Női NB I. A csoport- 2024/2025
2024. október 2. | 19:30
2. forduló
Pasaréti Sportcentrum
66 -49
(15-10, 24-17, 9-11, 18-11)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Csabai-Kaskötő Brigitta, Lengyel Ádám József, Sörlei Attila (Dernei Gábor)

Hazai edző nyilatkozata
Nenad Markovic : Kemény mérkőzésre számítottunk, ráadásul úgy készültünk, hogy a találkozó nagy részében zóna védekezés ellen kell majd játszanunk. Mentálisan és fizikálisan is nehéz így támadni főleg annak tudatában, hogy a Ceglédnek van néhány rutinos játékosa, aki tudja hogyan kell mozgatni a zónát. Büszke vagyok a csapatomra, mert jól tudtuk kezelni a mérkőzés hullámvölgyeit és fontos pillanatokban koncentráltak tudtunk maradni. Ezzel a két győzelemmel egyre magabiztosabbak leszünk és egy picit magasabbra tehetjük a magunkkal szemben állított lécet.

Vendég edző nyilatkozata
Földi Attila : Zsinórban két meccsen sikerült nyernünk, aminek nagyon örülök. Kemény harcon vagyunk túl, de csapatként sikerült átlendülnünk a nehézségeken. Bízom a hasonlóan eredményes folytatásban. Úgy gondolom, ebben a mérkőzésben lényegesen több volt, de még mindig nem tudjuk kiküszöbölni a hibáinkat és ezt a fajta agresszivitást nem tudjuk modellezni az edzéseinken. A játékvezetők megjutalmaznak minket, hogy több faultunk van negyven perc zónával, mint a letámadó ellenfélnek. Emellé még az párosul, hogy a mérkőzésnek volt egy fordulópontja, ahol hat pontos hátrányból három tiszta ziccert is kihagytunk. Ha ezeket értékesíteni tudtuk volna, belemegyünk ha más nem egy szoros, kiélezett végjátékba. Nagyon sokat kell még fejlődnünk és előre lépnünk, gratulálok a Vasasnak és remélem, hogy elérik a céljaikat.

Hazai játékos nyilatkozata
Jovana Boricic : Zsinórban két meccsen sikerült nyernünk, aminek nagyon örülök. Kemény harcon vagyunk túl a CEKK ellen, de csapatként sikerült átlendülnünk a nehézségeken. Bízom a hasonlóan eredményes folytatásban.

Vendég játékos nyilatkozata
Szirony Dorina : Határozottan jobb meccset játszottunk, mint a Pécs ellen, viszont addig, amíg nem hajtjuk végre az edzői utasításokat és ennyi szerzett labdát és támadólepattanót adunk az ellenfélnek, addig felesleges más hibát keresnünk. Ebben kell fejlődnünk elsősorban.


Dobástérkép
Vasas Akadémia
VBW CEKK Cegléd
Vasas Akadémia
VBW CEKK Cegléd
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 20 1
Legtöbb egymás után szerzett pont 9 7
Vezetés váltás 4
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 37:34 01:41
CSAPAT %
2p köz.
Vasas Akadémia
VBW CEKK Cegléd
57%
40%
2p ktáv.
Vasas Akadémia
VBW CEKK Cegléd
17%
14%
3p táv.
Vasas Akadémia
VBW CEKK Cegléd
15%
20%
1p bünt.
Vasas Akadémia
VBW CEKK Cegléd
69%
58%
Vasas Akadémia VBW CEKK Cegléd
Szerzett labda 15 5
Eladott labda 15 20
Lepattanó 37 33
Gólpassz 17 12
Fault 19 16
VAL 90 51
Statisztika
Vasas Akadémia
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Boricic

Jovana
X 9 3 7 43 0 0 0 0 2 0 3 9 33 3 3 100 9 3 12 2 1 0 2 2 0 1 20 26 0

Madár

Eszter
X 9 3 5 60 1 3 33 0 0 0 4 8 50 1 2 50 2 1 3 5 2 3 3 0 1 0 14 21 0

Molnár-Budácsik

Dorottya Eszter
X 12 5 10 50 0 0 0 0 1 0 5 11 45 2 4 50 3 2 5 1 0 1 3 1 0 0 14 20 0

Davis

Domonique Raquel
X 12 5 6 83 1 4 25 0 0 0 6 10 60 0 0 0 1 0 1 3 2 3 1 4 0 0 15 20 0

Gelei

Karola
X 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 0 2 2 2 1 3 0 3 0 0 4 16 0

Boros

Berta Panna
5 1 2 50 0 1 0 1 5 20 2 8 25 0 0 0 3 1 4 1 1 1 0 5 0 0 8 24 0

Czirkos

Anna Panka
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 1 2 0 2 2 0 1 0 0 0 17 0

Madár

Kata
0 0 0 0 0 1 0 0 3 0 0 4 0 0 0 0 0 1 1 0 1 4 2 0 0 0 -2 15 0

Jáhni

Zsófia Anna
10 3 4 75 0 2 0 1 4 25 4 10 40 1 2 50 0 2 2 0 3 1 3 1 0 0 6 15 0

Salamon

Zsófia
3 1 2 50 0 1 0 0 0 0 1 3 33 1 2 50 3 1 4 0 2 0 1 0 0 0 3 14 0

Kádár

Orsolya
5 0 1 0 0 0 0 1 1 100 1 2 50 2 2 100 0 1 1 1 0 0 1 0 1 0 8 10 0

Subotic

Milka
1 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 1 1 100 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 2 0
Összesen 5 66 21 37 57 2 12 17 3 20 15 26 69 38 11 16 69 22 15 37 15 15 19 16 17 2 1 90 200
VBW CEKK Cegléd
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Szirony

Dorina
X 18 3 4 75 0 2 0 3 8 38 6 14 43 3 4 75 0 1 1 0 1 4 3 2 0 0 14 35 0

Czank

Tímea
X 3 0 1 0 0 1 0 1 4 25 1 6 17 0 0 0 4 0 4 1 3 1 1 2 0 0 3 34 0

Barnai

Judit Eszter
X 13 5 10 50 0 0 0 0 0 0 5 10 50 3 6 50 9 3 12 2 6 4 4 1 0 0 18 33 0

Albert

Szidónia
X 9 2 2 100 1 1 100 0 1 0 3 4 75 3 5 60 1 0 1 1 3 0 3 2 0 0 10 26 0

Andi

Hanna Emma
X 0 0 2 0 0 0 0 0 1 0 0 3 0 0 2 0 0 2 2 1 2 0 2 0 0 0 -2 10 0

Farkas

Petra
6 2 8 25 0 1 0 0 3 0 2 12 17 2 2 100 2 5 7 0 2 5 5 2 1 1 9 30 0

Szerelem-Kobolák

Cintia Zsófia
0 0 1 0 0 2 0 0 3 0 0 6 0 0 0 0 3 0 3 0 2 2 1 1 0 1 -3 24 0

Kaid

Aisha
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 2 1 3 0 1 0 0 0 0 0 1 3 0

Viszmeg

Míra
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 3 0

Örsi

Kata Anna
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 2 0

Hévizi

Dóra Ágnes
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 49 12 30 40 1 7 14 4 20 20 17 57 30 11 19 58 21 12 33 5 20 16 19 12 1 2 51 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek