MKOSZ logo
MKOSZ logo Hunbasket TV logo

Férfi NB I. B Zöld csoport - Playoff- 2024/2025

2025. 04. 30 | 19:00

2. forduló

(15-17, 24-11, 28-22, 21-9)

Helyszín: Vetési Albert Gimnázium Tornacsarnoka

Játékvezetők: Szalai Zsolt , Horváth Alajos , Dr. Magyari Tibor

Ellenőr: Németh Csaba János

mérkőzés fotók

Nyilatkozatok

Hazai edző nyilatkozata

Alexander Geddes : Ha a meccs elején száz forintot feltettünk volna minden egyes dobásunkra, akkor egy nagyon szegény csapat lennénk most, hiszen rengeteg kísérletet rontottunk. De szerencsére visszajöttünk a mérkőzésbe és megnyertük azt, ugyanakkor még nagyon sok a tennivalónk. Ez a párharc nem egy, hanem három győzelemig tart, éppen ezért sok munka vár ránk. Idegenben sokkal keményebb meccsre számítok, mivel várhatóan akkor már a teljes keretével fog tudni kiállni a Dunaharaszti. Reméljük, sikerül megismételnünk ezt az eredményt vasárnap.

Vendég edző nyilatkozata

Ughy Albert : Gratulálok a hazai csapatnak a győzelemhez. Azt gondolom, hogy ma nyilván látszott rajtunk a fáradság, mert mi sem tudtunk teljes csapattal eljönni. Ez teljesen irreális elvárás a csapattal szemben, hogy nem telik el 48 óra és játszanunk kell, nyilvánvalóan nem a hazai csapatot hibáztatom, egész egyszerűen a versenykiírás borzasztóan rossz. De hát nem tudunk mit csinálni, nekünk ebbe a meccsbe bele kellett állni. Nyilvánvalóan most ebben a pár napban ami még van vasárnapig, pihenni, frissülni fogunk és megpróbálunk otthon jó meccset játszani és legyőzni a Veszprémet. Még egyszer gratulálok a hazai csapatnak.

Statisztika

team logo Veszprém Kosárlabda Klub
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KI O.RTG D.RTG TS% ES%
2 Geiger Bálint József Geiger Bálint József * 15 38 1 1 100 3 4 75 2 11 18.2 1 2 50 12 1 13 3 5 3 5 3 0 0 23 0 0 0 0
5 Tóth Dániel Tóth Dániel * 7 34 0 1 0 0 0 0 2 11 18.2 1 2 50 2 2 4 2 0 2 1 5 0 0 8 0 0 0 0
11 Samuels Jr. Qwanzi Edward Samuels Jr. Qwanzi Edward * 30 33 11 12 91.7 1 2 50 1 3 33.3 3 5 60 9 4 13 3 2 3 5 0 0 0 43 0 0 0 0
22 Benke Krisztián Benke Krisztián * 13 31 2 3 66.7 1 2 50 1 2 50 4 5 80 5 2 7 0 3 2 4 8 0 0 25 0 0 0 0
8 Krkljes Vukasin Krkljes Vukasin * 13 23 3 5 60 0 0 0 1 7 14.3 4 4 100 6 4 10 2 4 2 2 2 0 0 17 0 0 0 0
17 Kiss Dominik Kiss Dominik 0 14 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 2 2 0 1 1 0 0 2 0 1 0 0 0 0
23 Okoh Victor Kelechi Okoh Victor Kelechi 0 11 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 2 0 1 1 0 0 0 0 1 0 0 0 0
30 Lintner Kristóf Barnabás Lintner Kristóf Barnabás 10 8 1 1 100 0 0 0 2 5 40 2 2 100 1 0 1 0 1 0 1 0 0 0 8 0 0 0 0
21 Sáfrán Botond Sáfrán Botond 0 8 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0
15 Kocsis Attila Kocsis Attila 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
88 200 18 23 78.3 5 9 55.6 9 41 22 15 20 75 37 16 53 10 17 14 18 19 2 0 127
team logo Dunaharaszti MTK
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KI O.RTG D.RTG TS% ES%
0 Pafféri Péter Pafféri Péter * 11 29 2 4 50 0 0 0 2 9 22.2 1 1 100 2 1 3 3 5 3 1 5 0 0 9 0 0 0 0
88 Simonics Olivér Márk Simonics Olivér Márk * 13 27 5 7 71.4 0 0 0 1 3 33.3 0 0 0 3 0 3 2 0 2 3 0 0 2 17 0 0 0 0
22 Tóth Kornél Tóth Kornél * 10 20 4 10 40 0 0 0 0 1 0 2 2 100 3 1 4 1 0 4 1 1 0 0 10 0 0 0 0
37 Simonics Levente Dávid Simonics Levente Dávid * 2 18 1 1 100 0 1 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 0 3 0 2 1 0 0 -3 0 0 0 0
7 Joó Tamás Joó Tamás * 0 11 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 2 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
4 Vincz Botond Vincz Botond 7 26 2 4 50 0 0 0 1 4 25 0 0 0 2 0 2 1 2 1 0 4 0 0 7 0 0 0 0
11 Horváth Nátán Horváth Nátán 4 26 0 1 0 0 0 0 0 3 0 4 4 100 5 0 5 3 1 3 4 0 0 0 11 0 0 0 0
6 Rozs Máté Zoltán Rozs Máté Zoltán 6 23 3 5 60 0 0 0 0 1 0 0 0 0 2 2 4 1 0 2 2 3 0 0 13 0 0 0 0
3 Kerekes Ákos Kerekes Ákos 6 20 2 3 66.7 1 3 33.3 0 2 0 0 0 0 1 0 1 1 1 3 1 2 0 0 5 0 0 0 0
14 Burai Róbert Burai Róbert 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
59 200 19 35 54.3 1 4 25 4 25 16 7 9 77.8 20 4 24 12 14 18 14 16 0 2 69

Dobástérkép

Veszprém Kosárlabda Klub
Dunaharaszti MTK
Veszprém Kosárlabda Klub
Dunaharaszti MTK

eredmény alakulása

Legnagyobb vezetés 30 4
Legtöbb egymás után szerzett pont 11 7
Vezetés váltás 3
Egyenlő eredmények száma 6
Csapat vezetési ideje 25:45 07:15
CSAPAT %
2p köz.
Veszprém Kosárlabda Klub
Dunaharaszti MTK
78%
54%
2p ktáv.
Veszprém Kosárlabda Klub
Dunaharaszti MTK
56%
25%
3p táv.
Veszprém Kosárlabda Klub
Dunaharaszti MTK
22%
16%
1p bünt.
Veszprém Kosárlabda Klub
Dunaharaszti MTK
75%
78%
Veszprém Kosárlabda Klub Dunaharaszti MTK
Szerzett labda 10 12
Eladott labda 17 14
Lepattanó 53 24
Gólpassz 19 16
Fault 14 18
VAL 127 69