MKOSZ logo
MKOSZ logo Hunbasket TV logo

Férfi NB I. B Piros csoport- 2024/2025

2024. 10. 26 | 16:45

5. forduló

first teams logo

Óbudai Kaszások

2024. 10. 26 | 16:45

58 - 86

Kometa Kaposvári KK

second teams logo

(18-19, 13-31, 11-20, 16-16)

Helyszín: Óbudai Kaszások Kosárlabda Csarnok

Játékvezetők: Hervay Tibor , Menyhárt Ferenc Tamás , Hegedűs Attila

Ellenőr: Dernei Gábor

mérkőzés fotók

Nyilatkozatok

Hazai edző nyilatkozata

Gedei Tibor : Gratulálok a Kaposvár csapatának, megérdemelten nyerték a mérkőzést, ez nem is kérdés, hogy ők kimagaslanak ebben a bajnokságban. Lélektanilag nem egyszerű két egylabdás vereség után belemenni egy ilyen mérkőzésbe, saját csapatomról annyit, hogy az első negyedben megvalósítottuk, amit akartunk és sikerült olyan fizikalitást a pályára vinni, amivel abszolút partiban voltunk. A második félidőben pár eladott labda után koncepciót váltottunk, ami utólag abszolút hibának bizonyult hiszen ez a váltás volt az oka annak, hogy a mérkőzés érdemben eldőlt. Nyilván jöttünk már vissza ilyen mélységből, ma ez nem sikerült. A második félidőben felvettük a verseny a Kaposvárral, de azzal nagyon nehéz mit kezdeni, hogy egy ilyen faulthatáron védekező, jó fizikumú csapat ellen 12 faultot tudunk kiharcolni és több, mint másfélszer annyi faultot kapunk meg. Az előző két mérkőzésen nem foglalkoztunk a játékvezetéssel, mert minden alkalommal nagyon korrekt fújást kaptunk, mind kommunikációban, mind fújástechnikában. Ennek fényében hiányérzetem van a mai mérkőzést követően, de ez nyilván nem ment fel minket az alól, hogy a mérkőzésen, végén különbség alakult ki, de mindenképpen megnehezítette a dolgunkat, hogy a második félidőben esetleg szorosabbá tegyük a mérkőzést. Örülök, hogy minden játékosom pályára lépett és le kell vonni a tanulságot és vállalni a felelősséget. Meglátjuk a folytatást.

Vendég edző nyilatkozata

Branislav Dzunic : Nagy energiával játszottunk. Nem mindig úgy, ahogy szerettünk volna, de azt gondolom, hogy ma este a védekezésünk rendben volt.

Statisztika

team logo Óbudai Kaszások
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KI O.RTG D.RTG TS% ES%
33 Swanson Kevin Wade Swanson Kevin Wade * 18 36 5 9 55.6 1 5 20 0 2 0 6 10 60 6 4 10 1 3 1 6 0 0 0 18 0 0 0 0
13 Boros Márk Boros Márk * 6 28 3 4 75 0 1 0 0 4 0 0 0 0 4 1 5 3 3 3 0 4 0 1 9 0 0 0 0
35 Szabó Dániel Szabó Dániel * 0 26 0 2 0 0 0 0 0 4 0 0 0 0 3 0 3 0 0 0 0 1 0 1 -2 0 0 0 0
4 Radics Gerzson Radics Gerzson * 9 23 3 8 37.5 0 2 0 1 2 50 0 2 0 2 1 3 1 1 1 1 0 0 1 3 0 0 0 0
9 Balázsi Bence Soma Balázsi Bence Soma * 2 11 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 3 0 2 4 1 1 0 0 5 0 0 0 0
23 Martinez Ralf Ádám Martinez Ralf Ádám 13 24 2 2 100 0 0 0 3 4 75 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 0 0 0 13 0 0 0 0
10 Lakosa Ákos Lakosa Ákos 10 24 2 2 100 1 2 50 1 5 20 1 1 100 2 0 2 4 4 2 3 3 0 1 13 0 0 0 0
30 Hajdu Gergely Hajdu Gergely 0 12 0 2 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 1 3 0 1 0 0 -4 0 0 0 0
8 Szántó Dániel Szántó Dániel 0 10 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 3 0 0 2 0 0 -2 0 0 0 0
7 Madár András Rudolf Madár András Rudolf 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 -1 0 0 0 0
5 Horváth Botond Horváth Botond 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 2 0 0 0 0 1 0 0 0 0
24 Szabados Benjámin Szabados Benjámin 0 2 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 1 0 0 0 1 0 0 0 0
58 200 16 31 51.6 2 10 20 5 25 20 7 13 53.8 22 7 29 10 18 18 12 12 0 4 54
team logo Kometa Kaposvári KK
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KI O.RTG D.RTG TS% ES%
2 Trammell Darrion Lee Trammell Darrion Lee * 17 29 4 5 80 2 3 66.7 1 4 25 2 4 50 2 0 2 4 4 1 5 5 1 0 23 0 0 0 0
1 Paár Márk Paár Márk * 8 27 1 2 50 0 2 0 1 3 33.3 3 5 60 5 1 6 0 1 0 2 2 0 0 10 0 0 0 0
10 Markovic Luka Markovic Luka * 17 26 4 7 57.1 1 2 50 1 6 16.7 4 5 80 4 4 8 2 3 1 6 1 0 0 21 0 0 0 0
7 Antalics Dániel Antalics Dániel * 4 21 1 3 33.3 0 0 0 0 0 0 2 4 50 3 2 5 1 1 4 2 4 0 0 11 0 0 0 0
21 Puska Bence Puska Bence * 16 20 1 2 50 2 3 66.7 3 4 75 1 2 50 3 0 3 1 4 0 1 0 0 0 13 0 0 0 0
3 Szőke Bálint Szőke Bálint 8 25 2 2 100 0 1 0 1 2 50 1 2 50 6 0 6 1 0 1 1 1 2 0 16 0 0 0 0
12 Rosic Uros Rosic Uros 14 22 4 5 80 0 0 0 2 5 40 0 0 0 6 1 7 0 1 0 0 2 1 0 19 0 0 0 0
20 Völgyi Marcell Zoltán Völgyi Marcell Zoltán 2 19 1 4 25 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 3 4 0 2 2 1 0 0 0 2 0 0 0 0
8 Kocsis Zalán Kocsis Zalán 0 9 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 1 0 0 2 0 0 0 0
23 Hajduk Attila Dominik Hajduk Attila Dominik 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
9 Fehérvári Csegő Fehérvári Csegő 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 -1 0 0 0 0
6 Pucz Zalán Pucz Zalán 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0
86 200 18 30 60 5 11 45.5 9 25 36 13 22 59.1 31 11 42 9 16 12 18 16 4 0 116

Dobástérkép

Óbudai Kaszások
Kometa Kaposvári KK
Óbudai Kaszások
Kometa Kaposvári KK

eredmény alakulása

Legnagyobb vezetés 4 31
Legtöbb egymás után szerzett pont 6 12
Vezetés váltás 1
Egyenlő eredmények száma 4
Csapat vezetési ideje 06:00 31:00
CSAPAT %
2p köz.
Óbudai Kaszások
Kometa Kaposvári KK
52%
60%
2p ktáv.
Óbudai Kaszások
Kometa Kaposvári KK
20%
45%
3p táv.
Óbudai Kaszások
Kometa Kaposvári KK
20%
36%
1p bünt.
Óbudai Kaszások
Kometa Kaposvári KK
54%
59%
Óbudai Kaszások Kometa Kaposvári KK
Szerzett labda 10 9
Eladott labda 18 16
Lepattanó 29 42
Gólpassz 12 16
Fault 18 12
VAL 54 116