MKOSZ logo
MKOSZ logo Hunbasket TV logo

Férfi NB I. B Zöld csoport - Playoff- 2024/2025

2025. 04. 22 | 19:00

1. forduló

(38-10,27-36,18-18,15-19)

Helyszín: Vetési Albert Gimnázium Tornacsarnoka

Játékvezetők: Csák Máté Károly , Esztergályos Róbert , Kiss Márton Balázs

Ellenőr: Tóth Kálmán

mérkőzés fotók

Nyilatkozatok

Hazai edző nyilatkozata

Alexander Geddes : Örömmel tölt el minket, hogy zsinórban második alkalommal jutottunk be a legjobb négy közé. Azt mondhatom, hogy ez a továbbjutás inkább az alapszakaszban nyújtott teljesítményünk jutalma, és nem feltétlenül annak, ahogy ebben a párharcban játszottunk a SMAFC ellen. Nem játszottunk különösebben jól, de van időnk javítani ezen. Gratulálok a SMAFC-nak. Mindig sportszerű csapatként lépnek pályára, és ez most sem volt másként. Azóta, hogy Magyarországon dolgozom, tizenegyszer mérkőztem meg ellenük, és minden alkalommal sportszerű volt a játék. Úgyhogy gratulálok nekik, és sok sikert kívánok nekik a jövőben.

Vendég edző nyilatkozata

Farkas Dávid : Gratulálok a Veszprémnek az újabb győzelemhez és továbbjutáshoz is! A mérkőzés első negyedében érződött, hogy ma is úgy "estünk be", hiszen játékosaim napközben a munkahelyükön teljesítettek, majd beültek a buszba és eljöttek Veszprémbe a bajnoki címre legnagyobb esélyes csapat ellen. Mire megtaláltuk azt a ritmust támadásban és agresszivitást védekezésben, ami a Veszprém ellen kell, addigra egy nagy hátrányba kerültünk. Ennek ellenére a negyedik negyedben is tíz pont körül táncolt a különbség, mely elnézve a többi eredményt és párharcot, az 1.-8. csatájában idegenben teljesen vállalható véleményem szerint. Számunkra az 5.-8. helyért folyik tovább a küzdelem, megpróbálunk mérkőzést/mérkőzéseket nyerni, de ebben a felállásban ez pokolian nehéz lesz. Nyilván dolgozunk tovább és megpróbálunk mindent megtenni, de az elemek szinte teljesen lemerültek ebben a párharcban, mely érthető is. A Veszprémnek további sok sikert kívánok, Alex mentalitása, fanatizmusa és befektetett munkája látszik a csapat fazonján és eredményein, kívánom, hogy sikeresek legyenek a továbbiakban is és ezen az úton haladjanak tovább.

Statisztika

team logo Veszprém Kosárlabda Klub
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KI O.RTG D.RTG TS% ES%
8 Krkljes Vukasin Krkljes Vukasin * 17 29 4 9 44.4 0 0 0 1 5 20 6 7 85.7 4 4 8 1 2 1 5 3 1 1 23 0 0 0 0
5 Tóth Dániel Tóth Dániel * 21 28 3 3 100 0 0 0 5 8 62.5 0 0 0 1 1 2 1 2 1 1 1 0 0 21 0 0 0 0
23 Okoh Victor Kelechi Okoh Victor Kelechi * 8 22 4 4 100 0 0 0 0 0 0 0 3 0 4 4 8 0 1 2 3 1 1 0 17 0 0 0 0
11 Samuels Jr. Qwanzi Edward Samuels Jr. Qwanzi Edward * 7 19 2 4 50 1 4 25 0 0 0 1 2 50 5 0 5 0 3 2 2 3 1 0 9 0 0 0 0
2 Geiger Bálint József Geiger Bálint József * 12 15 2 2 100 0 3 0 2 2 100 2 2 100 2 1 3 2 3 4 2 1 0 0 14 0 0 0 0
22 Benke Krisztián Benke Krisztián 6 28 0 1 0 1 1 100 1 3 33.3 1 2 50 1 0 1 2 0 2 1 5 0 0 11 0 0 0 0
21 Sáfrán Botond Sáfrán Botond 9 25 2 2 100 1 1 100 1 5 20 0 0 0 0 0 0 2 1 3 0 2 0 0 8 0 0 0 0
17 Kiss Dominik Kiss Dominik 4 14 2 2 100 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 1 3 0 0 3 1 0 0 0 8 0 0 0 0
30 Lintner Kristóf Barnabás Lintner Kristóf Barnabás 12 12 2 3 66.7 0 0 0 2 3 66.7 2 3 66.7 1 0 1 1 1 2 1 0 0 0 11 0 0 0 0
15 Kocsis Attila Kocsis Attila 2 8 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 1 3 0 1 0 0 2 0 0 6 0 0 0 0
98 200 22 31 71 3 9 33.3 12 26 46.2 12 19 63.2 22 12 34 9 14 20 16 18 3 1 128
team logo SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KI O.RTG D.RTG TS% ES%
21 Rátvay Balázs Rátvay Balázs * 32 38 13 15 86.7 0 0 0 0 0 0 6 8 75 5 3 8 1 3 3 6 3 0 1 43 0 0 0 0
8 Soós Bence Soós Bence * 11 38 1 3 33.3 0 0 0 2 7 28.6 3 4 75 3 1 4 0 5 1 5 8 0 0 15 0 0 0 0
99 Karadzic Vuk Karadzic Vuk * 26 35 1 1 100 1 1 100 6 13 46.2 4 4 100 3 0 3 0 2 1 3 3 0 0 26 0 0 0 0
24 Bakk Krisztián Bakk Krisztián * 4 27 1 5 20 0 2 0 0 2 0 2 2 100 4 0 4 1 0 4 3 2 1 2 7 0 0 0 0
6 Dallos Milán Dallos Milán * 0 12 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 0 1 0 0 -1 0 0 0 0
33 Bőhm Ádám Bőhm Ádám 6 27 0 0 0 0 0 0 2 4 50 0 0 0 2 1 3 0 1 0 0 2 0 0 8 0 0 0 0
10 Kovács Benedek Kovács Benedek 4 15 2 3 66.7 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 2 2 0 0 4 3 0 0 0 5 0 0 0 0
22 Papp Barna Papp Barna 0 4 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 4 2 0 0 0 0 -4 0 0 0 0
22 Waron Benjamin Waron Benjamin 0 4 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 -1 0 0 0 0
34 Réti Boldizsár Tibor Réti Boldizsár Tibor 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
50 Hajnal Mátyás Hajnal Mátyás 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
83 200 18 29 62.1 1 3 33.3 10 26 38.5 15 21 71.4 17 7 24 2 16 18 20 19 1 3 98

Dobástérkép

Veszprém Kosárlabda Klub
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Veszprém Kosárlabda Klub
SMAFC 1860 Soproni Egyetem

eredmény alakulása

Legnagyobb vezetés 28 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 17 10
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 39:45 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Veszprém Kosárlabda Klub
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
71%
62%
2p ktáv.
Veszprém Kosárlabda Klub
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
33%
33%
3p táv.
Veszprém Kosárlabda Klub
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
46%
38%
1p bünt.
Veszprém Kosárlabda Klub
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
63%
71%
Veszprém Kosárlabda Klub SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Szerzett labda 9 2
Eladott labda 14 16
Lepattanó 34 24
Gólpassz 18 19
Fault 20 18
VAL 128 98