Férfi NB I. B Zöld csoport- 2024/2025
2024. október 18. | 18:00
4. forduló
Tiszaújvárosi Sportcentrum, Játékcsarnok
108 -70
(27-13, 27-19, 33-16, 21-22)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Sallai István József, Fülöp Ádám László, Dr. Szűcs Sándor (Gergely Csaba)

Hazai edző nyilatkozata
Lekli József : Gratulálok a csapatnak, nagyon szépen játszottunk támadásban is, védekezésben is. Reméljük, hogy Máténak nincs komoly baja – nem tudom, de egyszerűen minden meccsen lesérül valaki. De nagyon büszke vagyok a csapatra, mert ezt is jól reagálták le. Odatette magát mindenki, küzdöttünk, hajtottunk, és nagyon jó meccset játszottunk. Még egyszer gratulálok a csapatnak, és további sok sikert kívánok a PEAC-nak!

Vendég edző nyilatkozata
Kmezic Zoran : Ennyivel is megérdemelten győzött a Tiszaújváros. Ez egy nagyon jó csapat, és nagyon jó volt a hangulat, aminek különösen örültem. Sok régi jó ismerőssel találkoztam itt, és látom, hogy a kosárlabda még mindig él Tiszaújvárosban. Osztálykülönbség volt köztünk. Egy nagyon keményen, tudatosan játszó, gyorsan kosárlabdázó Tiszaújvárossal meccseltünk, nagyon tetszett a stílusuk. Most nem voltunk partiban velük, fizikailag is, és minden szempontból felőröltek minket. Maga Murphy egyedül dobott harminc pontot, míg az én centereim alig tízet együtt. Ezt óriási különbség, de minden más pozícióban is nagyon precízen, gyorsan, magabiztosan és pontosan kosárlabdázott a Phoenix, és szerintem az egyik legnagyobb esélyese a piros csoportos feljutásnak.


Dobástérkép
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK
PTE-PEAC
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK
PTE-PEAC
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 40 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 12 6
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 39:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK
PTE-PEAC
84%
48%
2p ktáv.
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK
PTE-PEAC
67%
29%
3p táv.
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK
PTE-PEAC
40%
28%
1p bünt.
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK
PTE-PEAC
46%
79%
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK PTE-PEAC
Szerzett labda 6 10
Eladott labda 14 12
Lepattanó 43 19
Gólpassz 33 13
Fault 16 18
VAL 164 72
Statisztika
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Murphy

Gabriel Albert
X 30 12 14 86 1 1 100 1 1 100 14 16 88 1 1 100 10 4 14 2 2 2 4 4 1 0 51 31 42

Mester

Márk
X 19 5 6 83 0 1 0 2 3 67 7 10 70 3 6 50 10 0 10 0 2 4 4 1 0 0 26 28 27

Bata

Olivér
X 9 4 4 100 0 0 0 0 4 0 4 8 50 1 4 25 3 1 4 0 1 1 5 9 0 0 19 27 31

Molnár

Bence
X 2 1 1 100 0 0 0 0 2 0 1 3 33 0 0 0 2 1 3 1 2 2 0 3 0 0 5 24 22

Lakatos

Máté
X 3 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 0 0 0 1 0 1 0 0 0 1 2 0 0 6 8 13

Kiss

Kolos
13 5 7 71 1 1 100 0 1 0 6 9 67 1 2 50 1 4 5 3 2 3 4 7 1 0 27 24 16

Sándor

Bence
10 2 2 100 0 0 0 2 4 50 4 6 67 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 3 0 0 12 18 17

Bán

Tibor
9 0 0 0 0 0 0 3 7 43 3 7 43 0 0 0 3 1 4 0 2 0 0 3 0 0 10 16 16

Czimer

László Adrián
11 1 2 50 0 0 0 3 6 50 4 8 50 0 0 0 1 0 1 0 1 3 0 0 0 0 7 15 10

Tóth

Vajk János
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 1 0 0 1 9 -4

Kozák

Bertalan
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 108 31 37 84 2 3 67 12 30 40 45 70 64 6 13 46 32 11 43 6 14 16 18 33 2 0 164 200
PTE-PEAC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Nagy

Kevin Krisztián
X 15 1 3 33 0 0 0 2 7 29 3 10 30 7 7 100 1 1 2 2 2 3 3 1 0 0 14 30 -31

Schuj

Márton János
X 19 3 4 75 1 2 50 2 6 33 6 12 50 5 7 71 3 0 3 1 1 0 3 2 0 0 19 30 -26

Váits

Olivér
X 7 0 1 0 0 1 0 1 5 20 1 7 14 4 6 67 1 0 1 2 3 2 6 1 0 1 6 27 -28

Kovács

Barna
X 2 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 4 1 5 0 2 4 1 0 0 0 5 19 -22

Jolsvai

András Gábor
X 3 0 2 0 0 0 0 1 1 100 1 3 33 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 1 11 -19

Bor

Sándor
8 1 4 25 1 3 33 1 2 50 3 9 33 1 2 50 1 0 1 1 2 1 1 4 0 1 6 23 -11

Kelemen

Benjámin
10 5 8 63 0 0 0 0 0 0 5 8 63 0 0 0 0 2 2 0 0 4 0 1 0 0 10 21 -17

Bánfi

Balázs
0 0 1 0 0 0 0 0 4 0 0 5 0 0 0 0 2 0 2 0 1 1 0 0 0 0 -4 19 -25

Zalay

Botond
4 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 2 2 100 1 0 1 1 1 0 0 2 0 0 7 10 -5

Teszárik

Márton
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 0 1 2 0 0 0 1 0 0 6 7 -8

Antal

Donát Gergő
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 1 1 0 1 0 1 0 0 2 3 2

Németh

Zsombor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 70 13 27 48 2 7 29 7 25 28 22 59 37 19 24 79 14 5 19 10 12 18 14 13 0 2 72 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek