Fiú egyetemi bajnokság, Kelet- 2024/2025
2024. október 22. | 19:50
2. forduló
Camugo Sportlab
72 -76
(25-23, 18-15, 21-14, 8-24)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Gaál István Tamás, Hegedűs Attila

Hazai edző nyilatkozata
Weisz-Tiba Klára : Lényegében végig vezettünk a meccsen, csak a végén nem, amikor a legfontosabb lett volna. Csalódott vagyok, de még nagyon az elején járunk, ennél sokkal nagyobb pofonokból is felállt már ez a csapat. Hiszek a játékosaimban. Ki fog jönni az évek óta beletett rengeteg munka, úgyhogy töretlenül dolgozunk tovább. Sok sikert kívánok az egri csapatnak.

Vendég edző nyilatkozata
Klepej Roland : Először is szeretnék köszönetet mondani a BME-MAFC csapatának azért, hogy ennyire sportszerűek voltak és megkaptuk a megfelelő bemelegítési időt a hosszúra nyúlt utazás után. Egyszerűen nem tudom, mikor kell elindulni ahhoz, hogy normális időpontban oda tudjunk érni egy mérkőzésre. Sajnos ezzel a pesti forgalommal megküzdöttünk. Ez látszott is a mérkőzés elején, nagyon nem találtuk a ritmusunkat, rettentő pontatlanok voltunk. Aztán amint sikerült felkeményíteni a védekezésünket közelebb tudtunk férkőzni. A harmadik negyedben meglépett a BME-MAFC, viszont az utolsóban 8 pontot engedélyeztünk nekik. Jó védekezésünkből gyors támadásainkat be tudtuk fejezni. Sok sikert kívánok a BME-MAFC-nak a továbbiakban.


Dobástérkép
BME-MAFC
Eszterházy SC
BME-MAFC
Eszterházy SC
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
BME-MAFC
Eszterházy SC
53%
57%
2p ktáv.
BME-MAFC
Eszterházy SC
27%
20%
3p táv.
BME-MAFC
Eszterházy SC
15%
35%
1p bünt.
BME-MAFC
Eszterházy SC
83%
61%
BME-MAFC Eszterházy SC
Szerzett labda 10 5
Eladott labda 11 15
Lepattanó 41 35
Gólpassz 15 19
Fault 21 15
VAL 93 96
Statisztika
BME-MAFC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Tóth

Kornél
X 29 4 8 50 1 2 50 2 5 40 7 15 47 13 14 93 6 1 7 5 1 1 7 2 1 0 41 34 9

Koflanovics

Kristóf Miklós
X 0 0 0 0 0 0 0 0 6 0 0 6 0 0 0 0 2 0 2 1 4 3 1 3 0 0 -3 28 -4

Vas

Botond
X 9 2 5 40 1 3 33 0 0 0 3 8 38 3 5 60 4 4 8 1 1 5 3 1 0 3 14 24 6

Vargovics

Balázs
X 2 1 1 100 0 2 0 0 0 0 1 3 33 0 0 0 0 0 0 0 0 4 0 3 0 0 3 24 17

Weidinger

Áron
X 10 3 5 60 1 2 50 0 1 0 4 8 50 2 3 67 5 4 9 2 1 2 3 2 1 0 21 21 5

Pollák

Árpád
12 3 3 100 0 2 0 2 11 18 5 16 31 0 0 0 0 0 0 1 2 1 0 3 0 0 3 26 -16

Géczi

Zalán
4 1 5 20 1 2 50 0 3 0 2 10 20 0 0 0 2 4 6 0 2 2 0 1 0 0 1 18 -10

Papp

Máté Benedek
4 1 1 100 0 1 0 0 0 0 1 2 50 2 2 100 3 2 5 0 0 2 1 0 1 0 10 12 -10

Bartha

Zsombor
2 1 2 50 0 1 0 0 0 0 1 3 33 0 0 0 1 2 3 0 0 1 0 0 0 0 3 10 -13

Szenti

Mátyás
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 3 -4

Molnár

Máté
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Horváth

Bálint
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 72 16 30 53 4 15 27 4 27 15 24 72 33 20 24 83 24 17 41 10 11 21 15 15 3 3 93 200
Eszterházy SC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Botka

Botond
X 19 3 4 75 1 2 50 2 6 33 6 12 50 5 8 63 5 0 5 1 2 2 4 3 0 1 21 39 10

Takács

Erik
X 7 2 4 50 0 0 0 0 2 0 2 6 33 3 7 43 4 2 6 2 1 2 7 4 1 0 18 30 7

Gilszki

Erik
X 22 3 4 75 0 1 0 4 8 50 7 13 54 4 6 67 6 0 6 1 6 2 2 5 0 0 22 30 8

Gaál

Bence
X 5 2 5 40 0 0 0 0 1 0 2 6 33 1 2 50 4 3 7 0 1 3 2 1 1 0 10 23 -3

Bajusz

Ábel
X 3 1 2 50 0 2 0 0 2 0 1 6 17 1 2 50 2 2 4 0 0 1 2 1 0 0 4 16 -3

Rékasi

Bojta Bendegúz
12 1 1 100 0 3 0 2 2 100 3 6 50 4 4 100 3 1 4 0 2 4 2 3 1 0 17 25 5

Kerekes

Hunor Ákos
4 0 2 0 0 1 0 1 3 33 1 6 17 1 2 50 0 1 1 0 1 0 1 1 0 2 0 16 -7

Molnár

Bálint
4 1 1 100 1 1 100 0 1 0 2 3 67 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 1 0 0 5 13 15

Ficsor

Áron
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 1 1 0 0 0 0 -1 6 -11

Kelemen

Axel Marcell
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 2 -1

Kovács

Kornél
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Albach

Kevin
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 76 13 23 57 2 10 20 9 26 35 24 59 41 19 31 61 26 9 35 5 15 15 20 19 3 3 96 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek