Női NB I. A csoport- 2024/2025
2024. október 2. | 18:00
2. forduló
DVTK Multifunkciós Sportcsarnok Centerpálya
92 -51
(22-11, 29-14, 25-13, 16-13)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Makrai Márton, Pozsonyi László, JAKAB László Imre (Gál János)

Hazai edző nyilatkozata
Völgyi Péter : Mindenképpen szerettünk volna nyerni az első hazai találkozónkon, ez végül sikerült. A BEAC remekül küzdött, nem ismert elveszett labdát, ezzel jópárszor zavarba is hoztak bennünket. Sok támadó lepattanót engedtük az ellenfélnek a távoli dobások alkalmával, ezekért sokkal keményebben kell harcolnunk majd a jövőben.

Vendég edző nyilatkozata
Mészárosné Kovács Andrea : Gratulálok a DVTK-nak. Nehéz dolgunk volt, hiszen magasabb és erősebb játékosok ellen kellett volna jobb százalékkal dobnunk. A kinti dobásainkat nem tudtuk hatékonyan érvényesíteni. 14 támadó lepattanót szedtünk, a szerzett labdáknál is jobban teljesítettünk, ami előrelépés. Tisztességesen helyt álltunk.

Hazai játékos nyilatkozata
Aho Tyra : A BEAC egy nagyon gyors csapat, amely sok tranzíciót játszik. Próbáltunk a saját ritmusunknál maradni. Voltak hullámvölgyek is, de a második félidőre tudtunk javítani, és magabiztos győzelmet tudtunk aratni.

Vendég játékos nyilatkozata
Dobó Lilla : Gratulálok a DVTK-nak. Mi a saját ritmusunkban próbáltunk játszani, ez nagyjából sikerült. Próbáltunk agresszívan védekezni. A dobóformánk még nem az igazi, de minden lepattanóért megharcoltunk.


Dobástérkép
DVTK HUNTHERM
E.ON ELTE BEAC
DVTK HUNTHERM
E.ON ELTE BEAC
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 43 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 17 9
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 39:43 00:00
CSAPAT %
2p köz.
DVTK HUNTHERM
E.ON ELTE BEAC
68%
31%
2p ktáv.
DVTK HUNTHERM
E.ON ELTE BEAC
50%
17%
3p táv.
DVTK HUNTHERM
E.ON ELTE BEAC
45%
18%
1p bünt.
DVTK HUNTHERM
E.ON ELTE BEAC
70%
71%
DVTK HUNTHERM E.ON ELTE BEAC
Szerzett labda 8 15
Eladott labda 19 14
Lepattanó 46 27
Gólpassz 25 7
Fault 16 20
VAL 143 47
Statisztika
DVTK HUNTHERM
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Aho

Tyra Nolwenn
X 12 3 4 75 0 2 0 2 6 33 5 12 42 0 0 0 3 1 4 1 2 3 0 2 0 0 10 24 0

Lelik

Réka
X 17 4 4 100 0 1 0 3 3 100 7 8 88 0 0 0 7 2 9 1 1 1 1 3 0 0 29 21 0

Charles

Kaila Ashlee Helen
X 11 3 5 60 1 1 100 1 1 100 5 7 71 0 2 0 8 1 9 2 4 1 1 6 0 0 21 19 0

Tadic

Ana
X 9 3 7 43 0 0 0 0 0 0 3 7 43 3 5 60 1 2 3 0 1 3 5 3 0 1 13 17 0

Jovanovic

Milica
X 8 1 1 100 0 0 0 2 3 67 3 4 75 0 0 0 2 0 2 0 0 0 1 1 1 0 12 16 0

Fárbás

Eliza
4 1 2 50 0 0 0 0 2 0 1 4 25 2 2 100 8 2 10 2 1 2 2 1 0 0 15 25 0

Tenyér

Zsófia
5 1 1 100 0 0 0 0 1 0 1 2 50 3 4 75 2 0 2 1 2 1 2 2 1 0 9 20 0

Grigalauskyté

Monika
6 2 3 67 0 0 0 0 0 0 2 3 67 2 3 67 2 0 2 0 2 0 4 3 0 0 11 19 0

Miklós

Melinda
5 0 1 0 1 1 100 1 2 50 2 4 50 0 0 0 1 1 2 1 2 3 2 1 0 1 7 18 0

Kányási

Veronika
13 2 2 100 1 1 100 1 4 25 4 7 57 4 4 100 2 0 2 0 4 2 2 3 0 0 13 17 0

Poczkodi

Zsófia Elena
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 3 4 0
Összesen 5 92 21 31 68 3 6 50 10 22 45 34 59 58 14 20 70 37 9 46 8 19 16 20 25 2 2 143 200
E.ON ELTE BEAC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Ozola

Katrina
X 4 0 4 0 0 2 0 0 4 0 0 10 0 4 4 100 3 6 9 2 4 4 3 1 2 0 7 27 0

Rakita

Lili
X 5 2 3 67 0 0 0 0 6 0 2 9 22 1 1 100 2 1 3 1 1 2 2 1 0 0 4 24 0

Vég-Dudás

Anna
X 2 1 3 33 0 0 0 0 0 0 1 3 33 0 4 0 0 0 0 1 0 4 3 0 0 0 0 20 0

Moore

Marshay Anise
X 15 1 4 25 1 2 50 3 5 60 5 11 45 2 2 100 2 1 3 1 1 2 2 4 0 0 18 19 0

Milkovics

Réka
X 0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 3 0 0 0 0 0 0 0 1 2 1 1 0 0 0 -3 16 0

Drahos

Leila
7 2 8 25 0 0 0 0 4 0 2 12 17 3 4 75 1 2 3 5 1 3 2 1 0 2 6 30 0

Dobó

Heléna Lilla
7 1 5 20 0 0 0 1 3 33 2 8 25 2 2 100 4 2 6 3 4 0 1 0 0 0 7 28 0

Szauter

Petra
9 3 6 50 0 0 0 1 4 25 4 10 40 0 0 0 0 1 1 1 0 3 2 0 0 0 7 20 0

Bajzáth

Lili
2 1 1 100 0 1 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 2 0 2 0 1 0 0 0 0 0 2 11 0

Bálint

Polla
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 -1 5 0

Horváth

Fruzsina Réka
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 51 11 35 31 1 6 17 5 28 18 17 69 25 12 17 71 14 13 27 15 14 20 16 7 2 2 47 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek