MKOSZ logo
MKOSZ logo Hunbasket TV logo

Férfi NB I. B Zöld csoport- 2024/2025

2024. 10. 04 | 18:00

2. forduló

(19-9, 21-16, 19-16, 13-20)

Helyszín: Tiszaújvárosi Sportcentrum, Játékcsarnok

Játékvezetők: Marton Péter , Dr. Nagy Zsombor , Fenyvesi Zénó

Ellenőr: Zalai Ákos István

mérkőzés fotók

Nyilatkozatok

Hazai edző nyilatkozata

Lekli József : Gratulálok a csapatnak a győzelemhez! Úgy érzem, hogy az első félidő teljesen rendben volt, de a harmadik negyedben egy kicsit megzavart minket a zóna, amit nem értek, mert az első félidőben még működött ellene a támadásunk. Megint volt egy hullámvölgyünk, amit ki kell javítanunk. Minden meccsen vannak hullámvölgyek, ezzel semmi gond nincs, viszont nem lehet az, hogy kilencven százalékosan játszunk az első félidőben, utána pedig visszaesünk úgy negyven százalékra, mert fejben egyszerűen szétesünk. De nincs rá okunk, mert ez csak egy védekezésváltás, egy kicsivel agresszívebb védekezés. Ezen kel dolgoznunk. De úgy gondolom, hogy mindenki beletette a meccsbe a magáét. Remélem, hogy Boinitzer Dávidnak nem nagy a sérülése, mert egy igen komoly alapembere a csapatunknak. Bízunk benne, hogy csak egy kisebb sérülést szerzett. Még egyszer gratulálok a srácoknak! Nagyon sok munka vár még ránk, meccsről meccsre készülünk, és igyekszünk a legjobb formánkat hozni.

Vendég edző nyilatkozata

Alexander Liam Geddes : Minden tiszteletem a Tiszaújvárosé, fantasztikusan játszottak. Sajnos a játékosaim azt hitték, hogy még van egy negyed hátra. Az első etapban ott sem voltak, a negyedikben pedig azt hitték, hogy még a harmadikban vannak. Erre reagálnunk kell valamit, és tovább kell fejlődnünk. Nem sikerült megvalósítanunk, amit elterveztünk védekezésben. Minden tisztelet a Tiszaújvárosé, mert belekényszerítettek minket olyan szituációkba, amik által nem tudtuk megvalósítani a játékunkat. Remélem, gyorsan felállunk, mert kedden már a Hepp-kupában vagyunk érdekeltek a Győr ellen.

Statisztika

team logo Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KI O.RTG D.RTG TS% ES%
32 Murphy Gabriel Albert Murphy Gabriel Albert * 6 34 3 7 42.9 0 2 0 0 2 0 0 0 0 6 6 12 1 1 2 2 1 0 0 13 0 0 0 0
2 Bata Olivér Bata Olivér * 13 27 3 4 75 1 1 100 1 2 50 2 4 50 3 1 4 0 4 3 4 2 0 0 15 0 0 0 0
15 Boinitzer Dávid Boinitzer Dávid * 18 26 5 7 71.4 0 1 0 1 1 100 5 8 62.5 9 4 13 1 1 1 5 0 1 0 31 0 0 0 0
9 Lakatos Máté Lakatos Máté * 4 19 1 3 33.3 0 0 0 0 1 0 2 2 100 1 1 2 0 2 2 2 1 0 1 4 0 0 0 0
12 Mester Márk Mester Márk * 0 16 0 2 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 2 1 1 1 0 0 -3 0 0 0 0
8 Bán Tibor Bán Tibor 8 24 0 0 0 1 2 50 1 6 16.7 3 3 100 5 0 5 1 2 2 2 0 0 0 8 0 0 0 0
16 Kiss Kolos Kiss Kolos 12 21 1 7 14.3 2 2 100 0 2 0 6 10 60 2 1 3 1 0 3 5 4 1 0 14 0 0 0 0
52 Kovács Zoltán Kovács Zoltán 4 16 1 1 100 1 2 50 0 1 0 0 0 0 3 0 3 0 0 0 0 0 0 0 5 0 0 0 0
1 Czimer László Adrián Czimer László Adrián 6 13 0 1 0 0 0 0 2 5 40 0 0 0 1 0 1 3 2 0 0 0 0 1 4 0 0 0 0
11 Sándor Bence Sándor Bence 1 4 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 2 50 0 1 1 0 0 0 1 1 0 0 2 0 0 0 0
23 Tóth Vajk János Tóth Vajk János 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
21 Molnár Bence Molnár Bence 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
72 200 14 32 43.8 5 11 45.5 5 22 22.7 19 29 65.5 31 14 45 7 14 14 22 10 2 2 93
team logo Veszprém Kosárlabda Klub
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KI O.RTG D.RTG TS% ES%
13 Polster Attila Polster Attila * 13 37 2 4 50 0 1 0 3 10 30 0 0 0 4 2 6 1 1 2 2 1 0 1 12 0 0 0 0
11 Dupree Michael Marquise Dupree Michael Marquise * 21 31 4 12 33.3 1 5 20 3 11 27.3 2 3 66.7 6 0 6 4 5 4 5 7 0 0 17 0 0 0 0
23 Okoh Victor Kelechi Okoh Victor Kelechi * 0 28 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 2 1 1 4 0 0 1 1 2 0 0 0 0
5 Tóth Dániel Tóth Dániel * 8 24 1 1 100 0 0 0 2 5 40 0 0 0 3 1 4 2 1 2 0 0 0 0 10 0 0 0 0
15 Kocsis Attila Kocsis Attila * 0 6 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 2 3 1 0 0 0 0 0 0 0 0
17 Kiss Dominik Kiss Dominik 9 32 3 4 75 0 0 0 1 1 100 0 0 0 3 2 5 1 3 1 0 1 0 0 12 0 0 0 0
21 Sáfrán Botond Sáfrán Botond 10 25 0 2 0 0 0 0 2 5 40 4 5 80 4 3 7 1 2 2 3 0 0 0 13 0 0 0 0
2 Geiger Bálint József Geiger Bálint József 0 10 0 0 0 0 1 0 0 3 0 0 0 0 0 0 0 1 0 5 1 1 0 0 -1 0 0 0 0
8 Krkljes Vukasin Krkljes Vukasin 0 7 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 2 2 1 0 2 0 0 0 0
6 Szabó Dávid Szabó Dávid 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
84 Valkó Ádám Gergő Valkó Ádám Gergő 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
61 200 10 24 41.7 1 7 14.3 11 37 29.7 6 8 75 22 9 31 11 16 23 14 12 2 2 67

Dobástérkép

Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK
Veszprém Kosárlabda Klub
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK
Veszprém Kosárlabda Klub

eredmény alakulása

Legnagyobb vezetés 19 2
Legtöbb egymás után szerzett pont 9 5
Vezetés váltás 1
Egyenlő eredmények száma 1
Csapat vezetési ideje 37:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK
Veszprém Kosárlabda Klub
44%
42%
2p ktáv.
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK
Veszprém Kosárlabda Klub
45%
14%
3p táv.
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK
Veszprém Kosárlabda Klub
23%
30%
1p bünt.
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK
Veszprém Kosárlabda Klub
66%
75%
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK Veszprém Kosárlabda Klub
Szerzett labda 7 11
Eladott labda 14 16
Lepattanó 45 31
Gólpassz 10 12
Fault 14 23
VAL 93 67