MKOSZ logo
MKOSZ logo Hunbasket TV logo

Férfi NB I. B Piros csoport- 2025/2026

2026. 01. 03 | 17:00

14. forduló

(24-11, 24-20, 7-18, 25-12)

Helyszín: Continental Aréna

Játékvezetők: Hervay Tibor , Pohánka Balázs , Korompai Zsolt László

Ellenőr: Szabó Anita

mérkőzés fotók

Nyilatkozatok

Hazai edző nyilatkozata

Merim Mehmedovic : Több mint két hétig nem játszottunk, ráadásul azt megelőzően sem volt komplett a csapatunk, ami miatt az edzésmunka sem volt olyan minőségi, mint amit szeretnénk. Ebben a helyzetben nem váratlan, ha van egy kis hullámvölgy meccsen belül. Illés Máté nem játszott, Boljos Mateja viszont visszatért három hónap után és szépen megoldotta a feladatát. Úgy játszottunk, ahogy megbeszéltük, kihasználtuk a magassági fölényünket. Furcsa meccs volt, mert hiába vezettünk végig, négypontos előnynél át kellett gondolni, hogyan folytassuk. Időkérésnél megbeszéltük ezt és újra átvettük a meccs irányítását. Lesznek még ilyen hullámzások, időbe telik, mire újra összeáll a csapat és úgy tud játszani, mint a bajnokság elején.

Vendég edző nyilatkozata

Lekli József : Rosszul kezdtük a mérkőzést, puhán játszottunk, aztán a második negyedtől felvettük a ritmust, dinamikusabban támadtunk és keményebben védekeztünk. A harmadik negyedben a zóna védekezés megfogta a Nyíregyházát, csak hét pontot kaptunk, feljöttünk négy pontra, majd történtek érdekes fújások. A Nyíregyháza megkapta a büntetőket, míg mi nyolc percig faultot sem kaptunk, ami a támadójátékunkat visszavetette. Van ilyen, a játékosoknak meg kell tanulni ezt is kezelni. Jobban és keményebben kell kosárlabdázunk ilyen agresszív védekezés ellen is.

Statisztika

team logo HÜBNER Nyíregyháza BS
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA O.RTG D.RTG TS% ES%
35 Pipiras Rytis Pipiras Rytis * 20 37 5 12 41.7 0 0 0 2 10 20 4 7 57.1 8 6 14 0 2 1 7 3 0 1 24 0 0 0 0
10 Bolyos Mateja Bolyos Mateja * 13 37 2 3 66.7 0 3 0 3 6 50 0 0 0 5 0 5 1 3 2 2 5 0 0 16 0 0 0 0
36 Komma László András Komma László András * 12 37 4 6 66.7 0 0 0 0 0 0 4 6 66.7 13 6 19 1 3 3 4 0 4 0 33 0 0 0 0
11 Bazsó Brúnó Tamás Bazsó Brúnó Tamás * 11 37 0 2 0 1 1 100 2 8 25 3 4 75 9 1 10 1 1 3 5 3 0 1 20 0 0 0 0
8 Nagy Simon Nagy Simon * 24 35 2 3 66.7 0 0 0 5 11 45.5 5 7 71.4 2 0 2 1 2 4 5 3 1 0 25 0 0 0 0
9 Végső Bálint Végső Bálint 0 11 0 0 0 0 1 0 0 4 0 0 0 0 1 0 1 0 1 4 0 0 0 1 -5 0 0 0 0
7 Orosi Bálint Gábor Orosi Bálint Gábor 0 3 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 0 0 0 0
14 Magyari Kristóf Magyari Kristóf 0 3 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 0 0 0 0 0
6 Hibján Máté Hibján Máté 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
23 Kassai Sándor Kassai Sándor 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
5 Kristóf Péter Kristóf Kristóf Péter Kristóf 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
2 Verebélyi Áron Verebélyi Áron 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
80 200 13 27 48.1 1 5 20 12 39 30.8 16 24 66.7 38 13 51 4 12 20 23 14 5 3 112
team logo Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA O.RTG D.RTG TS% ES%
18 Kozák Márton Kozák Márton * 7 33 2 7 28.6 0 1 0 0 4 0 3 5 60 1 2 3 1 1 3 5 2 0 1 5 0 0 0 0
4 Mészáros Ágoston Mészáros Ágoston * 12 28 2 9 22.2 0 1 0 1 4 25 5 6 83.3 4 1 5 2 2 3 7 0 0 1 12 0 0 0 0
20 Mayer Ákos Mayer Ákos * 4 25 2 6 33.3 0 1 0 0 2 0 0 0 0 5 6 11 0 4 2 1 0 1 0 6 0 0 0 0
77 Locure Tyreke Edwin Locure Tyreke Edwin * 14 24 1 3 33.3 0 3 0 3 12 25 3 4 75 5 0 5 3 2 4 3 3 0 2 11 0 0 0 0
13 Gerőcs Roland Bálint Gerőcs Roland Bálint * 7 15 1 3 33.3 0 0 0 1 3 33.3 2 2 100 2 2 4 0 0 1 2 1 2 0 12 0 0 0 0
15 Schmera Gergely Schmera Gergely 13 25 6 10 60 0 1 0 0 0 0 1 2 50 6 6 12 1 1 3 1 0 0 1 20 0 0 0 0
0 Kozák Bertalan Kozák Bertalan 0 18 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 3 0 3 0 2 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0
44 Lucey Ciarán József Lucey Ciarán József 0 12 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 2 0 2 0 0 2 1 0 0 0 -1 0 0 0 0
9 Lakatos Máté Lakatos Máté 4 10 2 2 100 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 1 1 0 2 0 0 0 0 5 0 0 0 0
12 Mester Márk Mester Márk 0 10 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 2 0 0 2 0 0 0 0 2 0 0 0 0
52 Kovács Zoltán Kovács Zoltán 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
1 Czimer László Adrián Czimer László Adrián 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
61 200 16 41 39 0 7 0 5 28 17.9 14 21 66.7 30 18 48 8 12 24 20 6 3 5 72

Dobástérkép

HÜBNER Nyíregyháza BS
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK
HÜBNER Nyíregyháza BS
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK

eredmény alakulása

Legnagyobb vezetés 26 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 9 11
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 39:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
HÜBNER Nyíregyháza BS
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK
48%
39%
2p ktáv.
HÜBNER Nyíregyháza BS
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK
20%
0%
3p táv.
HÜBNER Nyíregyháza BS
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK
31%
18%
1p bünt.
HÜBNER Nyíregyháza BS
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK
67%
67%
HÜBNER Nyíregyháza BS Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK
Szerzett labda 4 8
Eladott labda 12 12
Lepattanó 51 48
Gólpassz 14 6
Fault 20 24
VAL 112 72