MKOSZ logo
MKOSZ logo Hunbasket TV logo

Női NB I. A csoport- 2025/2026

2025. 10. 11 | 19:00

4. forduló

first teams logo

TFSE

2025. 10. 11 | 19:00

76 - 49

VBW CEKK Cegléd

second teams logo

(22-19, 18-7, 18-7, 18-16)

Helyszín: Dr. Koltai Jenő Sportközpont

Játékvezetők: Csabai-Kaskötő Brigitta , Rózsavölgyi Alexandra , Földesi Marcell

Ellenőr: Nagy János

összefoglaló

mérkőzés fotók

Nyilatkozatok

Hazai edző nyilatkozata

Hegedűs Péter : Az első negyedben azt gondolom, hogy védekezésben nem találtuk a távolságokat, és rengeteg pontot kaptunk, aztán nyilván ezt utána a következő két negyedben tudtuk korrigálni, és a második, illetve a harmadik negyednél picit nagyobb különbséget tudtunk tenni a két csapat közé. Az ellenfélnek nem volt itt az egyik meghatározó, belső posztos játékosa, amit az elején nem használtunk ki kellőképpen, úgyhogy összességében szerintem, nem játszottunk ma jól, de ugyanakkor pedig, ahogy Réka is említette, ez az öt meccs, két hét alatt ez nekünk sok volt és sűrű volt. Annak nagyon örülök, hogy megúsztuk sérülés nélkül, és egy olyan csapatnak, mint a mienk, nem mindegy az, hogy két napunk van készülni egy mérkőzésre, vagy adott esetben 4-5 napunk. Szükségünk van kicsit több időre, és akkor szerintem a játék képe is jobb lesz. Amikor kijött a sorsolás, és láttuk, hogy milyen sűrű a szezon eleje, ha előtte azt mondják, hogy ebből 4-1-gyel tudunk kijönni, akkor biztos, hogy aláírtam volna. Tehát összességében az öt meccset, ha egyben nézem, akkor elégedett vagyok a lányok teljesítményével.

Vendég edző nyilatkozata

Földi Attila : Én is elsősorban gratulálnék a TF-nek. Több volt ebben a mérkőzésben sokkal. Nem feltétlen az, hogy győzelmi esélyeink legyenek, de hogy egy kulturált mérkőzést játszunk, az mindenféleképpen. Az első negyedben még működött a játékunk, utána jött a nagy szétesés, nem tartottuk be a dolgokat úgy, ahogyan szerettük volna. Nem sok pozitív dolog volt ezen a mérkőzésen, leszámítva Farkas Petrát, akire én nagyon büszke vagyok. Sajnos a többi szegmensben nagyon sokat kell előre lépnünk. Ez volt talán a legrosszabb mérkőzésünk, és legkevésbé szeretném arra fogni, hogy Barnai Judit nem játszik. Ha egy játékoson fogunk múlni, akkor ne kosárlabdázzunk, mert akkor nincs értelme az egésznek, úgyhogy ezt semmilyen alibinek nem szabad felhúznunk, hanem egész egyszerűen nélküle is helyt kell állnunk, ami ma körülbelül az első tíz percben sikerült és ez nagyon kevés.

Hazai játékos nyilatkozata

Mányoky Réka : Elég nehéz időszakon vagyunk túl, nagyon sok mérkőzésünk volt az utóbbi időben. Azt gondolom, hogy jó mérkőzést játszottunk, mindenki pályára lépett, és mindenki hozzá tudott menni a mérkőzéshez, ami nagy pozitívum is. Ezen az úton szeretnénk tovább menni.

Vendég játékos nyilatkozata

Farkas Petra : Elsősorban szeretnék gratulálni a TF csapatának a győzelemhez. Mi úgy álltunk ehhez a mérkőzéshez - így Barnai Judit nélkül - hogy egy jó meccset szeretnénk játszani velük. Sajnos ez nem sikerült. Voltak jó periódusaink, az első negyedben leginkább, viszont most már inkább fókuszálunk a következő heti mérkőzésünkre.

Statisztika

team logo TFSE
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA O.RTG D.RTG TS% ES%
7 Dúl Terka Zsófia Dúl Terka Zsófia * 10 28 2 5 40 0 0 0 2 6 33.3 0 1 0 3 2 5 0 0 1 4 6 0 0 17 128.2 69.8 45.5 45.5
21 Donarski Alexis Marie Donarski Alexis Marie * 9 28 1 6 16.7 0 1 0 2 3 66.7 1 2 50 5 1 6 1 0 3 1 5 1 1 15 97.4 58.9 40.9 40
24 Tóth Franka Emilia Tóth Franka Emilia * 4 21 1 3 33.3 0 0 0 0 3 0 2 2 100 7 1 8 3 1 2 4 2 1 0 16 78.2 58.2 28.6 16.7
44 Ryan Shannon Christy Ryan Shannon Christy * 13 20 5 7 71.4 1 2 50 0 0 0 1 4 25 4 2 6 0 3 1 3 0 1 0 14 74.9 63.3 59.1 66.7
19 Vladár Róza Vladár Róza * 10 19 2 3 66.7 0 0 0 2 4 50 0 0 0 3 1 4 1 1 2 0 2 0 0 13 122.1 57.5 71.4 71.4
11 Mányoky Réka Mányoky Réka 14 25 4 4 100 0 0 0 1 5 20 3 4 75 1 1 2 1 0 2 2 1 1 0 16 129.6 66.2 63.6 61.1
9 Pusztai Petra Panna Pusztai Petra Panna 4 22 1 4 25 1 1 100 0 2 0 0 0 0 2 0 2 0 0 1 0 2 1 0 4 85 68 28.6 28.6
4 Gábor Lili Gábor Lili 6 15 2 2 100 0 0 0 0 2 0 2 2 100 2 1 3 1 1 0 3 4 0 0 14 137.8 90.4 60 50
6 Vígh Bernadett Emese Vígh Bernadett Emese 3 7 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 0 1 0 0 1 1 1 0 0 6 250 80.3 150 150
33 Kádár Orsolya Kádár Orsolya 2 7 0 1 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 3 2 5 1 1 0 0 0 2 0 8 76.5 20.6 50 50
23 Bacsó Zsófia Bacsó Zsófia 1 4 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 25 88.2 25 0
5 Takács Dorina Takács Dorina 0 4 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 88.2 0 0
76 200 18 36 50 3 5 60 8 26 30.8 10 17 58.8 31 11 42 8 7 15 19 23 7 1 123 105.6 67.1 51.0 49.3
team logo VBW CEKK Cegléd
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA O.RTG D.RTG TS% ES%
12 Farkas Petra Farkas Petra * 22 33 3 8 37.5 3 6 50 2 5 40 4 5 80 4 2 6 1 0 1 6 3 0 0 26 121.5 99.8 52.4 47.4
31 Popovic Milica Popovic Milica * 12 28 4 6 66.7 1 4 25 0 1 0 2 2 100 3 0 3 0 2 2 2 0 0 0 9 74 87 50 45.5
14 Szerelem-Kobolák Cintia Zsófia Szerelem-Kobolák Cintia Zsófia * 3 27 0 4 0 0 3 0 1 3 33.3 0 0 0 7 1 8 1 1 3 1 1 1 2 5 31.6 84.4 15 15
2 Valladay Taylor Loriel Valladay Taylor Loriel * 6 22 0 6 0 1 3 33.3 1 3 33.3 1 2 50 3 1 4 0 2 1 4 1 0 3 2 48.7 79.5 23.1 20.8
39 Albert Szidónia Albert Szidónia * 0 7 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 2 0 0 0 0 0 -2 0 89.4 0 0
13 Király Andrea Király Andrea 3 19 0 0 0 0 0 0 1 3 33.3 0 0 0 3 0 3 0 0 2 0 0 0 0 4 68.9 126.3 50 50
11 Zsámár Panna Zsámár Panna 0 19 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 105.2 0 0
1 Kaid Aisha Kaid Aisha 3 16 0 1 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 0 1 0 2 2 0 0 0 1 1 74.9 122.8 75 75
5 Szoboszlai Mira Szoboszlai Mira 0 16 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 2 0 2 0 1 2 1 3 0 1 3 89 93.5 0 0
17 Felső Gréta Felső Gréta 0 9 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 1 2 2 0 0 0 0 -2 0 100.6 0 0
21 Viszmeg Míra Viszmeg Míra 0 4 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 0 0 133.3 0 0
49 200 7 27 25.9 5 17 29.4 6 19 31.6 7 9 77.8 25 4 29 4 12 19 14 8 1 7 46 67.1 105.6 36.6 33.3

Dobástérkép

TFSE
VBW CEKK Cegléd
TFSE
VBW CEKK Cegléd

eredmény alakulása

Legnagyobb vezetés 29 2
Legtöbb egymás után szerzett pont 13 6
Vezetés váltás 1
Egyenlő eredmények száma 2
Csapat vezetési ideje 37:05 01:26
CSAPAT %
2p köz.
TFSE
VBW CEKK Cegléd
50%
26%
2p ktáv.
TFSE
VBW CEKK Cegléd
60%
29%
3p táv.
TFSE
VBW CEKK Cegléd
31%
32%
1p bünt.
TFSE
VBW CEKK Cegléd
59%
78%
TFSE VBW CEKK Cegléd
Szerzett labda 8 4
Eladott labda 7 12
Lepattanó 42 29
Gólpassz 23 8
Fault 15 19
VAL 123 46