Forray Gábor : Szeretném azzal kezdeni, hogy gratulálok a Kaposvári csapatnak, megérdemelten nyerték meg ezt a mai mérkőzést. Mindkét szurkolótábor jól szurkolt, sportszerű mérkőzés volt. Egyébként az az érdekes itt a számok tükrében, hogyha azt nézzük, lepattanóban egálban voltunk, nyilván 18 támadó lepattanót szedtek, de a szezonban rekord 92%-kal dobtuk a büntetőt. 50%-kal a triplát, az ellenfél is 50%-kal, sőt, 50 fölött dobta a triplát, 17-et, mi 10-et. A különbség a két csapat közt az volt, hogy az ellenfélben harcosok voltak, nálunk meg nyulak. Nincs miről beszélni. Lehet itt puffogni, meg engem szidni mindig, mert mindig az edző a hibás, ez nem kérdés. De addig, amíg valaki föllép a pályára és be van tojva, addig nem tudok mit csinálni. Tehát megvan az, hogy az ellenfélben volt harcos, nekünk meg nem volt harcosunk, akkor mit tudunk csinálni? Az edzéseken panaszkodunk, hogy egymást verik, itt meg kapjuk a pofonokat. És nem a játékvezetésben kell keresni a hibát, mert semmi közük nem volt ahhoz, hogy mi kikaptunk. Ez egy tükörsima meccs volt, azért, mert minősíthetetlen volt ez az attitűd, ahogy fönn vagyunk a pályán és közlekedünk. És akkor hogyha az ember meg fölemeli a hangját, akkor meg meg van sértődve. Hát nem tudok mit csinálni, mert ez a szabály van, mindig két magyarnak fönn kell lenni a pályán, és ki fogják rúgni az edzőket, a játékosok meg úgy vannak vele, hogy jön a következő, mert úgyis nekünk játszani kell. Az edző meg mehet a fenébe, mert hiába kérünk bármit. Most már ott tartunk, hogy írásban kérvényezzük, hogy mi a helyzet. Aztán hogyha meg valami szankció van, akkor meg jönnek a menedzserek meg a hiszti, hogy az ő gyereke, meg izé... Hát így nem tudunk előrejutni egyről a kettőre. Rendben van, én támogatom mindig a fiatalokat, mindig is. Az összes csapatomnál nem használtuk ki soha maxon a légióst, vagy nagyon ritkán, na de, tehát van egy határ, amivel nem lehet visszaélni. Ilyen formában visszaélünk vele. És sajnálom egyébként, mert mindenki csinálja, csak olyan urasan. Nincs meg az a plusz. Most gyakorlatilag már ilyen beszélgetéseink vannak, hogy mi a jobb? Hogy azt csinálod, amit szeretsz, és ezért te kapsz fizetést, vagy el kéne menned dolgozni? Ha dolgoznál, ezért a teljesítményért úgy kirúgnának, mint a pinty! Sőt, lehet, hogy meg is pofoznának a kollégák, mert a termelés megállna. Mi meg itt babusgatunk mindenkit. Még egyszer mondom, nem akarom magamat felmenteni. De röhejes, hogy dobunk 100 pontot, kapunk 120-at és szétvernek minket. Akkor itt azt mondom, hogy itt nem a tálentummal van a baj, hanem az akarattal. Hát ez az akarat... a védő oldal az akarat. Ide féllábú gyereket idehozok, az is akar... vagy nem tudom, Marha nehéz lesz, de kisajtolom belőlük valahogy. Oké, az egy másik dolog, hogy bedobsz vagy bekapsz 17 triplát, jártam már így a tavalyi szezonban is, volt olyan meccs, 22 triplát kaptunk, vannak ilyen napok. Na de tudtuk! Hát a Kaposvár egy kiváló csapat! Ez nem meglepetés! Az a meglepetés, hogy mi meglepődünk, hogy rádobja! Hát persze, hogy rádobja, ha üresen van! Hát erről nincs mit beszélni! Becsaptuk volna magunkat, ha nem dobnak 50%-kal, akkor lehet, hogy nyerünk, attól még ugyanolyan izék vagyunk, mint az úri gyerekek. Abból nem lehet megélni, az úrizálásból. Hát ott tartunk, hogy most az úrizálást, a szerelmet meg a hülyeséget, azt meg kell fizetni. Mi most fizetjük az árát. És mondom még egyszer, gratulálok a Kaposvárnak. Jobb csapat, jobb célokért... de attól függetlenül emellett én nem tudok elmenni szó nélkül. Mert nem ezt érdemli a publikum. Tehát ki lehet kapni, most nem adtuk fel... már mint aki úgy többet játszott, az nem adta fel. De aki kevesebbet játszott, az azért játszott kevesebbet, mert egyszerűen képtelenség volt ott tartani, mert mint a holdkórosok úgy járkáltak. Én nem értem komolyan, hogy... Szép teremben vagyunk, jó szurkolók, sportszerűek, soha nem szidnak. Tehát mi az, amitől mi be vagyunk tojva? Nem merjük rádobni, nem ütünk faultot, mikor bónuszban vagyunk. Én azt hittem eddig, hogy a kosárlabdának a legegyszerűbb eleme a faultolás. Mert ahhoz nem kell gondolkozni. De mi úgy faultolunk, hogy vagy sehogy, vagy gól jó fault. Ők nem, a Kaposvár nem. Meg egy csomó csapat, aki megver minket. Én nem tudom, hogy ez valószínűleg a karakter... Sajnos ugye a nagy edzők is azt mondják, hogy két dolgot kell nézni, ha valaki nem prémium vagy elit válogatott: a testalkatot meg a harcosságot. Mert ezt nem tudom megtanítani, hogy ki mekkora meg ki milyen harcos. Na most akkor visszakanyarodok a mondandóm elejére: nekünk ez van, ebből kell főzni, úgyhogy ebből fogjuk megoldani.

Branislav Dzunic : Szeretnék először gratulálni a csapatomnak, mert azt gondolom, hogy úgy játszottunk, ahogy kell, ahogy próbálunk játszani egész szezonban. Azért, egyik ellenfél sem egyszerű, mert ugye tudtuk, hogy az OSE is nagyon motiváltan jön pályára. Szerencsére a játékkal megragadtuk a lehetőséget és szerintem a harmadik negyedén kívül úgy gondolom, hogy úgy játszottunk, hogy megérdemeltük ezt a győzelmet. Én is szeretném megköszönni a szurkolótáborunknak, a tőlük kapott szurkolást. Köszönöm nekik is.

Csuti Kornél : Egy nagyon fizikális mérkőzés volt, sajnos rengeteg támadó lepattanót szedett a Kaposvár, és nagyon jó százalékkal is dobtak. A legnagyobb baj az volt, hogy nem úgy álltunk bele a mérkőzés elejébe, ahogy kellett volna. Emiatt ismét elég hamar, elég nagy hátrányba kerültünk, utána pedig nem tudtunk visszajönni.

Filipovity Péter Milán : Egy céllal jöttünk ide, hogy nyerjünk. Egész héten keményen készültünk, szerintem azt, amit Báne akart, azt teljesítettük, a meccs nulladik percétől kezdve. És... hát azért voltak hullámvölgyeink. Fölmentünk 25 ponttal is, aztán visszajött az OSE 10-re, meg szerintem 2-3-szor is megtörtént, de nagyon örülök, hogy idegenben van tartásunk, nem adtuk be a derekunkat. Köszönjük a szurkolást a kaposvári szurkolóknak, mert szinte olyan volt, mintha hazai pályán játszottunk volna.