MKOSZ logo
MKOSZ logo Hunbasket TV logo

Férfi NB I. B Piros csoport- 2025/2026

2026. 03. 21. | 17:30

24. forduló

(42-27, 31-35, 34-26, 31-26)

Helyszín: Gabányi László Sportcsarnok

Játékvezetők: Nyilas István , Dr. Varga Zoltán , Borgula György

Ellenőr: Missura Gábor Jenő

mérkőzés fotók

Nyilatkozatok

Hazai edző nyilatkozata

Misek Levente : Nagyon örülök, hogy győzelemmel tudtam beszállni a kispadra. Azt gondolom, hogy talán a történelemben először fordult elő, hogy egy támogatói bérletet vásárló szurkoló meccselt végig egy NB I-es mérkőzést, nagy élmény volt számomra (is). Garai Peti azon kevés emberek egyike, akiknek szinte bármilyen kérését teljesíteném, amikor felkért, hogy én irányítsam ma a MAFC-ot, egy pillanatig sem gondolkoztam, egyből igent mondtam. Számos korábbi csapattársam van a jelenlegi keretben, úgy érzem, hogy nagyon jól fogadtak a srácok, elképesztő energiával játszottak. Azt hiszem, a nézők is láthatták, hogy ennek a csapatnak közel sem a védekezés az erőssége, a támadás annál inkább, szerintem aki kijött és megnézte ezt a mérkőzést, az elégedett lehet a mai teljesítménnyel. Szeretnék megmaradni Peti mellett-mögött támogatóként, remélem, hogy a szezonban már nem lesz sok edzői feladatom.

Vendég edző nyilatkozata

Vida Zoltán : Nem tudtuk megvalósítani, amire készültünk, le akartuk lassítani a MAFC rohanós játékát, alacsonyabb csapásszámú mérkőzést szerettünk volna játszani - sajnos ez nem sikerült. Azt is nehéz volt kezelni, hogy az első negyedben gyakorlatilag mindent bedobtak a hazaiak, az első negyedben 11-ből 6 triplát értékesítettek, úgy gondolom, hogy ez extra teljesítmény. Utána voltak bíztató jelek, volt, hogy vissza tudtunk jönni a meccsbe, a támadójátékunk hellyel-közzel működött, de védekezésben nagyon sok volt a hiányosság, nem hajtottuk végre, amit a héten gyakoroltunk. Van még két meccs az alapszakaszból, próbáljuk javítani a hibáinkat. Gratulálok a MAFC-nak és sok sikert kívánok nekik!

Statisztika

team logo Újbuda MAFC
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA O.RTG D.RTG TS% ES%
12 Kazy Balázs Kazy Balázs * 41 35 11 15 73.3 0 0 0 5 10 50 4 6 66.7 3 0 3 1 2 2 5 4 2 1 43 0 0 0 0
13 Bordács Gábor Soma Bordács Gábor Soma * 8 33 3 4 75 1 1 100 0 0 0 0 0 0 10 4 14 0 0 4 4 2 3 0 30 0 0 0 0
18 Molnár Tamás Molnár Tamás * 19 27 5 6 83.3 1 1 100 2 7 28.6 1 3 33.3 3 0 3 2 0 4 1 2 0 0 19 0 0 0 0
1 Polgárdy Ádám Polgárdy Ádám * 39 25 6 7 85.7 1 2 50 6 11 54.5 7 9 77.8 4 0 4 1 2 3 5 6 1 0 45 0 0 0 0
7 Kovács Levente Hetény Kovács Levente Hetény * 10 22 2 5 40 0 0 0 1 3 33.3 3 5 60 10 2 12 1 2 4 4 11 0 0 29 0 0 0 0
2 Geiger Bálint József Geiger Bálint József 7 19 0 0 0 0 0 0 2 2 100 1 2 50 0 0 0 0 0 3 1 2 0 0 9 0 0 0 0
4 Dávid Benjámin Dávid Benjámin 5 15 2 4 50 0 0 0 0 2 0 1 2 50 3 2 5 2 1 3 2 2 0 0 10 0 0 0 0
32 Biber Áron Benedek Biber Áron Benedek 4 14 2 2 100 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 2 1 4 0 0 10 0 0 0 0
51 Viola Dávid Zsolt Viola Dávid Zsolt 5 6 1 2 50 0 0 0 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 0 2 0 1 0 0 5 0 0 0 0
91 Turcsányi Nándor Turcsányi Nándor 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
20 Dobos Máté Dobos Máté 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0
138 200 32 45 71.1 3 4 75 17 37 45.9 17 27 63 34 8 42 9 7 27 23 35 6 1 202
team logo Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA O.RTG D.RTG TS% ES%
18 Kozák Márton Kozák Márton * 11 28 3 4 75 2 5 40 0 1 0 1 1 100 4 1 5 1 3 3 4 5 0 1 18 0 0 0 0
15 Schmera Gergely Schmera Gergely * 18 23 8 11 72.7 0 0 0 0 1 0 2 2 100 5 2 7 0 1 1 2 2 0 1 24 0 0 0 0
4 Mészáros Ágoston Mészáros Ágoston * 5 22 2 4 50 0 2 0 0 3 0 1 3 33.3 0 1 1 2 0 2 4 3 0 0 6 0 0 0 0
77 Locure Tyreke Edwin Locure Tyreke Edwin * 15 17 2 4 50 0 4 0 2 6 33.3 5 7 71.4 3 1 4 2 3 4 4 1 0 1 11 0 0 0 0
20 Mayer Ákos Mayer Ákos * 11 13 2 3 66.7 0 0 0 2 2 100 1 1 100 6 1 7 0 1 2 1 0 0 0 17 0 0 0 0
0 Kozák Bertalan Kozák Bertalan 24 27 7 10 70 0 0 0 2 3 66.7 4 4 100 3 2 5 0 0 3 3 1 0 2 29 0 0 0 0
8 Bán Tibor Bán Tibor 13 23 0 0 0 2 2 100 2 7 28.6 3 5 60 2 0 2 0 0 3 3 3 0 0 14 0 0 0 0
44 Lucey Ciarán József Lucey Ciarán József 1 18 0 1 0 0 1 0 0 2 0 1 2 50 3 3 6 0 0 2 1 3 0 1 6 0 0 0 0
13 Gerőcs Roland Bálint Gerőcs Roland Bálint 13 17 6 7 85.7 0 0 0 0 1 0 1 2 50 0 2 2 0 2 3 1 2 1 0 14 0 0 0 0
9 Lakatos Máté Lakatos Máté 3 12 1 1 100 0 0 0 0 4 0 1 4 25 0 2 2 0 0 1 3 1 0 0 2 0 0 0 0
52 Kovács Zoltán Kovács Zoltán 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
12 Mester Márk Mester Márk 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
114 200 31 45 68.9 4 14 28.6 8 30 26.7 20 31 64.5 26 15 41 5 10 24 26 21 1 6 141

Dobástérkép

Újbuda MAFC
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK
Újbuda MAFC
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK

eredmény alakulása

Legnagyobb vezetés 27 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 7 7
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 39:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Újbuda MAFC
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK
71%
69%
2p ktáv.
Újbuda MAFC
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK
75%
29%
3p táv.
Újbuda MAFC
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK
46%
27%
1p bünt.
Újbuda MAFC
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK
63%
65%
Újbuda MAFC Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK
Szerzett labda 9 5
Eladott labda 7 10
Lepattanó 42 41
Gólpassz 35 21
Fault 27 24
VAL 202 141