MKOSZ logo
MKOSZ logo Hunbasket TV logo

Férfi NB I. A csoport- 2025/2026

2025. 09. 27 | 18:00

1. forduló

(26-17, 19-24, 11-19, 27-26)

Helyszín: Zalaegerszeg Városi Sportcsarnok

Játékvezetők: Kapitány Gellért , Söjtöry Tamás Ferenc , Nagy Bence László

Ellenőr: Dr. Páli Kálmán Sándor

mérkőzés fotók

Nyilatkozatok

Hazai edző nyilatkozata

Sebastjan Krasovec : Először is gratulálok a Kecskemétnek a győzelemhez. Jól kezdtük a találkozót, az első negyedben uraltuk a játékot, de később sok minden elromlott. A harmadik negyedben mindössze 11 pontot dobtunk, ekkor ellépett a vendégcsapat. Sok hibát követtünk el védekezésben, pedig tudtuk, hogy a Kecskemét egy tapasztalt és rutinos csapat, amely kihasználja a lehetőségeket. A végén még volt esélyünk, de elrontottuk azt a dobást, ami egyébként jó lehetőség volt. Nincs más hátra, fókuszálunk a következő, pécsi találkozóra, hogy javítsunk.

Vendég edző nyilatkozata

Stojan Ivkovic : Az egész bajnokság ilyen lesz… Arra számítok, hogy minden forduló szoros és kiélezett mérkőzéseket hoz majd. Ahogy korábban is nyilatkoztam, van négy csapat, amely elvileg a többiek fölött van, de a többi együttes között szinte nincs különbség. Mi már az előző idényben is két magyar játékossal játszottunk. Ma szerencsénk volt, hogy bementek a távoli dobásaink, de összességében egy nagyon izgalmas bajnokságra számítok a folytatásban. A ZTE egy jó csapat, jó edzője van és jó közönsége is, én szeretek ilyen csarnokokba jönni, ahol van hangulat. Ma egy kicsit sajnáltam is, hogy nem szidtak, hiszen ha az ember nevét nem emlegetik, az olyan, mintha már nem is lenne érdekes…

Hazai játékos nyilatkozata

Johnson Brandon Marcellos : Egyelőre ez az első lépés volt a bajnokságban, még tanuljuk a rendszert. Sokat hibáztunk, ami sajnos megpecsételte a sorsunkat. Védekezésben is több hibát követtünk el, amit el kellett volna kerülnünk. Ez sokat jelentett, de legközelebb igyekszünk ezeket kijavítani és jobban teljesíteni.

Vendég játékos nyilatkozata

Seppälä Ilari Petteri : Előre készültünk rá, hogy nagyon fizikális mérkőzésre kell számítanunk, és olyan közönségre, amely végig a hazai csapat mellett áll. Így is lett. Jó munkát végeztünk, végig tartottuk azt a meccstervet, amit kigondoltunk, ennek is köszönhető a győzelem. Az első félidőben még gondunk akadt a támadólepattanókkal, de később erre is jobban figyeltünk. Az első mérkőzés mindig különösen nehéz egy bajnokság kezdetén, ezért ez a mai siker nagyon fontos és értékes számunkra.

Statisztika

team logo Zalakerámia ZTE KK
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA O.RTG D.RTG TS% ES%
13 Kucsora Csaba Ákos Kucsora Csaba Ákos * 4 33 1 1 100 0 0 0 0 5 0 2 2 100 3 0 3 1 0 2 1 1 0 0 5 84 110.4 28.6 16.7
10 Varence Hasan Shakur Varence Hasan Shakur * 12 30 3 4 75 0 1 0 2 8 25 0 0 0 5 4 9 1 1 1 1 0 0 0 14 82.4 115.8 46.2 46.2
9 Hellems Jericole Ali Hellems Jericole Ali * 19 27 4 9 44.4 0 1 0 3 5 60 2 2 100 4 1 5 1 1 3 3 0 0 1 19 127.6 101.5 63.3 56.7
12 Hunter Jaylin Denard Hunter Jaylin Denard * 14 24 4 5 80 0 0 0 1 6 16.7 3 3 100 2 0 2 0 1 2 3 7 0 0 19 147.2 131.9 58.3 50
15 Tóth Ádám Tóth Ádám * 8 19 4 4 100 0 0 0 0 0 0 0 2 0 3 3 6 1 3 4 4 0 0 0 14 82.8 122.5 80 100
24 Johnson Brandon Marcellos Johnson Brandon Marcellos 21 24 6 9 66.7 0 0 0 2 4 50 3 3 100 7 3 10 1 1 3 3 3 0 0 32 158.7 98.4 75 69.2
7 Takács Milán Takács Milán 0 18 0 1 0 0 3 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 3 0 0 -1 65.4 119.5 0 0
25 Scherer Bálint André Scherer Bálint André 5 15 1 3 33.3 0 0 0 1 1 100 0 0 0 2 1 3 1 0 2 0 1 0 0 8 167.9 116.2 62.5 62.5
6 Mokánszki Máté Mokánszki Máté 0 5 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 -1 0 89 0 0
8 Csátaljay Péter Csátaljay Péter 0 5 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 1 0 57 0 0
4 Gerencsér Botond Gerencsér Botond 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
5 Garai Dávid Gábor Garai Dávid Gábor 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
83 200 23 36 63.9 0 5 0 9 30 30 10 12 83.3 26 12 38 7 8 19 16 15 0 1 110 116.9 117.8 54.4 51.4
team logo Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA O.RTG D.RTG TS% ES%
17 Wittmann Krisztián Wittmann Krisztián * 7 27 1 2 50 0 0 0 1 2 50 2 4 50 2 0 2 0 1 3 1 4 0 0 9 125.6 91.7 58.3 62.5
13 Bojan Tomasevic Bojan Tomasevic * 18 25 3 4 75 0 1 0 4 6 66.7 0 0 0 2 0 2 1 0 0 1 0 0 0 18 145.3 104.7 81.8 81.8
14 Jarvi Okko Johannes Jarvi Okko Johannes * 14 23 2 4 50 0 0 0 2 6 33.3 4 5 80 0 0 0 0 3 1 5 5 0 0 14 113 110.1 58.3 50
22 Dautovic Djuro Dautovic Djuro * 15 22 4 7 57.1 0 0 0 2 5 40 1 1 100 4 1 5 1 0 1 3 3 0 0 21 149.3 91.4 62.5 58.3
20 Schöll Richárd Schöll Richárd * 0 19 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 5 3 8 0 0 2 2 1 0 0 10 162.9 104.4 0 0
1 Seppälä Ilari Petteri Seppälä Ilari Petteri 12 29 0 1 0 0 0 0 4 12 33.3 0 0 0 0 0 0 1 2 2 1 4 0 0 7 100.7 126.7 46.2 46.2
11 Karahodzic Kemal Karahodzic Kemal 14 21 4 7 57.1 0 0 0 0 0 0 6 9 66.7 5 4 9 1 3 2 6 2 1 0 24 111.9 102.1 63.6 57.1
8 Ivkovic Milán Ivkovic Milán 0 21 0 0 0 0 1 0 0 3 0 0 0 0 1 0 1 1 0 4 0 1 0 0 -1 24.9 122.6 0 0
25 Kelenföldi Domonkos Kelenföldi Domonkos 6 11 0 0 0 0 0 0 2 2 100 0 0 0 3 0 3 0 0 0 0 0 0 0 9 300 100.8 150 150
9 Tóth Barna Tóth Barna 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 266.7 0 0
12 Körmendi Bence Körmendi Bence 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
18 Ladovszky János László Ladovszky János László 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
86 200 14 26 53.8 0 2 0 15 36 41.7 13 19 68.4 22 8 30 5 9 16 19 20 1 0 111 117.8 116.9 59.4 57.0

Dobástérkép

Zalakerámia ZTE KK
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Zalakerámia ZTE KK
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét

eredmény alakulása

Legnagyobb vezetés 13 10
Legtöbb egymás után szerzett pont 9 9
Vezetés váltás 7
Egyenlő eredmények száma 2
Csapat vezetési ideje 19:04 19:42
CSAPAT %
2p köz.
Zalakerámia ZTE KK
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
64%
54%
2p ktáv.
Zalakerámia ZTE KK
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
0%
0%
3p táv.
Zalakerámia ZTE KK
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
30%
42%
1p bünt.
Zalakerámia ZTE KK
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
83%
68%
Zalakerámia ZTE KK Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Szerzett labda 7 5
Eladott labda 8 9
Lepattanó 38 30
Gólpassz 15 20
Fault 19 16
VAL 110 111