Férfi NB I. B Piros csoport- 2024/2025
2024. október 20. | 18:45
4. forduló
Ludovika Aréna
112 -101
(18-23, 20-16, 27-19, 22-29, 10-10, 15-4)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Benedek Zoltán, Csák Máté Károly, Szecsődi Richárd Attila (Németh Csaba János)

Hazai edző nyilatkozata
Beák Gábor : Nekem is megterhelő volt, de azt gondolom, hogy a csapat az, amely ma igazán nagyot dolgozott. Nem is tudom, hogy volt e már ilyen erős csapatom mentálisan. Nagyon sok játékosnak kellett bizonyos periódusokban jól szerepelnie, és mindenki tudta hozni azt a szituációt. Akár Varga Ármin egy hármassal, Sebők Bandinak kiesett a kontaktlencséje, egy darabig ezzel együtt csináltuk. Sok mindenkit ki lehetne emelni, ahogy a Domit is. A Máté, a Baki Sanyi 40 percet végigtol fáradtság nélkül. Nem akarok külön kiemelni játékosokat, egyszerűen nagyon büszke vagyok a csapatomra. A következő mérkőzések fontosak lesznek, ebből a meccsből pedig sokat tudunk táplálkozni.

Vendég edző nyilatkozata
Puskás Artúr : Először is gratulálok a TF-Budapest csapatának. Nagyon nagy meccs volt, erre szokták mondani, hogy közönségcsalogató derbi. Mindkét csapat nyílt sisakkal küzdött, felkészültünk egymásból. Mint minden hosszabbításos meccset nüánszok döntenek el, akár 1-1 megmozdulásra rá lehet húzni, hogy azon múlt a meccs. A 17-0-s futásunknál kicsit hátradőltünk, hagytuk, hogy a TF visszajöjjön, ezért lett belőle hosszabbítás. Szeretném megköszönni James Kinneynek, hogy a 2 héttel ezelőtti szemsérülése óta nem edzett, és saját felelősségre vállalta a játékot. Remélem, hogy Csaba Gyuri vádli sérülése nem lesz komolyabb. Elfogytunk a végére, a TF meg tudta csinálni a játékokat a 2. hosszabbításban, mi pedig nem. Nincs mit tenni, mennünk kell tovább előre, dolgoznunk, aztán meglátjuk, hogy mit hoz a holnap.


Dobástérkép
TF-BP
Jászberényi KSE
TF-BP
Jászberényi KSE
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 12 6
Legtöbb egymás után szerzett pont 11 17
Vezetés váltás 12
Egyenlő eredmények száma 13
Csapat vezetési ideje 29:00 13:00
CSAPAT %
2p köz.
TF-BP
Jászberényi KSE
58%
52%
2p ktáv.
TF-BP
Jászberényi KSE
40%
13%
3p táv.
TF-BP
Jászberényi KSE
38%
31%
1p bünt.
TF-BP
Jászberényi KSE
74%
61%
TF-BP Jászberényi KSE
Szerzett labda 13 7
Eladott labda 13 17
Lepattanó 41 47
Gólpassz 22 26
Fault 23 28
VAL 154 126
Statisztika
TF-BP
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Tömösváry

Máté
X 6 2 5 40 0 3 0 0 1 0 2 9 22 2 2 100 7 3 10 4 3 5 3 3 1 0 17 43 15

Baki

Sándor
X 14 6 10 60 0 0 0 0 1 0 6 11 55 2 6 33 10 1 11 0 0 4 3 1 2 0 22 37 10

Sebők

András
X 22 6 7 86 0 0 0 3 7 43 9 14 64 1 2 50 1 0 1 1 3 3 3 8 0 0 26 36 10

Heimann

Gergő
X 18 0 0 0 4 5 80 3 8 38 7 13 54 1 2 50 0 2 2 2 2 5 3 2 0 0 18 34 -13

Simon

Balázs
X 3 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 0 0 0 2 1 3 0 1 0 0 1 0 0 5 10 14

Tichov

Dominik
30 2 5 40 1 5 20 2 8 25 5 18 28 18 20 90 8 0 8 0 3 1 13 5 0 2 38 45 8

Bogdán

Dávid Bence
5 1 2 50 0 1 0 1 1 100 2 4 50 0 0 0 2 0 2 1 0 2 0 2 1 1 9 17 4

Lőrincze

Dominik
9 1 1 100 0 0 0 2 5 40 3 6 50 1 2 50 2 0 2 4 0 1 2 0 0 0 13 15 14

Molnár

Marcell József
2 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 1 5 -7

Varga

Armin Gábor
3 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 1 0 1 1 0 0 0 0 0 0 5 5 7

Kalmár

Viktor Patrik
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 1 0 0 1 0 0 0 1 0 3 -7

Kódor

Tamás Olivér
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 112 18 31 58 6 15 40 13 34 38 37 80 46 25 34 74 33 8 41 13 13 23 27 22 4 4 154 250
Jászberényi KSE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Boka-Magó

Áron István
X 9 0 2 0 0 0 0 3 10 30 3 12 25 0 1 0 5 1 6 0 0 3 2 2 0 1 9 46 -12

Kinney Jr.

James Edwin
X 25 9 17 53 1 3 33 0 0 0 10 20 50 5 8 63 3 3 6 1 5 5 7 11 0 0 32 39 -2

Csaba

György
X 29 9 15 60 0 1 0 2 5 40 11 21 52 5 8 63 6 3 9 1 2 1 6 3 1 1 34 36 6

Dékány

Imre
X 9 3 5 60 0 1 0 1 1 100 4 7 57 0 0 0 2 1 3 0 2 5 0 3 0 1 10 31 11

Zsók

Áron
X 2 0 3 0 0 0 0 0 1 0 0 4 0 2 2 100 2 2 4 1 0 3 5 0 0 1 8 21 -11

Pintér

Dávid
10 3 3 100 0 0 0 1 4 25 4 7 57 1 2 50 3 2 5 2 1 5 1 4 2 0 19 27 6

Csomós

Kristóf
8 1 3 33 0 2 0 2 7 29 3 12 25 0 0 0 1 2 3 1 4 4 0 1 0 0 0 22 -18

Oroszi

Bence
6 1 1 100 0 1 0 1 5 20 2 7 29 1 2 50 5 3 8 1 3 1 1 2 1 0 10 19 -26

Német

Ákos
3 0 1 0 0 0 0 1 2 50 1 3 33 0 0 0 3 0 3 0 0 1 0 0 0 0 4 9 -9

Hamar

Barnabás
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Sárközy

Zsombor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Szálkai

Gordon
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 101 26 50 52 1 8 13 11 35 31 38 93 41 14 23 61 30 17 47 7 17 28 22 26 4 4 126 250
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek