MKOSZ logo
MKOSZ logo Hunbasket TV logo

Férfi NB I. A csoport- 2025/2026

2025. 11. 19 | 18:00

10. forduló

first teams logo

Zalakerámia ZTE KK

2025. 11. 19 | 18:00

87 - 76

Egis Körmend

second teams logo

(28-19, 19-14, 22-30, 18-13)

Helyszín: Zalaegerszeg Városi Sportcsarnok

Játékvezetők: Goda László , Frányó Péter , Nepp László Oszkár

Ellenőr: Forrai Sámuel

mérkőzés fotók

Nyilatkozatok

Hazai edző nyilatkozata

Kostas Mexas : Nagyon örülök ennek a győzelemnek, mert nagyon fontos volt számunkra a tabellán elfoglalt helyezések miatt is. Emellett a két klub rivalizálása okán is kiemelt jelentősége volt a találkozónak, és ezt a sikert szeretném a ZTE KK minden dolgozójának, valamint szurkolóinknak ajánlani. Az első huszonöt perc remekül sikerült a pálya mindkét oldalán, úgy védekezésben, mint támadásban, ám volt egy időszak, amikor nem játszottunk okosan, és ezt a Körmend meg tudta büntetni. Megadtuk az ellenfélnek a lehetőséget, hogy ritmusba jöjjön, de szerencsére sikerült megállítanunk őket. Az utolsó öt percben pedig megmutattuk, hogy tudunk így is játszani. Úgy gondolom, megérdemelt győzelmet arattunk, mert a mérkőzés nagy részében mi irányítottunk, és egy meccs negyven percig tart – a végén pedig mi örülhettünk. Most jön egy szünet a bajnokságban, ezt az időt arra használjuk, hogy az új játékost beépítsük a csapatunkba, és a célunk az, hogy még jobbak legyünk a folytatásban.

Vendég edző nyilatkozata

Kocsis Tamás : Megérdemelten győzött a ZTE csapata. Teljessé vált a keretük, és látszik, hogy olyan csapat lesznek, amellyel mindenkinek számolnia kell. Mi csak tizenvalahány percig kosaraztunk úgy, ahogy azt megbeszéltük, és ahogy kellett volna végig; így pedig nem lehet nyerni. Most lesz idő a válogatott szünet miatt még jobban összecsiszolni a játékot.

Hazai játékos nyilatkozata

Takács Milán : Szeretném megköszönni a szurkolóknak a buzdítást, akik ott vannak velünk idegenben és itthon is, hiszen remek hangulatot teremtettek. Jó ritmusban játszottunk, de aztán jött egy törés, egy rövidzárlat a játékunkban, amikor visszajött a meccsbe a Körmend. Ugyanakkor megmutattuk, hogy van tartásunk, hiszen rá tudtunk tenni még egy lapáttal.

Vendég játékos nyilatkozata

Avery Jr Marchelus Leonard : Nagyon jó mérkőzést játszottunk, ugyanakkor lassan kezdtük a találkozót. Megpróbáltunk visszajönni a meccsbe, de ez már túl késő volt. Mindent megtettünk a győzelemért, igyekeztünk megvalósítani azt, amit az edzőnk előzetesen kért, de a ZTE jobban küzdött, és megérdemelten győzött.

Statisztika

team logo Zalakerámia ZTE KK
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA O.RTG D.RTG TS% ES%
12 Hunter Jaylin Denard Hunter Jaylin Denard * 11 36 1 3 33.3 0 1 0 3 9 33.3 0 1 0 4 1 5 5 3 1 8 11 0 0 27 120.7 84.4 42.3 42.3
24 Johnson Brandon Marcellos Johnson Brandon Marcellos * 28 30 6 8 75 0 0 0 3 5 60 7 8 87.5 7 1 8 2 2 2 5 1 1 0 38 143.4 75 82.4 80.8
0 Bibbs Justin Michael Bibbs Justin Michael * 4 21 1 2 50 1 3 33.3 0 1 0 0 0 0 1 1 2 0 2 1 0 3 0 1 3 95.7 116.1 33.3 33.3
15 Tóth Ádám Tóth Ádám * 5 15 2 5 40 0 0 0 0 0 0 1 2 50 2 2 4 0 1 3 1 1 0 0 6 80.9 124 41.7 40
2 Szalay Domonkos Szalay Domonkos * 2 4 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 2 0 0 0 0 3 200 143 100 100
25 Scherer Bálint André Scherer Bálint André 14 32 2 3 66.7 2 3 66.7 2 5 40 0 0 0 4 2 6 0 0 2 0 1 1 0 17 136.3 95 63.6 63.6
10 Varence Hasan Shakur Varence Hasan Shakur 10 29 3 5 60 0 0 0 1 5 20 1 4 25 5 2 7 1 1 2 3 0 0 1 11 80.4 92.6 41.7 45
7 Takács Milán Takács Milán 7 27 2 2 100 0 1 0 1 2 50 0 0 0 1 1 2 0 1 4 0 0 0 0 6 132.3 87.7 70 70
6 Mokánszki Máté Mokánszki Máté 6 6 1 1 100 0 0 0 1 1 100 1 5 20 1 1 2 0 0 1 2 0 0 0 6 140.5 83.3 75 125
1 Csizmadia Attila Csizmadia Attila 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
13 Kucsora Csaba Ákos Kucsora Csaba Ákos 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
8 Csátaljay Péter Csátaljay Péter 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
87 200 19 30 63.3 3 8 37.5 11 28 39.3 10 20 50 26 11 37 8 10 18 19 17 2 2 117 116.0 102.7 58.2 58.3
team logo Egis Körmend
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA O.RTG D.RTG TS% ES%
0 Avery Jr Marchelus Leonard Avery Jr Marchelus Leonard * 25 37 5 9 55.6 0 2 0 4 7 57.1 3 3 100 5 2 7 2 0 2 4 1 1 0 31 147.4 103.8 65.8 61.1
34 Moore Jalen Shamar Moore Jalen Shamar * 16 37 4 10 40 1 1 100 1 7 14.3 3 4 75 3 1 4 2 5 0 7 2 0 0 13 81 103.1 40 36.1
4 Grimes Nathanial Paul Grimes Nathanial Paul * 9 22 3 5 60 1 2 50 0 0 0 1 2 50 7 4 11 1 2 4 1 2 1 0 19 117.5 112.4 56.3 57.1
7 Durázi Krisztofer Durázi Krisztofer * 2 19 1 3 33.3 0 0 0 0 2 0 0 1 0 2 0 2 1 1 1 1 0 0 1 0 43.6 110.5 20 20
5 Hansen Daniel Hansen Daniel * 6 13 0 1 0 0 0 0 2 2 100 0 0 0 0 0 0 1 1 2 1 1 0 0 7 117.4 122.1 100 100
3 Kelly Christopher James Kelly Christopher James 10 23 1 3 33.3 1 1 100 2 5 40 0 0 0 1 2 3 1 1 3 0 1 0 0 9 110.5 100.2 55.6 55.6
14 Ivosev Tamás Ivosev Tamás 8 23 2 5 40 0 0 0 0 1 0 4 4 100 1 2 3 0 2 4 4 2 0 1 11 103.7 117.7 50 33.3
15 Ferencz Csaba Ferencz Csaba 0 22 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 3 0 3 1 0 2 0 2 0 0 5 182.7 101.3 0 0
9 Kiss Mátyás Kiss Mátyás 0 4 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 81.1 0 0
77 Bartik Zalán Bartik Zalán 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
12 Kiss Benedek Kiss Benedek 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
13 Nagy Péter Nagy Péter 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
76 200 16 36 44.4 3 6 50 9 25 36 11 14 78.6 22 11 33 9 12 19 18 11 2 2 95 102.7 116.0 51.9 48.5

Dobástérkép

Zalakerámia ZTE KK
Egis Körmend
Zalakerámia ZTE KK
Egis Körmend

eredmény alakulása

Legnagyobb vezetés 22 5
Legtöbb egymás után szerzett pont 11 15
Vezetés váltás 4
Egyenlő eredmények száma 2
Csapat vezetési ideje 33:32 04:11
CSAPAT %
2p köz.
Zalakerámia ZTE KK
Egis Körmend
63%
44%
2p ktáv.
Zalakerámia ZTE KK
Egis Körmend
38%
50%
3p táv.
Zalakerámia ZTE KK
Egis Körmend
39%
36%
1p bünt.
Zalakerámia ZTE KK
Egis Körmend
50%
79%
Zalakerámia ZTE KK Egis Körmend
Szerzett labda 8 9
Eladott labda 10 12
Lepattanó 37 33
Gólpassz 17 11
Fault 18 19
VAL 117 95