MKOSZ logo
MKOSZ logo Hunbasket TV logo

Férfi NB I. B Zöld csoport- 2025/2026

2025. 11. 21 | 19:30

8. forduló

first teams logo

BUDAFOK

2025. 11. 21 | 19:30

86 - 76

Békéscsabai KK

second teams logo

(15-20, 24-27, 19-10, 28-19)

Helyszín: BMTE Fonyódi Antal Sportcsarnok

Játékvezetők: Földesi Marcell , Fülöp András , Novák Bence

Ellenőr: Nagy János

mérkőzés fotók

Nyilatkozatok

Hazai edző nyilatkozata

Károly Máté : A mai mérkőzésre nem ezt a forgatókönyvet terveztük, nagyon rosszul védekeztünk az első félidőben, nem azzal az intenzitással, nem azokkal az elvekkel játszottunk, mint amit elterveztünk. Abban bíztam, hogy a szünetben átbeszéltek után működni fog az emberfogásunk, de sajnos ez nem így történt. Védekezést kellett váltanunk, ami ezen a találkozón működött, és ez meghozta a fordulatot, majd a győzelmet. Nagyon örülök, hogy a csapat a játéknak ezt a részét jól adoptálta, és így meg tudtuk változtatni a mérkőzés ritmusát. Az első félidőben a támadásunkból hiányoztak a hárompontosok, a második félidőre azonban szerencsére ez is feljavult. Jó egyéni teljesítmények és egy nagyon győzni akaró csapat volt ma a pályán, így nagyon büszke vagyok, hogy meg tudtuk fordítani az eredményt és győztünk. A Békéscsaba egy nagyon jó, nagyon veszélyes csapat, gratulálok nekik is és sok sikert kívánok a folytatásban!

Vendég edző nyilatkozata

Gura Norbert : Először is gratulálni szeretnék a Budafoknak, nagy iramot diktáltak végig a mérkőzés során. Ezt az első félidőben tudtuk tartani, sőt kifejezetten jól is reagáltunk rá. A második félidőben azonban statikussá váltunk, nem járt eleget a labda, nem forgattunk oldalt, rendszerint nem jó helyzeteket választottunk, úgyhogy itt akadt meg nálunk a dolog. Ha kicsit jobban dobunk kívülről, ha stabilabb a palánk alatti védekezésünk, akkor ez lehetett volna egy ki-ki meccs a végére, de elfogytunk. Még egyszer gratulálok a Budafoknak!

Statisztika

team logo BUDAFOK
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA O.RTG D.RTG TS% ES%
16 Katona József Bence Katona József Bence * 21 37 2 5 40 1 6 16.7 5 10 50 0 0 0 5 1 6 2 1 4 3 10 0 2 28 0 0 0 0
20 Bagó Martin Bagó Martin * 26 36 12 14 85.7 0 2 0 0 1 0 2 2 100 10 7 17 0 2 1 5 5 3 0 49 0 0 0 0
27 Kozári Gergő Kozári Gergő * 16 33 0 2 0 0 2 0 5 12 41.7 1 2 50 1 1 2 0 0 2 2 1 0 1 9 0 0 0 0
24 Tóth Balázs Tóth Balázs * 5 23 1 2 50 0 0 0 1 3 33.3 0 0 0 2 3 5 0 0 4 3 3 0 0 13 0 0 0 0
12 Siklós Olivér Balázs Siklós Olivér Balázs * 2 21 1 3 33.3 0 0 0 0 2 0 0 0 0 1 2 3 3 0 3 0 2 0 1 6 0 0 0 0
21 Piukovics Bálint Branko Piukovics Bálint Branko 14 29 3 3 100 0 2 0 1 9 11.1 5 6 83.3 3 0 3 1 1 0 4 5 0 0 15 0 0 0 0
9 Czepanecz Tamás Czepanecz Tamás 0 8 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 2 0 1 1 0 0 1 0 2 0 0 0 0
17 Vincze Máté Vincze Máté 2 7 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 1 0 0 4 0 0 0 0
45 Horváth Áron Horváth Áron 0 4 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -2 0 0 0 0
30 Kódor Tamás Olivér Kódor Tamás Olivér 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 -1 0 0 0 0
68 Medvei Keve Károly Medvei Keve Károly 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
86 200 20 30 66.7 1 12 8.3 12 39 30.8 8 10 80 24 15 39 6 6 16 17 27 4 4 123
team logo Békéscsabai KK
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA O.RTG D.RTG TS% ES%
6 Hajdu Márton Hajdu Márton * 24 38 10 15 66.7 1 2 50 0 0 0 2 4 50 8 4 12 0 1 2 4 5 0 1 36 0 0 0 0
3 Vágvölgyi Ákos Vágvölgyi Ákos * 13 38 3 4 75 1 1 100 1 6 16.7 2 2 100 5 2 7 0 5 4 5 8 2 1 24 0 0 0 0
17 Szugyiczki Máté Szugyiczki Máté * 4 32 1 3 33.3 0 1 0 0 2 0 2 4 50 4 1 5 1 2 2 3 0 1 0 5 0 0 0 0
9 Balog Gábor Balog Gábor * 6 31 2 3 66.7 1 2 50 0 3 0 0 0 0 3 1 4 1 0 3 1 4 0 1 11 0 0 0 0
0 Kovács József Kovács József * 3 12 0 1 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0
14 Nagy Ádám Béla Nagy Ádám Béla 14 18 3 3 100 1 2 50 0 1 0 6 6 100 1 0 1 1 0 2 3 0 0 0 17 0 0 0 0
13 Szarvas Péter Roland Szarvas Péter Roland 6 17 0 1 0 0 0 0 2 6 33.3 0 0 0 1 0 1 0 2 2 0 6 1 1 7 0 0 0 0
24 Balikó György Balikó György 6 14 2 2 100 1 1 100 0 2 0 0 0 0 2 0 2 1 1 2 0 1 0 0 7 0 0 0 0
33 Felegyi Gergő György Felegyi Gergő György 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
27 Erdős Kristóf László Erdős Kristóf László 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
23 Reisz Nándor Reisz Nándor 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
11 Botta-Dukát Károly Botta-Dukát Károly 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
76 200 21 32 65.6 5 9 55.6 4 21 19 12 16 75 24 8 32 4 12 17 16 25 4 4 109

Dobástérkép

BUDAFOK
Békéscsabai KK
BUDAFOK
Békéscsabai KK

eredmény alakulása

Legnagyobb vezetés 10 12
Legtöbb egymás után szerzett pont 8 6
Vezetés váltás 14
Egyenlő eredmények száma 4
Csapat vezetési ideje 13:00 26:00
CSAPAT %
2p köz.
BUDAFOK
Békéscsabai KK
67%
66%
2p ktáv.
BUDAFOK
Békéscsabai KK
8%
56%
3p táv.
BUDAFOK
Békéscsabai KK
31%
19%
1p bünt.
BUDAFOK
Békéscsabai KK
80%
75%
BUDAFOK Békéscsabai KK
Szerzett labda 6 4
Eladott labda 6 12
Lepattanó 39 32
Gólpassz 27 25
Fault 16 17
VAL 123 109