MKOSZ logo
MKOSZ logo Hunbasket TV logo

Női NB I. A csoport, Rájátszás az 1-8. helyért- 2025/2026

2026. 03. 28. | 18:00

Negyeddöntő

first teams logo

TFSE

2026. 03. 28 | 18:00

65 - 59

TARR KSC Szekszárd

second teams logo

(9-16,20-16,8-13,28-14)

Helyszín: Dr. Koltai Jenő Sportközpont

Játékvezetők: Földházi Tamás Péter , Csabai-Kaskötő Brigitta , Gruber Nikolett Lilla

Ellenőr: Ádám József

mérkőzés fotók

Nyilatkozatok

Hazai edző nyilatkozata

Hegedűs Péter : A mai mérkőzésen mindkét oldalon a védekezés dominált, támadásban egyik csapat sem volt igazán hatékony. Sokáig görcsöltünk, nem tudtunk egymás után több kosarat szerezni, de a végén szerencsére sikerült átlendülnünk a holtponton és beindítani a szekeret. Nagyon örülök, hogy sikerült kiharcolnunk a harmadik mérkőzést és meghosszabbítani a párharcot. Önmagában ez a mai siker egy szép eredmény, de önmagában nem elég semmire: ennek a győzelemnek akkor lesz igazán értéke, ha kedden idegenben is nyerni tudunk. Egész szezonban erre a szériára készültünk, épp itt lenne az ideje, hogy végre Szekszárdon is győzni tudjunk!

Vendég edző nyilatkozata

Magyar Bianka : Gratulálok a TFSE-nek, hiszen az utolsó pillanatig küzdöttek és nem adták fel a harcot, amiért abszolút elismerés jár nekik. Harmincöt percen keresztül kontrolláltuk a találkozót, az első három negyedben védekezésben pontosan azt valósítottuk meg, amit elterveztünk: agresszívak voltunk és stabil előnyt építettünk ki. Az utolsó játékrészben azonban váratlanul visszaesett a koncentrációnk, az első öt percben faultot sem ütöttünk, és huszonnyolc pontot kaptunk, ami ezen a szinten megengedhetetlen. Nagyon csalódott vagyok, mert rengeteg szurkoló elkísért minket, akiket szerettünk volna győzelemmel kiszolgálni. Tudtuk, hogy az alapszakasz negyedik és ötödik helyezettjének párharca kiélezett lesz, számítottunk a harmadik mérkőzés lehetőségére. Augusztus óta azért dolgozunk, hogy készen álljunk az ilyen éles szituációkra; kedden hazai pályán meg kell mutatnunk a csapat valódi karakterét, és azt, hogy milyen fából faragtak minket.

Hazai játékos nyilatkozata

Pusztai Petra Panna : Rendkívül nehéz összecsapás volt. Bár támadásban nehezen találtuk a ritmust – amiben a Szekszárd kemény védekezésének is nagy szerepe volt –, a saját palánkunk alatt nagyon szépen dolgoztunk. Sikerült javítanunk azokon a hibákon, amiket az első meccs után kielemeztünk, és limitálni tudtuk az ellenfelet. Pontosan tudjuk, mi vár ránk a mindent eldöntő harmadik találkozón, hozzászoktunk már a fizikális harchoz. Kedden a szívek csatája következik Szekszárdon, és bízom benne, hogy a mi szívünk lesz a nagyobb!

Vendég játékos nyilatkozata

Dombai Réka : Nagyon nehéz most mit mondani, hiszen ez volt a hatodik összecsapásunk a TFSE ellen idén, és eddig minden alkalommal ki-ki meccset játszottunk. Kedden már csak az dönt majd, hogy ki akarja jobban a sikert, ki teszi ki a szívét a pályára, és ki harcol elszántabban a lepattanókért és a szabad labdákért. Most le vagyunk törve, de közösen fel kell állnunk, mert az utolsó öt percben mutatott játék nem mi voltunk. Meg kell mutatnunk a szurkolóinknak és magunknak is a valódi arcunkat, és remélem, hazai pályán ugyanúgy mellettünk állnak majd kedden, ahogy eddig is.

Statisztika

team logo TFSE
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA O.RTG D.RTG TS% ES%
7 Dúl Terka Zsófia Dúl Terka Zsófia * 11 39 3 4 75 0 0 0 1 4 25 2 2 100 3 1 4 1 2 3 5 2 0 0 17 119.6 80 61.1 56.3
21 Donarski Alexis Marie Donarski Alexis Marie * 21 37 3 6 50 1 1 100 2 6 33.3 7 8 87.5 8 3 11 2 0 2 5 3 1 0 35 152.4 71.1 61.8 53.8
24 Tóth Franka Emilia Tóth Franka Emilia * 15 37 3 4 75 0 0 0 3 7 42.9 0 0 0 8 2 10 0 2 5 0 1 0 1 19 111.7 76.3 68.2 68.2
11 Mányoky Réka Mányoky Réka * 2 37 1 1 100 0 0 0 0 3 0 0 0 0 6 1 7 1 1 2 5 2 3 0 16 81.6 77.3 25 25
9 Pusztai Petra Panna Pusztai Petra Panna * 12 29 2 6 33.3 1 2 50 1 2 50 3 3 100 2 1 3 0 1 0 4 1 0 0 13 110.4 81.9 54.5 45
92 Bernáth Réka Bernáth Réka 2 12 0 1 0 0 0 0 0 3 0 2 2 100 1 1 2 0 2 2 1 0 0 0 -1 38 92.2 20 0
6 Vígh Bernadett Emese Vígh Bernadett Emese 2 5 1 1 100 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 2 5 0 0 0 0 -1 30.3 98.8 50 50
19 Vladár Róza Vladár Róza 0 4 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 3 0 0 0 0 -2 0 216.7 0 0
3 Kókai Patrícia Tímea Kókai Patrícia Tímea 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
33 Kádár Orsolya Kádár Orsolya 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 120 0 0
4 Gábor Lili Gábor Lili 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
23 Bacsó Zsófia Bacsó Zsófia 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
65 200 13 23 56.5 2 3 66.7 7 27 25.9 14 15 93.3 28 9 37 4 11 22 20 9 4 1 96 100.0 86.8 54.5 48.1
team logo TARR KSC Szekszárd
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA O.RTG D.RTG TS% ES%
10 Dombai Réka Dombai Réka * 8 33 2 10 20 1 2 50 0 4 0 2 2 100 3 1 4 0 0 3 3 5 0 0 7 83.6 88.8 23.5 18.8
17 Costa Rodrigues Ana Carolina Costa Rodrigues Ana Carolina * 13 32 0 3 0 1 2 50 3 8 37.5 2 2 100 4 0 4 0 1 4 6 3 0 0 16 107.5 99.9 46.4 42.3
32 Karlen Aliza Jean Karlen Aliza Jean * 20 30 5 11 45.5 0 3 0 2 2 100 4 6 66.7 6 2 8 1 1 2 4 0 0 2 21 96.1 91.9 55.6 50
66 Holcz Rebeka Holcz Rebeka * 6 25 0 3 0 0 0 0 1 4 25 3 4 75 0 3 3 1 2 1 3 0 0 1 4 58 92.4 33.3 21.4
5 Gakdeng Maria Teresa Gakdeng Maria Teresa * 10 23 3 5 60 0 0 0 0 0 0 4 7 57.1 2 2 4 0 2 3 6 1 0 0 14 87 86.6 62.5 60
3 Theodoreán Alexandra Theodoreán Alexandra 0 22 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 2 1 0 2 0 0 0 37.4 109.6 0 0
41 Szücs Gréta Szücs Gréta 0 20 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 3 1 4 0 1 3 0 2 1 0 5 98.1 91 0 0
88 Baa Dominika Baa Dominika 2 15 1 2 50 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 1 4 0 0 3 0 1 0 1 6 142.8 86.3 50 50
0 Goree Cyesha Damian Goree Cyesha Damian 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
9 Hencsik Adrienn Hencsik Adrienn 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
55 Nyári Döniz Csenge Nyári Döniz Csenge 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
59 200 11 34 32.4 2 7 28.6 6 20 30 15 21 71.4 21 10 31 3 9 20 22 14 1 4 73 86.8 100.0 42.0 36.1

Dobástérkép

TFSE
TARR KSC Szekszárd
TFSE
TARR KSC Szekszárd

eredmény alakulása

Legnagyobb vezetés 8 13
Legtöbb egymás után szerzett pont 16 9
Vezetés váltás 1
Egyenlő eredmények száma 2
Csapat vezetési ideje 02:11 34:40
CSAPAT %
2p köz.
TFSE
TARR KSC Szekszárd
57%
32%
2p ktáv.
TFSE
TARR KSC Szekszárd
67%
29%
3p táv.
TFSE
TARR KSC Szekszárd
26%
30%
1p bünt.
TFSE
TARR KSC Szekszárd
93%
71%
TFSE TARR KSC Szekszárd
Szerzett labda 4 3
Eladott labda 11 9
Lepattanó 37 31
Gólpassz 9 14
Fault 22 20
VAL 96 73