MKOSZ logo
MKOSZ logo Hunbasket TV logo

Férfi NB I. A csoport- 2025/2026

2026. 04. 04. | 18:00

25. forduló

(20-22, 17-26, 12-37, 14-18)

Helyszín: Szolnok Városi Sportcsarnok

Játékvezetők: Dr. Mészáros Balázs , Csabai-Kaskötő Brigitta , Lengyel Ádám József

Ellenőr: Vághy Tamás János

összefoglaló

mérkőzés fotók

Nyilatkozatok

Hazai edző nyilatkozata

Vedran Bosnic : Először is szeretnék gratulálni az Atomerőmű SE csapatának a győzelemhez, egy nehéz mérkőzésen vagyunk túl, ahol egy kiváló csapat volt az ellenfelünk. Nagyon jó formában játszottak, jól sültek a kinti dobásaik, amivel már a nagyszünetre is egy nagyobb előnyt tudtak kiépíteni. Ez a különbség úgy érzem ez kissé meg is lepte a játékosaimat, így a második félidőre szétestünk fejben. Próbáltunk különböző rotációkkal orvosolni a kialakult helyzetet, de nem segített. Küzdésben nem volt hiány, de mentálisan nem tudtuk felvenni ma a versenyt az Atomerőmű SE együttesével, nem azon a szinten játszottunk, amin tudunk valójában. Ádám és Brady hiányát nem csak a pályán, de a mérkőzésre való felkészülés során is megéreztük - bízom benne, hogy Marci mérkőzésen elszenvedett ujjsérülése nem komoly, hiszen két magasember hiányával még nehezebb lenne a felkészülés. Tovább kell lépnünk ezen a mérkőzésen, és tovább készülni a Falco elleni mérkőzésre és a rájátszásra.

Vendég edző nyilatkozata

Konstantinos Flevarakis : Úgy gondolom jól felkészültünk a mérkőzésre, ez remekül megmutatkozott a második és harmadik negyedben, ahol mind támadásban, mind védekezésben impresszíven játszottunk, pontosan úgy kosárlabdáztunk, ahogy szerettünk volna. A címvédő Szolnok az alapszakaszt az első helyen zárta, remek csapatuk van. Természetesen Skeens és Somogyi hiányát megérezték - utóbbi a magyar bajnokságba érkezése óta meghatározó játékosa a ligának, és bár nélkülük is kiváló kerete van az Olajbányásznak, ma úgy gondolom megérezték a hiányukat. Szeretnék gratulálni a játékosaimnak, remekül játszottak egy mindig erős hazai pályával rendelkező Szolnok ellen, szeretnénk így folytatni tovább a munkát, és egészségesek maradni a rájátszásra. Tavaly mi is sok betegséggel és sérüléssel kezdtük a rájátszást, így kívánom az Olajbányásznak, hogy egészségesen, teljes kerettel tudják megkezdeni a rájátszást, tudjuk milyen nehéz tud ez a helyzet lenni. Szeretnénk ezt a formánkat megtartani, győzni jöttünk ide, de szerintem nem sokan gondolták volna hogy ekkora különbséggel tudunk majd győzelmet aratni a Szolnok otthonában. Szeretnék gratulálni az Olajbányásznak az alapszakasz első helyéhez, és minden jót kívánok nekik.

Hazai játékos nyilatkozata

Pallai Tamás Ottó : A játék minden elemében felülmúltak ma minket, talán jobban is akarták a győzelmet ma, mint mi. Tudjuk, hogy a bajnokság ezen periódusában nem a győzelem a legfontosabb, de a mainál szerettünk volna sokkal jobban játszani. Nagyon köszönjük viszont a szurkolóinknak, akik végig, 40 percen keresztül buzdítottak minket és kiváló hangulatot teremtettek a csarnokban. Szomorúak is vagyunk, hiszen ez a közönség megérdemelte volna, hogy nyerjünk előttük, de ugyanakkor túldramatizálni sem szeretnénk ezt a helyzetet, nekünk most az a legfontosabb, hogy a rájátszásra jó formában legyünk és hogy azok a játékosok, akik ma például nem tudtak rendelkezésre állni ők visszatérjenek és velük kiegészülve teljes csapattal jó formában kezdjük el a rájátszást, ez lesz most a prioritásunk. Jövőhéten egy igazi kosárlabda csemege vár ránk, hiszen Szombathelyre utazunk a Falco-Olaj rangadóra, reméljük ott már sokkal jobb játékképet fogunk mutatni.

Vendég játékos nyilatkozata

Edwin Deon Javern : Az első pillanattól kezdve remek atmoszférában játszhattunk - mi tudtuk, számunkra milyen téttel jár ez a mérkőzés, szerettünk volna a rájátszást minél jobb helyezésről kezdeni és összeállni mint csapat, úgy gondolom hogy ez sikerült is. Szolnok okkal végzett az első helyen az alapszakaszban, kívánom nekik hogy sérülések nélkül kezdjék a rájátszást. Örülünk a győzelemnek, innentől kezdve már a következő mérkőzésre és a rájátszásra koncentrálunk.

Statisztika

team logo NHSZ-Szolnoki Olajbányász
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA O.RTG D.RTG TS% ES%
13 Krnjajski Boris Krnjajski Boris * 12 31 1 8 12.5 0 1 0 3 4 75 1 2 50 3 0 3 0 2 1 8 4 0 1 15 75.1 135 42.9 42.3
0 Darthard Calvashawn Letre Darthard Calvashawn Letre * 7 31 1 2 50 0 2 0 1 3 33.3 2 2 100 4 0 4 1 0 2 3 2 0 0 12 106.3 128.8 43.8 35.7
3 Pallai Tamás Ottó Pallai Tamás Ottó * 9 29 1 3 33.3 1 1 100 1 5 20 2 2 100 2 0 2 0 1 1 3 9 1 0 17 136 137.6 45 38.9
4 Barnes Auston Willis Barnes Auston Willis * 5 22 0 2 0 1 1 100 1 4 25 0 0 0 1 1 2 0 0 3 1 0 0 0 3 60.6 144.4 35.7 35.7
10 Wójcik Szymon Piotr Wójcik Szymon Piotr * 11 20 4 7 57.1 0 0 0 0 1 0 3 4 75 2 1 3 0 2 1 5 0 1 1 13 77.2 153.2 61.1 50
6 Molnár Márton Molnár Márton 16 27 8 12 66.7 0 2 0 0 0 0 0 0 0 3 5 8 0 2 1 0 1 1 0 18 105.4 137 57.1 57.1
7 Rudner Gábor Rudner Gábor 3 22 0 1 0 0 0 0 1 3 33.3 0 0 0 2 1 3 1 0 3 1 0 0 0 5 64.4 135 37.5 37.5
5 Holt Ryland Thomas Holt Ryland Thomas 0 18 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 1 1 1 3 4 0 1 0 0 -2 26.9 135.5 0 0
11 Dávid Tamás Dávid Tamás 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
99 Huszár Balázs Huszár Balázs 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
63 200 15 35 42.9 2 7 28.6 7 22 31.8 8 10 80 17 9 26 3 10 16 21 17 3 2 81 91.3 149.3 46.1 43.0
team logo Atomerőmű SE
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA O.RTG D.RTG TS% ES%
6 Edwin Deon Javern Edwin Deon Javern * 18 31 1 1 100 0 1 0 4 5 80 4 4 100 7 1 8 1 2 1 9 10 1 0 43 188.7 80.5 100 100
7 Eilingsfeld János Eilingsfeld János * 18 30 5 6 83.3 1 1 100 2 6 33.3 0 0 0 5 2 7 2 1 3 2 2 0 0 25 147.7 75.9 69.2 69.2
11 Benke Szilárd Benke Szilárd * 3 21 0 0 0 0 0 0 1 3 33.3 0 0 0 1 0 1 0 0 3 0 2 0 0 4 137.1 112.1 50 50
3 Hawkins Elijah Jamil Hawkins Elijah Jamil * 9 20 3 5 60 0 0 0 1 5 20 0 0 0 2 0 2 2 0 1 1 7 0 2 15 138.4 74.2 45 45
4 Edosomwan Kinsley Nehizena Edosomwan Kinsley Nehizena * 20 18 8 11 72.7 2 2 100 0 0 0 0 0 0 2 2 4 0 0 3 1 1 0 1 23 162.4 105.1 76.9 76.9
2 Bluiett Trevon Nykee Bluiett Trevon Nykee 16 22 1 1 100 1 2 50 4 7 57.1 0 0 0 4 1 5 3 2 3 1 3 0 0 22 127.4 70.6 80 80
10 Révész Ádám Révész Ádám 6 19 1 1 100 0 0 0 1 2 50 1 1 100 4 0 4 0 0 2 2 0 1 0 12 179.2 80.5 100 83.3
12 Halmai Dániel Halmai Dániel 8 18 3 3 100 1 1 100 0 1 0 0 0 0 0 1 1 0 1 3 0 2 0 0 9 146.8 97.3 80 80
0 Smith Jamari Alayae Smith Jamari Alayae 3 18 0 1 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 2 0 2 0 2 2 0 2 0 0 3 68.3 98.5 50 50
15 Arnold Botond Arnold Botond 2 2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 3 200 34.9 100 100
1 Nagy Dániel Nagy Dániel 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 100 0 0
22 Krivacevic Markó Krivacevic Markó 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
103 200 23 30 76.7 5 7 71.4 14 31 45.2 5 5 100 28 7 35 8 8 21 16 29 2 3 159 149.3 91.3 73.4 72.1

Dobástérkép

NHSZ-Szolnoki Olajbányász
Atomerőmű SE
NHSZ-Szolnoki Olajbányász
Atomerőmű SE

eredmény alakulása

Legnagyobb vezetés 2 40
Legtöbb egymás után szerzett pont 6 13
Vezetés váltás 7
Egyenlő eredmények száma 4
Csapat vezetési ideje 01:36 36:24
CSAPAT %
2p köz.
NHSZ-Szolnoki Olajbányász
Atomerőmű SE
43%
77%
2p ktáv.
NHSZ-Szolnoki Olajbányász
Atomerőmű SE
29%
71%
3p táv.
NHSZ-Szolnoki Olajbányász
Atomerőmű SE
32%
45%
1p bünt.
NHSZ-Szolnoki Olajbányász
Atomerőmű SE
80%
100%
NHSZ-Szolnoki Olajbányász Atomerőmű SE
Szerzett labda 3 8
Eladott labda 10 8
Lepattanó 26 35
Gólpassz 17 29
Fault 16 21
VAL 81 159