MKOSZ logo
MKOSZ logo Hunbasket TV logo

Férfi NB I. B Zöld csoport- 2024/2025

2024. 10. 04 | 19:30

2. forduló

(15-17, 23-16, 15-16, 8-14)

Helyszín: Kossuth Lajos Általános Iskola Tornaterme

Játékvezetők: Földi László Tibor , Borgula György , Utasi Balázs

Ellenőr: Vághy Tamás János

mérkőzés fotók

Nyilatkozatok

Hazai edző nyilatkozata

Kovács Márk : Nagyon gyengén játszottunk csapatként, és a mezőnysorunk gyengén teljesített. Szerkezetben erősebb csapat vagyunk, de nem tudtuk kihasználni. Nehéz bármit mondani egy ilyen vereség után. Ennél több energia, és pontosság kell...

Vendég edző nyilatkozata

Ughy Albert : Először is gratulálok a csapatomnak! Abszolút nem játszottunk jól és egy nagyon kemény mérkőzés volt, s úgy gondolom nem feltétlen mindig igazságos döntés született a játékvezetők részéről, de ezt nem vettük fel, és a végletekig küzdöttünk. A második félidőben sokkal jobban megvalósítottuk azokat a dolgokat, amit a mérkőzés előtt elterveztünk, talán ez volt a győzelem kulcsa, és az akarás. Tudom, hogy ez közhelynek tűnhet, de még egyszer mondom, borzasztó nehéz meccs volt, és nem gondolom, hogy innen sok csapat távozik győzelemmel a szezon során, ezen nagyon meglepődnék. Sok sikert kívánok a nagykőrösieknek a továbbiakban!

Statisztika

team logo Nagykőrösi Sólymok KE
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KI O.RTG D.RTG TS% ES%
2 Mészáros Bence Mészáros Bence * 12 36 2 4 50 0 2 0 2 7 28.6 2 4 50 2 1 3 0 0 1 5 0 0 0 9 0 0 0 0
13 Fehér Péter József Fehér Péter József * 3 32 1 4 25 0 0 0 0 5 0 1 1 100 3 0 3 1 0 1 4 3 0 0 6 0 0 0 0
12 Csorvási Milán Csorvási Milán * 16 30 6 9 66.7 0 0 0 0 0 0 4 5 80 8 6 14 1 1 4 4 2 0 1 32 0 0 0 0
99 Mári György József Mári György József * 8 28 4 8 50 0 0 0 0 2 0 0 0 0 5 8 13 0 3 3 0 0 0 1 12 0 0 0 0
8 Tóth Bence Tóth Bence * 5 24 0 2 0 1 3 33.3 1 4 25 0 0 0 0 1 1 0 1 2 3 0 0 0 1 0 0 0 0
5 Molnár Miklós Molnár Miklós 11 17 1 3 33.3 0 0 0 3 4 75 0 0 0 2 0 2 2 4 3 0 0 0 0 8 0 0 0 0
4 Béres Benedek Béres Benedek 2 14 1 1 100 0 2 0 0 2 0 0 0 0 4 0 4 0 2 0 2 1 0 0 3 0 0 0 0
24 Hőgye Attila Hőgye Attila 2 12 1 2 50 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 1 3 0 0 1 0 0 0 0 4 0 0 0 0
22 Tóth Márk Tóth Márk 2 7 0 1 0 0 0 0 0 0 0 2 2 100 0 0 0 0 1 2 1 0 0 0 1 0 0 0 0
11 Sárai- Szabó Zsolt Sárai- Szabó Zsolt 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
4 Kónya Levente Kónya Levente 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
26 Filep Áron Kálmán Filep Áron Kálmán 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
61 200 16 34 47.1 1 7 14.3 6 24 25 9 12 75 26 17 43 4 12 17 19 6 0 2 76
team logo Dunaharaszti MTK
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KI O.RTG D.RTG TS% ES%
77 Bus Iván Krisztián Bus Iván Krisztián * 7 27 2 5 40 0 0 0 1 4 25 0 0 0 3 2 5 1 1 1 1 3 1 0 11 0 0 0 0
88 Simonics Olivér Márk Simonics Olivér Márk * 14 26 4 4 100 0 0 0 2 3 66.7 0 0 0 2 1 3 2 2 4 2 1 1 0 20 0 0 0 0
11 Horváth Nátán Horváth Nátán * 2 22 1 3 33.3 0 0 0 0 1 0 0 0 0 4 0 4 0 1 2 2 0 0 0 4 0 0 0 0
14 Burai Róbert Burai Róbert * 10 19 4 9 44.4 0 0 0 0 4 0 2 3 66.7 2 1 3 0 0 0 3 1 0 0 7 0 0 0 0
6 Rozs Máté Zoltán Rozs Máté Zoltán * 0 12 0 1 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 3 0 3 0 1 2 0 0 0 0 -1 0 0 0 0
0 Pafféri Péter Pafféri Péter 14 29 4 4 100 0 0 0 2 7 28.6 0 0 0 6 3 9 5 3 2 1 3 0 0 24 0 0 0 0
22 Tóth Kornél Tóth Kornél 9 28 3 6 50 0 0 0 0 3 0 3 6 50 1 4 5 3 3 4 5 0 0 0 10 0 0 0 0
2 Fekete Bálint Fekete Bálint 7 22 0 0 0 0 0 0 2 5 40 1 2 50 0 0 0 1 0 3 1 1 0 0 6 0 0 0 0
37 Simonics Levente Dávid Simonics Levente Dávid 0 15 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 2 0 2 0 0 1 2 0 0 0 1 0 0 0 0
3 Dorogi Erik Dorogi Erik 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
8 Bocsárdi Gábor Zoltán Bocsárdi Gábor Zoltán 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
4 Vincz Botond Vincz Botond 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
63 200 18 32 56.3 0 1 0 7 31 22.6 6 11 54.5 23 11 34 12 11 19 17 9 2 0 82

Dobástérkép

Nagykőrösi Sólymok KE
Dunaharaszti MTK
Nagykőrösi Sólymok KE
Dunaharaszti MTK

eredmény alakulása

Legnagyobb vezetés 7 5
Legtöbb egymás után szerzett pont 7 10
Vezetés váltás 5
Egyenlő eredmények száma 4
Csapat vezetési ideje 23:00 14:00
CSAPAT %
2p köz.
Nagykőrösi Sólymok KE
Dunaharaszti MTK
47%
56%
2p ktáv.
Nagykőrösi Sólymok KE
Dunaharaszti MTK
14%
0%
3p táv.
Nagykőrösi Sólymok KE
Dunaharaszti MTK
25%
23%
1p bünt.
Nagykőrösi Sólymok KE
Dunaharaszti MTK
75%
55%
Nagykőrösi Sólymok KE Dunaharaszti MTK
Szerzett labda 4 12
Eladott labda 12 11
Lepattanó 43 34
Gólpassz 6 9
Fault 17 19
VAL 76 82