Női NB I. A csoport- 2024/2025
2024. szeptember 29. | 19:00
1. forduló
Dr. Koltai Jenő Sportközpont
58 -69
(16-17, 19-23, 11-17, 12-12)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Praksch Péter Árpád, Varga-Záray Katalin, Nagy Bence László (Sarkadi-Nagy Ágnes)

Hazai edző nyilatkozata
Hegedűs Péter : A második Európa Kupa mérkőzésen mutatott játékra próbáltunk alapozni, abból előre lépni. Jobban játszottunk Franciaországban, mint itthon, a mai első félidőben sem vallottunk szégyent, pariban voltunk a regnáló bajnokkal szemben. A szünetben három tényezőre próbáltam felhívni a figyelmet. Jobban kell figyelni az ellenfél támadó lepattanóira, koncentráltabban kell büntetőzni és nagyobb önbizalommal jobb százalékkal dobni a kinti dobásokat. A DVTK sajnos sok második esélyből szerzett pontot ért el, ötven százalékos büntetőzéssel és tizenhárom százalékos triplázással nem lehet sajnos meccset nyerni. Remélem a mai rossz dobóformánk átmeneti volt, felfogunk javulni és nagyobb önbizalommal játszunk majd a következő találkozókon, hiszen ez szükséges lehet a végjátékokban.

Vendég edző nyilatkozata
Völgyi Péter : Bajnokcsapatként más elvárásunk nem lehet magunkkal szemben, mint az, hogy próbáljuk megnyerni a legtöbb mérkőzést ebben a szezonban is. Ugyanakkor azt is tudtuk, hogy ez egy nehéz mérkőzés lesz. Voltak problémáink az alapozás során, az utolsó két hetet nem tudtuk a teljes kerettel végigdolgozni, folyamatosak voltak a sérülések. Meglátszott a játékunkon az akadozottság, kicsit be vannak rozsdásodva azok az ingerek, amelyek automatikusan is jól működtek, ezen dolgoznunk kell. A TF játszott két kemény mérkőzést az EK selejtezőjében, ami jó ritmust és sebességet adott nekik. Ugyanakkor kicsit el is fáradhattak és fizikálisan mi bírtuk jobban ezt a találkozót és a rutinnal, összeszokottsággal tudtuk eldönteni a kimenetel sorsát. Fájónak tartom, hogy ennyi támadólepattanót engedélyeztünk a második félidőben. Több nagycsapat is nagyon éles meccset fog itt játszani ezen a pályán. Örülök, hogy nekünk sikerült győznünk a mai összecsapáson!

Hazai játékos nyilatkozata
Dúl Terka : Sok támadólepattanót engedtünk a DVTK-nak, erre figyelnünk kell a következő meccseken, hiszen ott is sok magas játékossal nézünk majd farkasszemet. Sokszor engedtük visszaszedni második esélyből a labdákat, ebben fejlődnünk kell, ahogyan a sikeres büntetőink arányán is. Igyekszünk összerakni a támadójátékunkat, ami ma az első félidőben jobb volt, mint a másodikban.

Vendég játékos nyilatkozata
Kaila Charles : Előzetesen is nehéz mérkőzésre számítottunk, hiszen a TFSE legutóbb is megszorongatott minket itt. Nem vagyunk még a legjobb formánkban, támadásban és védekezésben is lehettünk volna jobbak, de az összetartásunk és fegyelmünk meghozta a sikert, megérdemelt győzelmet arattunk.


Dobástérkép
TFSE-MTK
DVTK HUNTHERM
TFSE-MTK
DVTK HUNTHERM
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 3 15
Legtöbb egymás után szerzett pont 8 7
Vezetés váltás 15
Egyenlő eredmények száma 5
Csapat vezetési ideje 08:38 20:07
CSAPAT %
2p köz.
TFSE-MTK
DVTK HUNTHERM
46%
47%
2p ktáv.
TFSE-MTK
DVTK HUNTHERM
25%
25%
3p táv.
TFSE-MTK
DVTK HUNTHERM
14%
29%
1p bünt.
TFSE-MTK
DVTK HUNTHERM
50%
75%
TFSE-MTK DVTK HUNTHERM
Szerzett labda 11 5
Eladott labda 11 14
Lepattanó 32 44
Gólpassz 12 17
Fault 17 16
VAL 70 98
Statisztika
TFSE-MTK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Szabó

Fanni Andrea
X 8 4 10 40 0 0 0 0 5 0 4 15 27 0 2 0 4 0 4 1 2 3 2 2 0 1 2 32 0

Dúl

Panka Dulcinea
X 6 3 5 60 0 0 0 0 4 0 3 9 33 0 2 0 0 1 1 3 1 1 3 3 0 0 7 31 0

Manis

Lauren Ashley
X 14 4 10 40 0 1 0 0 1 0 4 12 33 6 8 75 8 2 10 3 4 4 6 2 2 0 23 31 0

Gábor

Lili
X 2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 1 0 4 0 4 1 1 2 1 3 0 0 9 25 0

Prechtel

Ashten Layne
X 15 5 10 50 0 1 0 1 6 17 6 17 35 2 3 67 5 5 10 1 0 4 3 0 2 1 19 22 0

Dúl

Terka Zsófia
11 2 2 100 0 1 0 2 4 50 4 7 57 1 2 50 0 1 1 0 1 2 1 1 0 0 9 28 0

Tóth

Franka Emilia
2 0 2 0 1 1 100 0 1 0 1 4 25 0 0 0 0 2 2 2 0 0 0 1 1 2 5 23 0

Gyöngyösi

Janka
0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 1 -3 6 0

Király

Andrea
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 -1 2 0

Kókai

Patrícia Tímea
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Pusztai

Petra Panna
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Vígh

Bernadett Emese
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 58 19 41 46 1 4 25 3 22 14 23 67 34 9 18 50 21 11 32 11 11 17 16 12 5 5 70 200
DVTK HUNTHERM
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Charles

Kaila Ashlee Helen
X 17 6 11 55 1 4 25 0 2 0 7 17 41 3 4 75 5 0 5 3 3 2 3 3 0 0 17 29 0

Jovanovic

Milica
X 10 1 4 25 0 2 0 2 4 50 3 10 30 2 5 40 8 2 10 0 3 3 3 1 1 0 12 29 0

Lelik

Réka
X 9 1 1 100 1 2 50 1 4 25 3 7 43 2 2 100 3 1 4 1 1 2 4 2 0 1 15 28 0

Grigalauskyté

Monika
X 6 2 5 40 0 0 0 0 0 0 2 5 40 2 2 100 3 3 6 1 1 1 3 1 0 1 13 16 0

Aho

Tyra Nolwenn
X 2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 2 0 0 4 13 0

Kányási

Veronika
8 0 4 0 1 2 50 2 4 50 3 10 30 0 0 0 5 0 5 0 3 2 0 5 0 1 8 32 0

Tadic

Ana
13 6 10 60 0 1 0 0 0 0 6 11 55 1 1 100 2 4 6 0 2 1 1 1 3 1 17 24 0

Miklós

Melinda
2 1 1 100 0 1 0 0 3 0 1 5 20 0 0 0 2 0 2 0 1 2 1 1 0 0 1 20 0

Fárbás

Eliza
2 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 2 2 100 2 3 5 0 0 1 1 1 1 1 9 7 0

Tenyér

Zsófia
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 1 0 0 0 2 2 0

Poczkodi

Zsófia Elena
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 69 18 38 47 3 12 25 5 17 29 26 67 39 12 16 75 31 13 44 5 14 16 17 17 5 5 98 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek