Óbudai Egyetem Kandó SC
2024. 10. 15 | 18:15
55 - 60
Mosonmagyaróvár UNI-Győr
2024. 10. 15 | 18:15
1. forduló
(19-19,23-17,7-8,6-16)
Helyszín: Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégium
Játékvezetők: Gaál István Tamás , Fajszi Zsombor Levente
Ellenőr:
Őri Gergely : Egy teljesen új és átalakult keretünk lett az idei szezonra, ebben a felállásban most játszottunk először. Tipikus szezon kezdet érződött mindkét együttesen, akadtak hibák bőven. Egy végig kiélezett és nyílt mérkőzést sikerült játszanunk, a végére nagyon elfáradtunk, ami a vesztünket okozta, illetve szerencsénk sem volt. Összeségében elégedett vagyok a mérkőzéssel, de a jövőben bátrabbnak kell lennünk, jobban fel kell vállalni a helyzeteinket. A csapat hozzáállása és a srácok motiváltsága, fegyelmezettsége nagyon tetszett, gratulálok ezúton hozzá! Köszönjük a Mosonmagyaróvárnak a sportszerű mérkőzést és természetesen gratulálok a győzelemhez!
Laky Tibor : Szezon kezdet jellemezte legjobban a mai mérkőzést, mindkettő csapat nagy motivációval, rengeteg hibával játszott. A mi helyzetünk annyival pikánsabb, hogy most játszottunk így először együtt, gyakorlatilag a buszban ismerkedtek össze a fiúk. Számítottam rá, hogy nehéz mérkőzés lesz, de hogy ennyire, arra talán nem, de ez az óbudai csapatnak dicséret, hogy ennyire nyílt volt a végéig.
Óbudai Egyetem Kandó SC
Mosonmagyaróvár UNI-Győr
Óbudai Egyetem Kandó SC
Mosonmagyaróvár UNI-Győr
| Legnagyobb vezetés | 0 | 0 |
|---|---|---|
| Legtöbb egymás után szerzett pont | 0 | 0 |
| Vezetés váltás | 0 | |
| Egyenlő eredmények száma | 0 | |
| Csapat vezetési ideje | 00:00 | 00:00 |
| CSAPAT | % | |
|---|---|---|
| 2p köz. |
Óbudai Egyetem Kandó SC
Mosonmagyaróvár UNI-Győr
|
50%
51%
|
| 2p ktáv. |
Óbudai Egyetem Kandó SC
Mosonmagyaróvár UNI-Győr
|
22%
50%
|
| 3p táv. |
Óbudai Egyetem Kandó SC
Mosonmagyaróvár UNI-Győr
|
15%
15%
|
| 1p bünt. |
Óbudai Egyetem Kandó SC
Mosonmagyaróvár UNI-Győr
|
63%
25%
|
| Óbudai Egyetem Kandó SC | Mosonmagyaróvár UNI-Győr | |
|---|---|---|
| Szerzett labda | 9 | 8 |
| Eladott labda | 11 | 15 |
| Lepattanó | 37 | 44 |
| Gólpassz | 11 | 16 |
| Fault | 12 | 13 |
| VAL | 65 | 79 |