Férfi NB I. B Piros csoport- 2024/2025
2024. október 13. | 17:30
3. forduló
Oláh Gábor utcai Sportcsarnok
66 -65
(11-23, 20-13, 21-13, 14-16)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Hervay Tibor, Sentényi Barna, Hegedűs Attila (Mocsai László)

Hazai edző nyilatkozata
Pethő Ákos : Köszönjük a szurkolóknak a bíztatást – azt hiszem rá is szolgáltunk. Ha nem is játszottunk végig jól, kétségkívül nagyon akartunk. Külön örülök, hogy képesek voltunk hideg fejjel gondolkodni a hajrában. Ennek az lett az eredménye, hogy egy kiváló csapat skalpját gyűjtöttük be.

Vendég edző nyilatkozata
Merim Mehmedovics : Nagyon furcsa mérkőzés volt. A találkozó nagyrészét az eredményt és a játék képét illetően is mi kontrolláltuk, sajnos mégis vereséget szenvedtünk. Fiatal játékosaink közül többeket is betegség hátráltatta, ennek ellenére szerepeltetnünk kellett őket. Gratulálok a Debrecennek, egy szívós, jó kosárlabdát játszó, remek szerkezetű fiatal csapat. Össze kell kapnunk magunkat, a BKG ellen szeretnénk javítani.


Dobástérkép
DEAC U23
HÜBNER Nyíregyháza BS
DEAC U23
HÜBNER Nyíregyháza BS
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 5 12
Legtöbb egymás után szerzett pont 11 8
Vezetés váltás 5
Egyenlő eredmények száma 4
Csapat vezetési ideje 07:15 29:45
CSAPAT %
2p köz.
DEAC U23
HÜBNER Nyíregyháza BS
56%
48%
2p ktáv.
DEAC U23
HÜBNER Nyíregyháza BS
43%
44%
3p táv.
DEAC U23
HÜBNER Nyíregyháza BS
15%
30%
1p bünt.
DEAC U23
HÜBNER Nyíregyháza BS
75%
67%
DEAC U23 HÜBNER Nyíregyháza BS
Szerzett labda 6 8
Eladott labda 15 12
Lepattanó 35 30
Gólpassz 16 9
Fault 20 21
VAL 88 82
Statisztika
DEAC U23
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Neuwirth

Bence
X 9 3 4 75 0 0 0 0 4 0 3 8 38 3 4 75 3 2 5 0 0 0 3 1 0 0 12 31 6

Kovács

Ákos Bence
X 14 2 9 22 1 4 25 2 5 40 5 18 28 2 4 50 5 3 8 0 2 2 2 2 1 1 10 30 -8

Flasár

Botond
X 8 4 6 67 0 1 0 0 3 0 4 10 40 0 0 0 2 1 3 0 3 1 4 3 0 1 9 28 -1

Hőgye

Patrik
X 7 1 2 50 1 1 100 0 1 0 2 4 50 3 4 75 4 0 4 3 4 3 5 4 1 0 17 27 -1

Szentkuti

Ákos
X 11 2 2 100 1 1 100 1 3 33 4 6 67 2 2 100 0 0 0 0 2 4 1 3 0 0 11 22 4

Balázsi

Ákos Milán
4 2 2 100 0 0 0 0 3 0 2 5 40 0 0 0 1 1 2 0 0 4 2 1 0 0 6 19 -4

Hegedüs

Brúnó
11 3 6 50 0 0 0 1 5 20 4 11 36 2 2 100 3 5 8 2 2 1 2 1 1 0 16 19 10

Várszegi

Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 3 1 4 0 1 2 1 0 0 0 2 15 -4

Varga

Ferenc
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 2 1 1 0 0 3 5 -1

Czermann

Patrik Ákos
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 1 0 0 0 0 2 4 4

Csécsei

Gergő
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Turán

Simon
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 66 18 32 56 3 7 43 4 26 15 25 65 38 12 16 75 22 13 35 6 15 20 21 16 3 2 88 200
HÜBNER Nyíregyháza BS
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Locure

Tyreke Edwin
X 22 7 11 64 1 3 33 1 7 14 9 21 43 3 4 75 5 1 6 2 2 5 6 2 1 0 24 40 2

Bonifert

Bendegúz
X 14 2 4 50 1 1 100 2 6 33 5 11 45 2 4 50 5 3 8 1 5 3 7 2 0 1 19 38 1

Nagy

Simon
X 13 0 3 0 2 3 67 3 6 50 5 12 42 0 0 0 5 2 7 0 2 2 2 2 0 2 15 38 2

Bolyos

Mateja
X 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 3 0 0 0 0 0 0 0 2 0 3 1 1 0 0 1 35 6

Tarján

Izsák Simon
X 8 4 8 50 0 0 0 0 0 0 4 8 50 0 0 0 5 2 7 2 2 3 2 1 0 0 14 25 1

Komma

László András
6 1 1 100 0 0 0 1 1 100 2 2 100 1 2 50 1 0 1 1 0 4 1 1 1 0 10 11 1

Végső

Bálint
2 0 2 0 0 0 0 0 1 0 0 3 0 2 2 100 1 0 1 0 1 0 1 0 0 0 0 7 -11

Orosi

Bálint Gábor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 -5

Magyari

Kristóf
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 -1 3 -2

Hibján

Máté
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Glatz

Gábor Soma
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Verebélyi

Áron
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 65 14 29 48 4 9 44 7 23 30 25 61 41 8 12 67 22 8 30 8 12 21 20 9 2 3 82 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek