon értékes sikert arattunk.
Forray Gábor : Természetesen azzal szeretném kezdeni, hogy gratulálok a Fót csapatának. Jól harcoltak, jól küzdöttek, és ők jobban adaptálódtak ehhez a felfogáshoz, amivel én nem értek egyet. Rögtön ki is mondom: a vereségünk oka saját magunkban volt. Az, hogy ezekre a fifty-fifty labdákra nem mentünk rá megfelelően, az én véleményem szerint a pár döntő kosárnál is megmutatkozott. Az egyik ilyen egy földharc után alakult ki, és nem is tudjuk, hogyan került oda a labda. Ezeket meg kell szerezni. Nyilván abból kaptunk egy triplát, és utána a végén is oda került ki a periméterre, amit bedobtak. Nem mentem fel se magamat, se a játékosokat. De én úgy érzem, hogy az egyik játékvezetővel kapcsolatban ez nem az első eset. Évek óta több olyan mérkőzés volt, amit objektíven nézve elvett. És nyilván most esküszöm, nem szidtam, de van olyan, hogy az embernek valaki nem szimpatikus. Csak akkor itt családok sorsáról ítélkezünk. Ők mindent meg fognak tudni magyarázni, mert a videót ott állítja meg, ahol éppen akarja. Ez egy teljesen szubjektív sporttá vált. És én megmondom őszintén, én most annyira el vagyok keseredve, hogy nem látom értelmét, hogy csináljam. Semmi értelmét nem látom, mert szórakoznak. Szórakoznak, és a másik úriember is. Mindegy, tehát most megint én leszek majd a hisztis, meg hogy cirkuszolok, nem bírom elviselni a vereséget, de el tudom viselni. Ugyanezt csináltam volna, ha nyerünk. Hozzáteszem, nem direkt kaptunk ki azért, de nagyon-nagyon nagyban hozzájárult. Tehát az én olvasatomban ez nem kosárlabda, hogy amikor váltásszituációk vannak, akkor a kicsi szó szerint, mint egy szabadfogású birkózó, verekedik a palánk alatt a magas emberünkkel, és nem tudjuk bejátszani a labdát. Itt a Csendes odaütött egyet, ugyanilyen szituáció, azonnal fault. És az sem mindegy, hogy mikor fújjuk be, hogyan fújjuk be. Én nem akarok infarktust kapni, nem akarok senkit megsérteni, meg személyeskedni, de ez túlment egy határon. Ha ezt nem fogom hagyni, akkor inkább nem csinálom, de akkor majd a polgári életben fogom megkeresni annak a lehetőségét, hogy mit tudom én, megkérdezek egy ügyvédet, hogy lehet-e ezzel valamit tenni, mert szórakoznak, most már nem először. Megmondom őszintén, próbálok tisztességes lenni, sokat beszélek, de próbálok nem megsérteni senkit. Csak van egy határ, amikor pontosan tudja az ember, hogy nem tud vele mit csinálni. Nem tudok mit csinálni, mert úgyis az van, amit ő akar. És ő nagyon-nagyon pontosan ezzel visszaél. Évekkel ezelőttről datálódik ez az egész. Ő is nagyon tudja, hogy óriásikat hibázott. Nyilván nem direkt, csak mindig minden véletlen, persze, csak mindig én szívom, ők meg nem. Szóval nekem most itt el kell gondolkodni, hogy egyáltalán hogyan tovább, merre. Mert én 52 éves vagyok, van két gyermekem és feleségem. Én nem akarom, hogy eltemessenek azért, mert más szórakozik. Meg itt nem vádolom semmivel, de én ezt úgy érzem, hogy ez nem fair. Eddig volt, és most már nem próbálom. Akkor tiltsanak el, vagy nem tudom. Bár nem tudom, miért ítélnének el, mert senkit nem sértettem meg, nem mocskoltam, nem anyáztam, nem vádoltam. De akkor is valamit kell tennem, hogy legalább ne pusztuljak el, mert ha nem beszélem ki magamból, akkor földobom a talpam. És nem mentem fel a játékosaimat, mert nekik is benne van a felelősségük, az én részem is benne van. Itt senki nem kibúvókereső, hogy azért kaptunk ki, mert... De ezt én nem érzem fairnek.
Juhos Levente : Talán mindkét csapatban mindenki egy sokpontos meccsre számított. Igazából ez volt a kulcs, hogy védekezésben fel tudtunk szerintem egy kicsit keményedni. Azért hetven pont alatt tartottuk ezt az Oroszlányt, aki 94-et átlagolt. Szóval úgy érzem, hogy ez a győzelmünknek a kulcsa.Támadásban, amikor kellett, szerencsére mindig megtaláltuk, hogy ki tudja bedobni. Talán azt mondhatom, hogy okosan is próbáltunk játszani a végén, és a három-négy-öt pontos előnyünket még egy kicsit tudtuk növelni. Amit pont egy hete Szolnok ellen játszottunk, pont fordítva volt, akkor egy kicsit elkapkodtuk. Nyilván újonc csapat vagyunk, kell a rutin, de úgy érzem, hogy abból a győzelemből talán ezt megtanultuk, hogy egy hazai pályán, egy ilyen szintű csapat ellen, mint az Oroszlány vagy hasonlók, hogyan tudjuk ezt a kis előnyünket egy szoros meccsből úgymond behúzni. Hála az égnek, a végén sültek a hármasok. Jó volt a védekezés, odaértünk. Szóval hatalmas győzelem ez szerintem számunkra, és megyünk tovább a célunk eléréséhez. Minél több meccset megnyerni, megnehezíteni a nagyok dolgát. Úgy érzem, hogy jól haladunk, és ugyanezt nyomjuk tovább. Minden jót az Oroszlánynak! Hajrá továbbra is!
Johnson Kedrian Vermond : Hát, szerintem egyszerűen azon múlott, hogy ki akart jobban nyerni, és ki nem. Az 50-50-es labdákat ők ütötték le a padlóra, és ezt ki is használták. Rengeteg labdavesztésünk volt, amit ők szintén kihasználtak. Szerintem ez döntötte el a mérkőzést. Egyszerűen arról van szó, hogy csapatként kell irányítsuk azt, amit irányítani tudunk.
PHOENIX Fóti Tigrisek |
|||||||||||||||||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| Közeli | Középtávoli | Távoli | Büntető | Lepattanó | Labda | Fault | GP | Blokk | VAL | Fejlett statisztika | |||||||||||||||||||||
| # | Játékos | K. | P. | Idő | S | K | % | S | K | % | S | K | % | S | K | % | V | T | Ö | SZ | EL | SA | KI | SA | KA | O.RTG | D.RTG | TS% | ES% | ||
| 4 |
|
* | 30 | 38 | 2 | 5 | 40 | 1 | 2 | 50 | 6 | 10 | 60 | 6 | 6 | 100 | 5 | 0 | 5 | 4 | 6 | 2 | 6 | 4 | 0 | 1 | 35 | 120.6 | 82.2 | 78.9 | 70.6 |
| 0 |
|
* | 10 | 38 | 5 | 8 | 62.5 | 0 | 0 | 0 | 0 | 3 | 0 | 0 | 0 | 0 | 4 | 1 | 5 | 1 | 1 | 2 | 1 | 2 | 1 | 1 | 13 | 111.3 | 90.4 | 45.5 | 45.5 |
| 24 |
|
* | 7 | 26 | 1 | 4 | 25 | 1 | 1 | 100 | 0 | 0 | 0 | 3 | 4 | 75 | 8 | 6 | 14 | 1 | 1 | 3 | 3 | 4 | 1 | 0 | 25 | 149.4 | 80.2 | 50 | 40 |
| 12 |
|
* | 9 | 14 | 0 | 1 | 0 | 0 | 0 | 0 | 3 | 6 | 50 | 0 | 0 | 0 | 1 | 1 | 2 | 1 | 1 | 2 | 2 | 0 | 0 | 0 | 9 | 92.2 | 84.9 | 64.3 | 64.3 |
| 7 |
|
* | 2 | 10 | 1 | 3 | 33.3 | 0 | 1 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 1 | 1 | 2 | 0 | 0 | 2 | 1 | 0 | 0 | 1 | 2 | 84.7 | 77.8 | 25 | 25 |
| 9 |
|
11 | 30 | 0 | 2 | 0 | 0 | 1 | 0 | 3 | 5 | 60 | 2 | 2 | 100 | 0 | 0 | 0 | 1 | 1 | 2 | 1 | 3 | 0 | 1 | 10 | 130.9 | 93.9 | 61.1 | 56.3 | |
| 8 |
|
7 | 27 | 1 | 4 | 25 | 1 | 2 | 50 | 1 | 2 | 50 | 0 | 0 | 0 | 6 | 4 | 10 | 1 | 2 | 3 | 2 | 3 | 2 | 1 | 18 | 106.6 | 82.7 | 43.8 | 43.8 | |
| 11 |
|
6 | 17 | 3 | 5 | 60 | 0 | 0 | 0 | 0 | 2 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 1 | 3 | 1 | 2 | 0 | 1 | 4 | 94.6 | 100 | 42.9 | 42.9 | |
| 18 |
|
0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 1 | 0 | 1 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 1 | 0 | 0 | 0 | 0 | |
| 2 |
|
0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | |
| 5 |
|
0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | |
| 82 | 200 | 13 | 32 | 40.6 | 3 | 7 | 42.9 | 13 | 28 | 46.4 | 11 | 12 | 91.7 | 26 | 13 | 39 | 9 | 13 | 19 | 17 | 18 | 4 | 6 | 117 | 113.9 | 97.2 | 56.7 | 53.0 | |||
OSE Lions |
|||||||||||||||||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| Közeli | Középtávoli | Távoli | Büntető | Lepattanó | Labda | Fault | GP | Blokk | VAL | Fejlett statisztika | |||||||||||||||||||||
| # | Játékos | K. | P. | Idő | S | K | % | S | K | % | S | K | % | S | K | % | V | T | Ö | SZ | EL | SA | KI | SA | KA | O.RTG | D.RTG | TS% | ES% | ||
| 1 |
|
* | 19 | 38 | 5 | 9 | 55.6 | 1 | 3 | 33.3 | 2 | 5 | 40 | 1 | 2 | 50 | 3 | 1 | 4 | 3 | 5 | 1 | 4 | 3 | 0 | 0 | 18 | 82.1 | 97.4 | 52.8 | 52.9 |
| 71 |
|
* | 19 | 36 | 4 | 9 | 44.4 | 3 | 6 | 50 | 1 | 2 | 50 | 2 | 4 | 50 | 3 | 2 | 5 | 1 | 2 | 2 | 4 | 4 | 1 | 2 | 21 | 107.2 | 102.8 | 50 | 50 |
| 34 |
|
* | 14 | 31 | 5 | 6 | 83.3 | 0 | 1 | 0 | 1 | 4 | 25 | 1 | 2 | 50 | 5 | 3 | 8 | 1 | 3 | 2 | 3 | 1 | 3 | 1 | 21 | 99.9 | 87.8 | 58.3 | 59.1 |
| 52 |
|
* | 0 | 28 | 0 | 0 | 0 | 0 | 1 | 0 | 0 | 4 | 0 | 0 | 0 | 0 | 2 | 0 | 2 | 1 | 0 | 3 | 0 | 5 | 1 | 0 | 4 | 89.1 | 92.3 | 0 | 0 |
| 7 |
|
* | 2 | 25 | 1 | 4 | 25 | 0 | 1 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 2 | 0 | 5 | 2 | 7 | 0 | 1 | 2 | 2 | 1 | 1 | 0 | 6 | 57.1 | 94.9 | 16.7 | 20 |
| 20 |
|
9 | 15 | 0 | 2 | 0 | 0 | 1 | 0 | 1 | 1 | 100 | 6 | 6 | 100 | 1 | 2 | 3 | 1 | 1 | 2 | 3 | 0 | 0 | 1 | 12 | 118.9 | 129.2 | 64.3 | 37.5 | |
| 22 |
|
3 | 15 | 0 | 0 | 0 | 1 | 1 | 100 | 0 | 1 | 0 | 1 | 2 | 50 | 1 | 1 | 2 | 0 | 0 | 3 | 1 | 0 | 0 | 0 | 4 | 82.5 | 119.7 | 50 | 50 | |
| 9 |
|
3 | 12 | 0 | 1 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 1 | 0 | 3 | 4 | 75 | 1 | 1 | 2 | 0 | 0 | 2 | 2 | 0 | 0 | 0 | 4 | 95.8 | 144.4 | 37.5 | 0 | |
| 31 |
|
0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 300 | 0 | 0 | |
| 5 |
|
0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 300 | 0 | 0 | |
| 32 |
|
0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 300 | 0 | 0 | |
| 15 |
|
0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 300 | 0 | 0 | |
| 69 | 200 | 15 | 31 | 48.4 | 5 | 14 | 35.7 | 5 | 18 | 27.8 | 14 | 22 | 63.6 | 21 | 12 | 33 | 7 | 12 | 17 | 19 | 14 | 6 | 4 | 90 | 97.2 | 113.9 | 47.5 | 43.7 | |||
PHOENIX Fóti Tigrisek
OSE Lions
PHOENIX Fóti Tigrisek
OSE Lions
| Legnagyobb vezetés | 13 | 8 |
|---|---|---|
| Legtöbb egymás után szerzett pont | 8 | 9 |
| Vezetés váltás | 10 | |
| Egyenlő eredmények száma | 7 | |
| Csapat vezetési ideje | 12:36 | 21:58 |
| CSAPAT | % | |
|---|---|---|
| 2p köz. |
PHOENIX Fóti Tigrisek
OSE Lions
|
41%
48%
|
| 2p ktáv. |
PHOENIX Fóti Tigrisek
OSE Lions
|
43%
36%
|
| 3p táv. |
PHOENIX Fóti Tigrisek
OSE Lions
|
46%
28%
|
| 1p bünt. |
PHOENIX Fóti Tigrisek
OSE Lions
|
92%
64%
|
| PHOENIX Fóti Tigrisek | OSE Lions | |
|---|---|---|
| Szerzett labda | 9 | 7 |
| Eladott labda | 13 | 12 |
| Lepattanó | 39 | 33 |
| Gólpassz | 18 | 14 |
| Fault | 19 | 17 |
| VAL | 117 | 90 |