MKOSZ logo
MKOSZ logo Hunbasket TV logo

Férfi NB I. B Piros csoport- 2025/2026

2025. 11. 29 | 18:00

10. forduló

(29-18, 26-17, 18-17, 19-29)

Helyszín: Tiszaújvárosi Sportcentrum, Játékcsarnok

Játékvezetők: Pozsonyi László , Lengyel Ádám József , Sallai István József

Ellenőr: Zalai Ákos István

mérkőzés fotók

Nyilatkozatok

Hazai edző nyilatkozata

Lekli József : Gratulálok a csapatnak, megszereztük a második győzelmünket. Nagyon boldogok vagyunk, és örülök neki, mert jó játékot produkáltunk. Itt, a végén egy kicsit kiengedtünk, de próbáltunk mindenkinek játéklehetőséget adni – ezáltal az az energia, az a flow, ami az első félidőben jellemzett minket, egy kissé megtört. De azt is meg kell tanulni, ki kell tapasztalni, hogyan lehet végig tartani a jó lendületet. Igazából megcsináltuk azt, amiért dolgoztunk a héten, és most győztünk. Maradni kell ezen az úton, készülünk a MAFC elleni mérkőzésre. További sok sikert kívánok a Salgótarjánnak!

Vendég edző nyilatkozata

Dániel Péter : Az első félidőben nagyon gyengén védekeztünk, rengeteg könnyű kosarat engedtünk a Tiszaújvárosnak. A második félidőben sikerült ezen szigorítani egy kicsit. Ennek meg is lett az eredménye, de a harmadik negyedben még nem tudtunk szűkíteni a különbségen. Annyi pozitívum mindenképp volt, hogy a végén is megmaradt a lelkesedés, és nem estünk össze húszpontos különbségnél sem.

Statisztika

team logo Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA O.RTG D.RTG TS% ES%
15 Schmera Gergely Schmera Gergely * 15 23 7 8 87.5 0 0 0 0 0 0 1 1 100 4 0 4 2 1 1 2 0 2 0 23 0 0 0 0
18 Kozák Márton Kozák Márton * 11 22 2 3 66.7 1 1 100 1 1 100 2 4 50 4 2 6 0 1 3 2 4 0 0 19 0 0 0 0
4 Mészáros Ágoston Mészáros Ágoston * 18 21 3 3 100 1 1 100 1 2 50 7 8 87.5 7 1 8 0 2 3 8 3 0 0 33 0 0 0 0
8 Bán Tibor Bán Tibor * 4 18 1 1 100 1 3 33.3 0 4 0 0 0 0 1 0 1 1 0 1 1 5 0 0 6 0 0 0 0
20 Mayer Ákos Mayer Ákos * 10 16 2 5 40 2 2 100 0 3 0 2 2 100 1 0 1 0 0 1 1 1 0 0 7 0 0 0 0
0 Kozák Bertalan Kozák Bertalan 8 22 1 3 33.3 0 0 0 2 4 50 0 0 0 5 0 5 0 2 0 0 2 0 0 9 0 0 0 0
44 Lucey Ciarán József Lucey Ciarán József 7 19 1 2 50 0 1 0 1 5 20 2 2 100 0 1 1 1 0 2 1 5 1 1 10 0 0 0 0
0 Locure Tyreke Edwin Locure Tyreke Edwin 6 18 0 0 0 0 1 0 1 3 33.3 3 3 100 0 1 1 1 1 1 2 3 0 0 9 0 0 0 0
13 Gerőcs Roland Bálint Gerőcs Roland Bálint 2 17 1 3 33.3 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 3 0 1 4 0 2 0 0 4 0 0 0 0
9 Lakatos Máté Lakatos Máté 8 11 1 1 100 1 1 100 1 4 25 1 2 50 0 1 1 0 0 1 2 1 0 0 8 0 0 0 0
12 Mester Márk Mester Márk 3 11 0 0 0 0 1 0 1 2 50 0 0 0 2 0 2 1 1 1 0 1 0 0 4 0 0 0 0
52 Kovács Zoltán Kovács Zoltán 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
92 200 19 29 65.5 6 11 54.5 8 28 28.6 18 22 81.8 25 8 33 6 9 18 19 27 3 1 132
team logo Salgótarjáni KSE
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA O.RTG D.RTG TS% ES%
22 Ormai Botond Gábor Ormai Botond Gábor * 10 35 5 8 62.5 0 0 0 0 1 0 0 0 0 8 2 10 1 1 5 2 9 0 1 27 0 0 0 0
99 Hargitai Krisztián Hargitai Krisztián * 15 33 5 5 100 0 0 0 1 2 50 2 3 66.7 3 1 4 0 2 3 2 2 0 0 19 0 0 0 0
6 Tóth Bence Miklós Tóth Bence Miklós * 14 33 1 2 50 0 1 0 3 5 60 3 4 75 0 0 0 2 2 3 4 5 0 0 18 0 0 0 0
1 Cserényi Martin Cserényi Martin * 12 32 2 4 50 0 0 0 2 3 66.7 2 2 100 3 1 4 0 0 2 4 0 0 0 17 0 0 0 0
12 Kalassai Martin Kalassai Martin * 12 22 2 3 66.7 1 1 100 2 8 25 0 0 0 3 0 3 0 2 2 0 0 0 0 6 0 0 0 0
15 Glatz Gábor Soma Glatz Gábor Soma 13 27 3 7 42.9 1 1 100 0 3 0 5 8 62.5 3 0 3 1 3 4 5 2 1 1 12 0 0 0 0
13 Meleg Károly Richárd Meleg Károly Richárd 0 10 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 1 2 0 1 0 1 0 0 0 1 0 0 0 0
7 Balázs Márton József Balázs Márton József 5 8 1 3 33.3 0 0 0 1 3 33.3 0 0 0 1 0 1 0 2 2 0 1 0 1 1 0 0 0 0
10 Kazinczy Levente Kazinczy Levente 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
3 Holló Levente Holló Levente 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
23 Szalczgruber Zsolt Szalczgruber Zsolt 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
2 Tóth Vajk János Tóth Vajk János 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
81 200 19 32 59.4 2 3 66.7 9 26 34.6 12 17 70.6 22 5 27 4 13 21 18 19 1 3 101

Dobástérkép

Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK
Salgótarjáni KSE
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK
Salgótarjáni KSE

eredmény alakulása

Legnagyobb vezetés 23 4
Legtöbb egymás után szerzett pont 8 9
Vezetés váltás 1
Egyenlő eredmények száma 1
Csapat vezetési ideje 37:00 01:00
CSAPAT %
2p köz.
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK
Salgótarjáni KSE
66%
59%
2p ktáv.
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK
Salgótarjáni KSE
55%
67%
3p táv.
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK
Salgótarjáni KSE
29%
35%
1p bünt.
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK
Salgótarjáni KSE
82%
71%
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK Salgótarjáni KSE
Szerzett labda 6 4
Eladott labda 9 13
Lepattanó 33 27
Gólpassz 27 19
Fault 18 21
VAL 132 101