MKOSZ logo
MKOSZ logo Hunbasket TV logo

Női NB I. A csoport, Rájátszás az 1-8. helyért- 2025/2026

2026. 04. 17. | 18:00

5-8. hely

first teams logo

TARR KSC Szekszárd

2026. 04. 17 | 18:00

70 - 55

ELTE BEAC Újbuda

second teams logo

(19-18,17-17,17-9,17-11)

Helyszín: Szekszárdi Szabadidőközpont

Játékvezetők: Varga-Záray Katalin , Kovács Nimród János , Szőts Dávid István

Ellenőr: Dr. Páli Kálmán Sándor

mérkőzés fotók

Nyilatkozatok

Hazai edző nyilatkozata

Magyar Bianka : Nem indult számunkra egyszerűen a mérkőzés, mert hiába dolgoztuk ki a dobóhelyzeteket és találtuk is meg azokat, mégsem sikerült értékesíteni azokat. A félidőben már tizenegy asszisztnál jártunk, ami azt mutatja, hogy jól járattuk a labdát és szépen kidolgozott helyzeteink voltak, de vannak napok, amikor nem ülnek úgy a dobások. Különösen ezért is vagyok büszke a csapatra, a félidőben megbeszéltük, hogy vannak ilyen napok, de a védekezéssel meg tudjuk nyerni a meccset. A harmadik és negyedik negyed védekezése kulcs volt, de összességében az első félidőben sem volt rossz a védekezésünk, hiszen alacsony ponton tartottuk a BEAC csapatát, de a 0,87 labdabirtoklásonként szerzett pont kevés, ebben javulnunk kell. Büszke vagyok a két szekszárdira, Holcz Rebeka és Szücs Gréta is brutálisan dolgozott, de akik egyéni teljesítményben elmaradtak maguktól, ők védekezésben kivették a részüket a sikerből. Most játszottunk utoljára ilyen felállásban, szerettük volna győzelemmel indítani a párharcot és szintén ennek reményében és céllal utazunk szerdán a BEAC-hoz. Köszönjük a szurkolóinknak, hogy most is ennyien kilátogattak a mérkőzésre.

Vendég edző nyilatkozata

Mészárosné Kovács Andrea : Ugyanazt az erőfeszítést és védőmunkát szerettük volna beletenni a meccsbe, mint a Magyar Kupán, mert tudtuk, hogy csak így lehet keresnivalónk. Ehhez szükség lett volna belső poszton néhány pontra, hogy ne csak a mezőnyeink tudjanak kosarat szerezni akár kívülről, akár belülről. Megyünk tovább, a védekezésünk rendben volt. Gratulálok a Szekszárdnak a győzelemhez, szerdán egy újabb meccs következik.

Hazai játékos nyilatkozata

Holcz Rebeka : Szeretnék gratulálni az egész csapatnak, mert bár nem úgy jöttek a dobások, ahogy szerettük volna, nem estünk szét. Bízom benne, hogy Budapesten megtaláljuk a jobb dobóformánkat, ahogy mi igazán dobni tudtunk. A kizárásokon még dolgozni kell, összességében mégis elégedett vagyok, csapatként játszottuk végig a mérkőzést. Folytatjuk tovább, hogy szerdán le tudjuk zárni a párharcot.

Vendég játékos nyilatkozata

Moore Marshay Anise : Azzal a céllal jöttünk ide, hogy győzzünk, hiszen a Magyar Kupán megmutattuk, hogy fel tudjuk venni a verseny az élcsapatokkal is. Agresszívnak kell lennünk, okosabb döntéseket hozni és csapatként játszani. A legfontosabb célunk szerdán, hogy megnyerjük a meccset. Ehhez kell, hogy tanuljunk a hibáinkból, kemény dolgozni tovább, és ha az edzőnk kér tőlünk valamit, azt pontosan végre kell hajtani.

Statisztika

team logo TARR KSC Szekszárd
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA O.RTG D.RTG TS% ES%
17 Costa Rodrigues Ana Carolina Costa Rodrigues Ana Carolina * 16 35 2 2 100 1 4 25 2 4 50 4 4 100 3 0 3 6 2 3 4 7 0 0 29 136.4 55.1 66.7 60
10 Dombai Réka Dombai Réka * 7 35 1 2 50 0 2 0 0 6 0 5 6 83.3 7 0 7 2 3 2 4 8 0 0 15 78.9 63.8 26.9 10
66 Holcz Rebeka Holcz Rebeka * 17 29 4 8 50 0 0 0 1 3 33.3 6 10 60 2 3 5 1 1 4 7 1 0 1 20 106.9 59.4 56.7 50
41 Szücs Gréta Szücs Gréta * 13 29 1 1 100 1 1 100 2 5 40 3 4 75 5 2 7 4 3 3 2 0 1 0 20 86 52.7 72.2 71.4
5 Gakdeng Maria Teresa Gakdeng Maria Teresa * 9 24 3 4 75 0 2 0 0 0 0 3 6 50 6 2 8 0 2 3 5 2 1 1 17 92.3 69.9 50 50
32 Karlen Aliza Jean Karlen Aliza Jean 4 26 2 6 33.3 0 2 0 0 1 0 0 0 0 6 4 10 1 4 3 0 0 1 2 5 31.9 57.6 22.2 22.2
88 Baa Dominika Baa Dominika 4 15 2 3 66.7 0 1 0 0 3 0 0 0 0 0 1 1 1 1 2 0 0 0 0 0 63.2 73.2 28.6 28.6
3 Theodoreán Alexandra Theodoreán Alexandra 0 6 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 101.4 0 0
0 Goree Cyesha Damian Goree Cyesha Damian 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 0 0 0 0 -1 0 127.9 0 0
55 Nyári Döniz Csenge Nyári Döniz Csenge 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
9 Hencsik Adrienn Hencsik Adrienn 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
70 200 15 26 57.7 2 12 16.7 5 23 21.7 21 30 70 30 12 42 15 17 22 22 18 3 4 105 87.5 67.9 47.2 40.2
team logo ELTE BEAC Újbuda
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA O.RTG D.RTG TS% ES%
3 Drahos Leila Drahos Leila * 7 26 2 3 66.7 0 1 0 0 3 0 3 6 50 2 1 3 0 1 5 5 2 0 0 8 74 90.4 35 28.6
15 Dalce Christina Yasmine Dalce Christina Yasmine * 2 26 1 5 20 0 1 0 0 0 0 0 0 0 5 3 8 0 3 4 1 1 3 0 7 40.2 81.9 16.7 16.7
4 Ozola Katrina Ozola Katrina * 9 25 0 2 0 2 3 66.7 1 3 33.3 2 4 50 8 4 12 2 1 4 3 0 0 0 18 76.2 69.3 45 43.8
11 Moore Marshay Anise Moore Marshay Anise * 21 20 5 8 62.5 1 2 50 1 5 20 6 6 100 0 0 0 2 4 2 3 0 1 2 15 97.4 72.5 58.3 50
34 Varga Sára Varga Sára * 4 18 0 1 0 2 5 40 0 2 0 0 0 0 3 2 5 0 3 3 2 0 0 1 2 46.5 89.7 25 25
6 Dobó Heléna Lilla Dobó Heléna Lilla 8 27 3 7 42.9 0 2 0 0 2 0 2 4 50 2 1 3 1 4 1 6 2 0 0 6 65.9 79.7 30.8 27.3
5 Koch Dóra Koch Dóra 4 24 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 3 0 3 2 2 1 1 3 0 0 9 92.3 78.3 66.7 75
16 Fárbás Eliza Fárbás Eliza 0 22 0 3 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 2 2 4 1 2 2 1 1 0 0 1 27.6 86.1 0 0
33 Szauter Petra Szauter Petra 0 6 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 -2 0 66.2 0 0
27 Vég-Dudás Anna Vég-Dudás Anna 0 6 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 0 61.5 0 0
55 200 11 29 37.9 5 14 35.7 3 19 15.8 14 22 63.6 26 13 39 8 21 22 22 9 4 3 65 67.9 87.5 38.4 33.1

Dobástérkép

TARR KSC Szekszárd
ELTE BEAC Újbuda
TARR KSC Szekszárd
ELTE BEAC Újbuda

eredmény alakulása

Legnagyobb vezetés 16 3
Legtöbb egymás után szerzett pont 11 8
Vezetés váltás 4
Egyenlő eredmények száma 3
Csapat vezetési ideje 34:28 03:40
CSAPAT %
2p köz.
TARR KSC Szekszárd
ELTE BEAC Újbuda
58%
38%
2p ktáv.
TARR KSC Szekszárd
ELTE BEAC Újbuda
17%
36%
3p táv.
TARR KSC Szekszárd
ELTE BEAC Újbuda
22%
16%
1p bünt.
TARR KSC Szekszárd
ELTE BEAC Újbuda
70%
64%
TARR KSC Szekszárd ELTE BEAC Újbuda
Szerzett labda 15 8
Eladott labda 17 21
Lepattanó 42 39
Gólpassz 18 9
Fault 22 22
VAL 105 65