Női NB I. A csoport- 2024/2025
2024. november 30. | 18:00
9. forduló
Pasaréti Sportcentrum
83 -50
(18-9, 20-15, 22-16, 23-10)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Major Ádám, Téczely Roland Balázs, Nagy Bence László (Fekete László)

Hazai edző nyilatkozata
Nenad Markovic : Nehéz sorozaton vagyunk túl, de azt gondolom sokat tanultunk és fejlődtünk az elmúlt hetekben. Nem veszítettük el a fókuszt és fejben erősek tudtunk maradni, ez mind hozzásegített minket ehhez a győzelemhez. Büszke vagyok a lányokra, a szezon elejéhez képest csapatként nagyot léptünk előre és ennél jobb érzés nincs. Örülök annak is, hogy meg tudtuk osztani a játékperceket, hiszen szerdán újabb fontos mérkőzés vár ránk.

Vendég edző nyilatkozata
Armaghani Ármin : Szeretnék gratulálni a Vasasnak, úgy gondolom, hogy ez a nagy különbségű győzelem is teljesen megérdemelt a részükről. Fizikálisan egyszerűen nem tudtuk felvenni a harcot, aminek köszönhetően bedarált minket az ellenfél. Az az energia és agresszió, amit ma mutattunk nem lesz elég nagyjából senki ellen sem, így ezen mindenképp javítanunk kell.

Hazai játékos nyilatkozata
Szerencsés Tamara : Nagyon boldog vagyok, hogy újra győztesként hagyhattuk el a pályát, jól teljesített a csapat. Jól kezdtük a találkozót és bár a harmadik negyed elején volt egy kisebb hullámvölgyünk, hamar visszatértünk a saját játékunkhoz. Gratulálok a csapatnak, csak így tovább.

Vendég játékos nyilatkozata
Rozmán Lilla : Nem tudtuk áthozni a múltheti győzelem jó energiáit a mai mérkőzésre, a játék gyakorlatilag összes elemében alul maradtunk. Sokat hibáztunk, de azt gondolom, hogy a legnagyobb különbséget a fizikalitás jelenti a két csapat között, ebben mindenképp fel kell javulnunk.


Dobástérkép
Vasas
BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
Vasas
BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 38 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 23 10
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 39:42 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Vasas
BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
53%
35%
2p ktáv.
Vasas
BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
38%
0%
3p táv.
Vasas
BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
30%
19%
1p bünt.
Vasas
BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
86%
62%
Vasas BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
Szerzett labda 12 8
Eladott labda 15 17
Lepattanó 46 28
Gólpassz 25 13
Fault 24 20
VAL 133 54
Statisztika
Vasas
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Davis

Domonique Raquel
X 17 3 6 50 2 3 67 1 5 20 6 14 43 4 4 100 8 0 8 2 1 3 4 6 0 0 28 26 26

Szerencsés

Tamara Beatrix
X 9 2 3 67 0 1 0 1 3 33 3 7 43 2 2 100 0 0 0 3 1 4 4 2 0 0 13 24 7

Molnár-Budácsik

Dorottya Eszter
X 8 2 4 50 0 1 0 0 0 0 2 5 40 4 4 100 5 2 7 1 1 1 3 2 1 0 18 19 23

Jáhni

Zsófia Anna
X 7 1 3 33 1 1 100 0 1 0 2 5 40 3 4 75 1 2 3 0 0 0 3 3 1 0 13 17 17

Gelei

Karola
X 11 2 3 67 0 1 0 2 3 67 4 7 57 1 2 50 2 0 2 1 1 2 1 1 0 0 11 12 27

Boricic

Jovana
5 0 2 0 0 0 0 1 3 33 1 5 20 2 2 100 6 2 8 1 3 3 2 6 0 1 15 23 24

Czirkos

Anna Panka
5 2 4 50 0 1 0 0 0 0 2 5 40 1 2 50 2 0 2 0 2 1 1 0 0 0 2 19 6

Madár

Kata
4 1 1 100 1 1 100 0 2 0 2 4 50 0 0 0 0 1 1 1 0 2 1 2 0 0 7 14 16

Boros

Berta Panna
0 0 1 0 0 1 0 0 1 0 0 3 0 0 0 0 4 0 4 1 4 1 0 1 0 0 -1 13 7

Kádár

Orsolya
6 3 4 75 0 0 0 0 0 0 3 4 75 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 1 0 6 12 9

Madár

Eszter
11 2 3 67 1 3 33 1 2 50 4 8 50 2 2 100 2 4 6 2 0 3 1 1 0 0 17 12 0

Salamon

Zsófia
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 3 5 0 2 2 0 1 0 0 4 9 3
Összesen 5 83 18 34 53 5 13 38 6 20 30 29 67 43 19 22 86 32 14 46 12 15 24 20 25 3 1 133 200
BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Little

Hannah Ariel
X 12 3 8 38 0 3 0 0 0 0 3 11 27 6 10 60 7 2 9 4 4 4 8 0 1 0 18 32 -32

Juhász

Angéla Blanka
X 8 2 8 25 0 0 0 0 2 0 2 10 20 4 8 50 3 1 4 1 0 2 5 4 0 1 10 28 -23

Haines

Sabrina Nicole
X 7 1 3 33 0 1 0 1 5 20 2 9 22 2 2 100 3 3 6 1 2 4 1 1 0 0 7 26 -26

Vári

Zita
X 9 1 4 25 0 0 0 1 5 20 2 9 22 4 5 80 4 1 5 0 4 3 6 2 0 0 10 25 -13

Zsámár

Panna
X 5 1 3 33 0 0 0 1 5 20 2 8 25 0 0 0 0 0 0 1 1 1 1 0 0 1 0 17 -22

Rozmán

Lilla Anna
3 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 4 3 0 2 0 1 1 22 -12

Csoma

Petra
2 1 2 50 0 2 0 0 1 0 1 5 20 0 0 0 2 0 2 0 1 3 0 2 0 0 1 20 -20

Kovács

Kitti Regina
4 2 2 100 0 0 0 0 0 0 2 2 100 0 1 0 1 0 1 0 0 0 1 0 0 0 5 11 1

Zsámár

Lili
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 2 0 0 2 10 -5

Vincze

Nikolett
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 2 0 0 0 0 9 -13

Szeitl

Vanessa
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Kiss

Lili Emese
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 50 11 31 35 0 6 0 4 21 19 15 58 26 16 26 62 21 7 28 8 17 20 24 13 1 3 54 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek