Női NB I. A csoport- 2024/2025
2024. október 5. | 18:00
3. forduló
Novomatic Aréna
51 -97
(18-27, 12-21, 13-28, 8-21)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Söjtöry Tamás Ferenc, Major Ádám, Jankovics Viktor Zsolt (Bognár Tibor)

Hazai edző nyilatkozata
Srdjan Radulovic : Egy euroligás csapat ellen mentálisan és fizikálisan is nehéz 40 percen keresztül kosárlabdázni. Elképesztő tapasztalat ez számunkra! Örülök annak, ahogy reagáltunk a nyomásra. Kevesebb hibát követtünk el, sokat dolgozunk a kizárásokon, és látom a fejlődést, mely a legfontosabb számomra. Annak is örülök, hogy a maximumot adják ki magukból a lányok, mindegy, ki az ellenfél. Bízom benne, hogy ez a jövőben kifizetődik!

Vendég edző nyilatkozata
Cziczás László : Szeretnék gratulálni a fiatal, lelkes hazai csapatnak! Aki kosárlabdázott, tudja, hogy nehéz teher nélkül kosarazó csapat ellen játszani. Ezzel az elején meg is gyűlt a bajunk, utána összeszedtük magunkat. Voltak biztató jelek! Ezeket ki kell tolni a mérkőzés nagyobb szakaszára. Nincs egyszerű dolgunk, sok az új játékos, dolgoznunk kell, hogy összeálljunk elől és hátul. Az a projekt amibe belefogtunk nem egy két hetes történet. Bízunk egymásban, a lányok munkájával elégedett vagyok! Remélem meg is lesz az eredménye!

Hazai játékos nyilatkozata
Jovana Jevtovic : Jó meccset játszottunk. Euroligás játékosok ellen szerezhettünk tapasztalatot. A legjobbunkat igyekeztük nyújtani. Hiszem, hogy mérkőzésről-mérkőzésre jobbak leszünk.

Vendég játékos nyilatkozata
Dubei Debóra : Gratulálok ellenfelünknek! A kialakult különbség ellenére nagyon jó játékerőt képviseltek. Az előző mérkőzésen a TF ellen játszottunk, és feljebb kellett volna ma rakni a szintet védekezésben. Voltak biztató jelek, de azt gondolom, hogy jövő héten kezdjük az Euroligát, és ez oda sajnos nagyon kevés lesz. Dolgozunk tovább!


Dobástérkép
Darazsak Sportakadémia
SERCO UNI Győr
Darazsak Sportakadémia
SERCO UNI Győr
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 3 47
Legtöbb egymás után szerzett pont 5 12
Vezetés váltás 1
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 01:18 28:03
CSAPAT %
2p köz.
Darazsak Sportakadémia
SERCO UNI Győr
40%
71%
2p ktáv.
Darazsak Sportakadémia
SERCO UNI Győr
50%
50%
3p táv.
Darazsak Sportakadémia
SERCO UNI Győr
17%
35%
1p bünt.
Darazsak Sportakadémia
SERCO UNI Győr
50%
74%
Darazsak Sportakadémia SERCO UNI Győr
Szerzett labda 7 19
Eladott labda 23 15
Lepattanó 26 39
Gólpassz 14 27
Fault 20 22
VAL 50 158
Statisztika
Darazsak Sportakadémia
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Bagó-Kovács

Georgina
X 12 2 6 33 0 0 0 2 10 20 4 16 25 2 4 50 0 0 0 1 5 3 6 3 0 0 3 35 0

Jevtovic

Jovana
X 8 1 3 33 1 2 50 0 0 0 2 5 40 4 4 100 3 1 4 0 3 2 2 5 0 1 13 30 0

Maric

Lana
X 14 5 11 45 1 1 100 0 0 0 6 12 50 2 9 22 6 5 11 2 0 2 6 1 1 0 22 29 0

Szikszai

Franciska
X 3 0 0 0 0 0 0 1 3 33 1 3 33 0 0 0 1 2 3 2 3 3 3 1 0 0 7 26 0

Toman

Réka
X 4 2 4 50 0 0 0 0 2 0 2 6 33 0 0 0 0 0 0 2 4 3 0 1 0 0 -1 21 0

Völgyi

Lili
4 2 3 67 0 1 0 0 2 0 2 6 33 0 0 0 2 0 2 0 3 1 0 1 0 1 0 20 0

Csaplár-Nagy

Lara
4 2 5 40 0 0 0 0 1 0 2 6 33 0 1 0 1 1 2 0 1 3 2 0 0 0 2 14 0

Gergő

Janka
2 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 2 2 100 2 1 3 0 2 2 1 1 0 0 3 13 0

Horváth

Boglárka
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 1 0 0 1 2 1 0 1 3 8 0

Sinka-Pálinkás

Szofi
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 -2 4 0
Összesen 5 51 14 35 40 2 4 50 3 18 17 19 57 33 10 20 50 15 11 26 7 23 20 22 14 1 3 50 200
SERCO UNI Győr
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Dubei

Debóra Franciska
X 25 7 9 78 0 1 0 2 4 50 9 14 64 5 7 71 4 2 6 4 2 3 5 6 0 1 37 30 0

Kiss

Virág Csilla
X 20 8 8 100 1 1 100 0 1 0 9 10 90 2 4 50 6 4 10 3 2 1 4 1 1 0 34 26 0

Angyal

Barbara
X 7 1 2 50 0 0 0 1 2 50 2 4 50 2 2 100 0 1 1 2 3 4 3 5 0 0 13 24 0

Mészáros

Ágota
X 2 1 1 100 0 0 0 0 3 0 1 4 25 0 0 0 0 1 1 0 1 3 0 0 0 0 -1 13 0

Telenga

Weronika
X 4 2 4 50 0 0 0 0 0 0 2 4 50 0 0 0 2 2 4 0 3 0 1 1 1 0 6 12 0

Garbin

Darcee Lee
10 2 7 29 0 0 0 2 4 50 4 11 36 0 0 0 5 0 5 2 0 2 0 2 0 0 12 25 0

Goree

Cyesha Damian
9 3 4 75 0 0 0 0 0 0 3 4 75 3 4 75 7 1 8 2 1 3 2 1 1 0 20 23 0

Dombai

Réka
11 1 1 100 0 0 0 2 4 50 3 5 60 3 4 75 1 0 1 4 2 3 2 7 0 0 20 21 0

Wentzel

Nóra Judit
9 2 2 100 0 0 0 0 1 0 2 3 67 5 6 83 2 1 3 2 1 2 3 4 0 0 18 19 0

Ács

Luca
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 -1 7 0

Bach

Boglárka
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 97 27 38 71 1 2 50 7 20 35 35 60 58 20 27 74 27 12 39 19 15 22 20 27 3 1 158 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek