Férfi NB I. B Piros csoport- 2024/2025
2024. október 24. | 17:00
5. forduló
Bercsényi Tornacsarnok
88 -93
(27-31, 17-18, 19-22, 25-22)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Dr. Varga Zoltán, Földi László Tibor, Utasi Balázs (Gál János)

Hazai edző nyilatkozata
Puskás Artúr : Gratulálok a Nyíregyházának, megérdemelten nyerték meg a mérkőzést. Ez a mai találkozó is egy üldözőverseny volt. Meg kell találnom annak az okát, hogy miért kezdünk minden negyedet ilyen gyengén. Ezzel magunkat hozzuk nagyon nehéz helyzetbe, mert hiába melózunk utána nagyot, ez elképesztő energiát emészt fel. Az olyan jó csapatokhoz képest, mint a Nyíregyháza, kevesen vagyunk ahhoz, hogy ezt a hátrányt el tudjuk tüntetni, hogy át tudjuk billenteni a lélektanát a mérkőzésnek. Mindössze csak 11 eladott labdánk volt, de azokból rendre kosarakkal büntettek bennünket a vendégek. Ugyanez igaz a támadó lepattanózásra is. A liga legjobb támadó lepattanózó csapatának csak hat ilyen esélyt hagytunk, de kettőt éppen a hajrában, amit meg is büntettek. Egész egyszerűen rendre elfáradunk abban az üldőzőjátékban, amiben hetek óta részünk van.

Vendég edző nyilatkozata
Merim Mehmedovic : Debrecenben is vezettünk, s egy hasonló találkozót elveszítettünk. Győzni tudni kell, s az bizony ebben az osztályban sem könnyű. Ehhez kell a rutin is, de a mi csapatunk nagyon fiatal. Pont ilyen mérkőzést vártam, Artúr jól felkészítette ellenfelünket. A Jászberény, ha komplett, nem rossz csapat. Náluk úgy érzem most eredménykrízis van. Nem játszanak rosszul, de kikapnak néhány ponttal, vagy hosszabbításban. A szerencse vissza fog fordulni és akkor a jászberényi csapat is megízleli majd a győzelem ízét. Gratulálok mindkét csapatnak, igazán közönségszórakoztató mérkőzést vívtak. Örülök, hogy Jászberénybe jöhettem csapatommal, s annak is, hogy a berényiek most is sokan szeretik a kosárlabdát és a sikertelen időszakban sem pártolnak el csapatuktól. Mindkét csapatnak sok sikert kívánok a bajnokság folytatásában.


Dobástérkép
Jászberényi KSE
HÜBNER Nyíregyháza BS
Jászberényi KSE
HÜBNER Nyíregyháza BS
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 1 11
Legtöbb egymás után szerzett pont 6 7
Vezetés váltás 2
Egyenlő eredmények száma 1
Csapat vezetési ideje 00:15 39:15
CSAPAT %
2p köz.
Jászberényi KSE
HÜBNER Nyíregyháza BS
53%
70%
2p ktáv.
Jászberényi KSE
HÜBNER Nyíregyháza BS
0%
50%
3p táv.
Jászberényi KSE
HÜBNER Nyíregyháza BS
32%
41%
1p bünt.
Jászberényi KSE
HÜBNER Nyíregyháza BS
83%
70%
Jászberényi KSE HÜBNER Nyíregyháza BS
Szerzett labda 12 9
Eladott labda 11 17
Lepattanó 26 37
Gólpassz 20 18
Fault 22 16
VAL 109 127
Statisztika
Jászberényi KSE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Kinney Jr.

James Edwin
X 24 10 15 67 0 0 0 0 2 0 10 17 59 4 4 100 4 0 4 1 2 0 4 4 0 0 28 34 -1

Boka-Magó

Áron István
X 15 1 2 50 0 0 0 3 6 50 4 8 50 4 4 100 4 0 4 4 2 4 3 4 0 0 24 32 5

Csaba

György
X 27 5 9 56 0 0 0 4 9 44 9 18 50 5 6 83 2 1 3 1 1 3 4 1 0 1 25 31 4

Dékány

Imre
X 3 1 3 33 0 1 0 0 1 0 1 5 20 1 1 100 2 2 4 1 3 2 1 1 0 0 3 18 -11

Zsók

Áron
X 2 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 2 2 100 1 1 2 1 1 2 1 0 0 0 3 16 -7

Oroszi

Bence
1 0 1 0 0 0 0 0 3 0 0 4 0 1 2 50 3 0 3 0 1 0 1 3 0 0 2 24 0

Pintér

Dávid
14 4 7 57 0 0 0 2 4 50 6 11 55 0 2 0 2 1 3 2 1 5 1 2 1 0 15 21 -1

Csomós

Kristóf
2 0 2 0 0 0 0 0 2 0 0 4 0 2 2 100 1 1 2 2 0 4 1 5 0 0 8 16 -4

Német

Ákos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 2 0 0 0 0 1 8 -10

Hamar

Barnabás
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Sárközy

Zsombor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Szálkai

Gordon
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 88 21 40 53 0 1 0 9 28 32 30 69 43 19 23 83 19 7 26 12 11 22 16 20 1 1 109 200
HÜBNER Nyíregyháza BS
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Locure

Tyreke Edwin
X 26 9 11 82 1 1 100 1 5 20 11 17 65 3 6 50 3 0 3 1 3 4 4 7 0 0 29 37 2

Nagy

Simon
X 16 1 2 50 1 2 50 3 6 50 5 10 50 3 5 60 3 0 3 3 4 4 2 6 0 1 19 37 6

Bolyos

Mateja
X 12 0 0 0 0 0 0 4 9 44 4 9 44 0 0 0 4 0 4 1 1 2 2 3 0 0 16 33 10

Bonifert

Bendegúz
X 22 5 8 63 1 3 33 1 2 50 7 13 54 7 9 78 7 1 8 1 5 4 7 1 1 0 27 33 3

Komma

László András
X 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 2 2 0 0 0 1 1 0 0 3 11 -3

Tarján

Izsák Simon
14 4 5 80 0 0 0 1 2 50 5 7 71 3 3 100 12 2 14 1 2 0 3 0 0 0 28 30 9

Glatz

Gábor Soma
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 1 0 0 0 0 0 0 2 7 2

Hibján

Máté
3 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 0 1 1 0 0 1 0 0 0 0 4 7 -5

Végső

Bálint
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 1 2 1 1 0 0 0 -1 5 1

Orosi

Bálint Gábor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Magyari

Kristóf
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Verebélyi

Áron
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 93 19 27 70 3 6 50 11 27 41 33 60 55 16 23 70 31 6 37 9 17 16 20 18 1 1 127 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek