Női NB I. A csoport- 2024/2025
2024. november 27. | 19:00
10. forduló
Alba Regia Sportcsarnok
86 -84
(20-26, 26-19, 21-21, 19-18)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Györfy Rúben, Kapusi Gábor, Nepp László Oszkár (Nagy János)

Hazai edző nyilatkozata
Szentpáli Gergő : Fantasztikus élmény volt Gabi utolsó másodperces triplája, ami óriási lökést kell, hogy adjon nekünk a jövőre nézve. A harmadik negyedben volt egy időszak, amikor talán nagyobb előnyre tehettünk volna szert, a BEAC viszont felzárkózott és átvette az irányítást, majd a vezetést. Mi sem adtuk fel, ott tudtunk maradni a nyakukon és most mellénk állt a szerencse is. Köszönöm a csapatnak a munkáját.

Vendég edző nyilatkozata
Mészárosné Kovács Andrea : A DKKA azonnal kihasználta, amikor hibáztunk. Az öltözőben és az időkéréseknél is megbeszéltünk dolgokat, amiket viszont a játékosaim nem követtek. Ez nagy probléma, mert úgy gondolom, hogy egy már megnyert mérkőzést veszítettünk el – többek közt egy idő előtti rádobással. Ha ezeket a fegyelmezetlenségeket nem tudjuk kiküszöbölni, akkor nem fogjuk megnyerni ezeket a fontos mérkőzéseket, amire pedig nagy szükségünk lenne.

Hazai játékos nyilatkozata
Laufer Gabriella : Színvonalas, fordulatos mérkőzés volt. Mindkét oldal nagyon sok szép dolgot mutatott és nagyot harcolt. Végre sikerültek az edzéseken gyakorolt játékelemek. Ezzel a kemény munkával érhetjük el a céljainkat. Köszönöm szépen a szurkolóinknak a remek hangulatot.

Vendég játékos nyilatkozata
Katrina Ozola : Kemény meccs volt, ami most ellenfelünk javára billent. Keményen játszottunk az egész mérkőzésen. Tovább kell dolgoznunk és készülnünk, hiszen szombaton újabb kemény meccs vár ránk.


Dobástérkép
Dávid Kornél KA
E.ON ELTE BEAC
Dávid Kornél KA
E.ON ELTE BEAC
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 9 8
Legtöbb egymás után szerzett pont 8 10
Vezetés váltás 13
Egyenlő eredmények száma 13
Csapat vezetési ideje 12:34 20:29
CSAPAT %
2p köz.
Dávid Kornél KA
E.ON ELTE BEAC
42%
50%
2p ktáv.
Dávid Kornél KA
E.ON ELTE BEAC
0%
33%
3p táv.
Dávid Kornél KA
E.ON ELTE BEAC
40%
37%
1p bünt.
Dávid Kornél KA
E.ON ELTE BEAC
77%
86%
Dávid Kornél KA E.ON ELTE BEAC
Szerzett labda 4 10
Eladott labda 14 12
Lepattanó 38 35
Gólpassz 13 21
Fault 15 21
VAL 103 114
Statisztika
Dávid Kornél KA
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Marisa

Makenna Rae
X 33 8 14 57 0 0 0 3 7 43 11 21 52 8 11 73 6 1 7 1 5 0 8 6 1 0 38 34 12

Varga

Sára
X 6 1 3 33 0 0 0 0 0 0 1 3 33 4 4 100 3 0 3 0 0 4 2 1 0 0 10 32 -4

Katona

Boglárka
X 12 0 3 0 0 0 0 4 6 67 4 9 44 0 0 0 2 0 2 0 3 1 0 0 0 0 6 29 1

Hegedűs

Janka
X 5 1 4 25 0 0 0 1 3 33 2 7 29 0 0 0 3 4 7 0 0 3 1 1 1 1 10 23 7

Strong

Asia Rhennia
X 8 3 8 38 0 0 0 0 3 0 3 11 27 2 3 67 6 2 8 1 4 2 2 1 0 0 7 20 -6

Laufer

Gabriella
12 4 10 40 0 1 0 1 5 20 5 16 31 1 2 50 5 2 7 0 1 1 3 4 0 1 13 32 0

Takács

Dorina
10 1 1 100 0 0 0 1 1 100 2 2 100 5 6 83 2 1 3 1 1 3 4 0 0 0 16 19 2

Drávecz

Boróka Anna
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 1 0 0 0 0 0 0 2 8 4

Dávid

Mia Aletta
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 1 3 -6

Sverteczki

Sára
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Szűcs

Luca Gabriella
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Papp

Lilla
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 86 18 43 42 0 1 0 10 25 40 28 69 41 20 26 77 27 11 38 4 14 15 21 13 2 2 103 200
E.ON ELTE BEAC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Drahos

Leila
X 15 2 5 40 0 0 0 3 6 50 5 11 45 2 2 100 1 0 1 4 2 3 2 1 0 0 15 34 -4

Ozola

Katrina
X 20 3 5 60 0 0 0 4 9 44 7 14 50 2 2 100 5 1 6 2 1 5 1 5 1 0 27 33 7

Jones

Asiah Monet
X 13 6 13 46 0 1 0 0 1 0 6 15 40 1 2 50 7 4 11 0 0 3 1 2 0 0 17 31 -10

Moore

Marshay Anise
X 19 6 11 55 0 0 0 0 4 0 6 15 40 7 8 88 2 0 2 0 0 1 5 6 0 1 22 30 -8

Rakita

Lili
X 10 2 4 50 0 1 0 2 4 50 4 9 44 0 0 0 6 0 6 1 2 2 5 2 0 1 17 26 4

Dobó

Heléna Lilla
7 1 1 100 1 1 100 1 3 33 3 5 60 0 0 0 3 1 4 2 2 2 0 2 0 0 11 16 8

Bajzáth

Lili
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 3 1 4 0 4 2 1 3 0 0 3 14 -6

Milkovics

Réka
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 2 0 0 0 0 0 8 -9

Vég-Dudás

Anna
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 0 1 0 2 8 8

Szauter

Petra
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 84 20 40 50 1 3 33 10 27 37 31 70 44 12 14 86 28 7 35 10 12 21 15 21 2 2 114 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek