MKOSZ logo
MKOSZ logo Hunbasket TV logo

Férfi NB I. B Piros csoport- 2024/2025

2024. 10. 12 | 17:00

3. forduló

first teams logo

Jászberényi KSE

2024. 10. 12 | 17:00

55 - 84

Salgótarjáni KSE

second teams logo

(14-23, 20-24, 8-18, 13-19)

Helyszín: Bercsényi Tornacsarnok

Játékvezetők: Marton Péter , Tóth Kitti , Dr. Nagy Zsombor

Ellenőr: Bogárdi János

mérkőzés fotók

Nyilatkozatok

Hazai edző nyilatkozata

Puskás Artúr : Gratulálok a Salgótarjánnak a győzelemhez, melyet teljesen megérdemelten szereztek meg, hiszen 40 percen át uralták a játékot. Szeretnék elnézést kérni szurkolóinktól, akiket ezúttal cserbenhagytunk. A felelősség az enyém, mert nem sikerült úgy felkészíteni a csapatomat erre a fontos mérkőzésre, ahogy kellett volna. A legfájóbb, hogy nagyon könnyen megadtuk magunkat, s nem láttam azt a harciszellemet a pályán, ami jellemzett bennünket egy héttel ezelőtt, a Dávid Kornél KA elleni találkozó második félidejében. Nem vagyunk egyszerű helyzetben, de a bajnokság nem áll meg. Nekem, mint edzőnek rendet kell tenni a fejekben és össze kell kapnunk magunkat, mert sorban jönnek a nehezebbnél nehezebb meccsek. Végül köszönöm a szurkolóink támogatását, amelyet ezúttal nem tudtunk megszolgálni.

Vendég edző nyilatkozata

Dániel Péter : Először is gratulálok a csapatomnak. Azt gondolom, hogy magabiztosan nyertük meg ezt a meccset. Igaz, az ellenfélnek volt egy fontos hiányzója, de azért a sportban nem úgy működnek a dolgok, hogyha kiveszel egy csapatból x pontot, akkor ők annyit is gyengülnek. Ilyenkor még inkább vissza szokott zárni egy csapat. Biztos voltam abban, hogy a Jászberény mindenképpen a győzelemre fog törekedni, hiszen az első két forduló nem sikerült nekik sem. Jogos volt a kérdés: Hol kezdjék el a győzelmek gyűjteni, ha nem otthon a Salgótarján ellen? Ezzel együtt tulajdonképpen rajt-cél győzelmet arattunk. Betartottuk a megbeszélteket, s meg tudtuk valósítani azt, amit a héten gyakoroltunk. Azt gondolom, ennek köszönhető, hogy ilyen magabiztosan nyertünk Jászberényben.

Statisztika

team logo Jászberényi KSE
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KI O.RTG D.RTG TS% ES%
3 Csaba György Csaba György * 23 35 9 12 75 0 1 0 0 6 0 5 6 83.3 6 2 8 1 3 2 5 2 0 0 25 0 0 0 0
1 Dékány Imre Dékány Imre * 6 30 2 5 40 0 1 0 0 2 0 2 2 100 7 3 10 1 1 1 2 3 0 0 15 0 0 0 0
99 Boka-Magó Áron István Boka-Magó Áron István * 8 29 0 1 0 0 0 0 2 6 33.3 2 2 100 2 0 2 1 0 1 3 1 0 0 10 0 0 0 0
7 Oroszi Bence Oroszi Bence * 4 26 2 2 100 0 0 0 0 5 0 0 0 0 3 0 3 1 2 0 1 1 2 0 5 0 0 0 0
12 Zsók Áron Zsók Áron * 4 17 2 3 66.7 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 1 2 0 2 1 0 0 0 0 2 0 0 0 0
27 Csomós Kristóf Csomós Kristóf 6 25 2 4 50 0 0 0 0 4 0 2 2 100 3 0 3 0 2 4 2 1 0 0 4 0 0 0 0
77 Pintér Dávid Pintér Dávid 4 23 0 1 0 0 0 0 1 3 33.3 1 4 25 3 1 4 0 1 2 2 1 0 0 4 0 0 0 0
10 Német Ákos Német Ákos 0 12 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0
4 Sárközy Zsombor Sárközy Zsombor 0 3 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
2 Szálkai Gordon Szálkai Gordon 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
15 Hamar Barnabás Hamar Barnabás 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
55 200 17 29 58.6 0 2 0 3 27 11.1 12 16 75 26 7 33 4 11 13 15 9 2 0 65
team logo Salgótarjáni KSE
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KI O.RTG D.RTG TS% ES%
22 Ormai Botond Gábor Ormai Botond Gábor * 10 31 3 3 100 0 0 0 0 0 0 4 5 80 5 1 6 1 1 2 4 3 0 0 22 0 0 0 0
13 Karanfilovski Valentino Karanfilovski Valentino * 0 23 0 0 0 0 0 0 0 4 0 0 0 0 9 1 10 1 2 2 1 7 0 0 13 0 0 0 0
12 Kalassai Martin Kalassai Martin * 5 21 0 1 0 1 1 100 1 5 20 0 0 0 2 1 3 0 0 1 0 0 0 1 3 0 0 0 0
99 Hargitai Krisztián Hargitai Krisztián * 7 18 2 4 50 0 0 0 1 3 33.3 0 0 0 3 0 3 0 0 1 0 2 0 0 8 0 0 0 0
5 Cserényi Marcell Cserényi Marcell * 2 4 1 2 50 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
6 Kazy Balázs Kazy Balázs 22 23 8 9 88.9 0 1 0 1 5 20 3 4 75 0 0 0 0 1 0 2 1 0 0 17 0 0 0 0
1 Cserényi Martin Cserényi Martin 12 23 0 3 0 0 0 0 4 6 66.7 0 0 0 2 1 3 2 0 2 0 1 0 0 13 0 0 0 0
23 Charlton Antrell Deshawn Charlton Antrell Deshawn 17 22 2 4 50 1 3 33.3 3 4 75 2 2 100 4 2 6 1 1 0 2 1 0 0 21 0 0 0 0
2 Prodanovic Todor Prodanovic Todor 5 12 0 1 0 0 0 0 1 1 100 2 2 100 1 0 1 1 0 3 2 0 0 0 8 0 0 0 0
91 Rékasi Bojta Bendegúz Rékasi Bojta Bendegúz 2 12 1 2 50 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 2 2 1 0 3 2 2 0 1 7 0 0 0 0
10 Simó Bence Zoltán Simó Bence Zoltán 2 10 1 3 33.3 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 3 0 0 1 0 0 0 0 3 0 0 0 0
7 Balázs Márton József Balázs Márton József 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0
84 200 18 32 56.3 2 5 40 11 29 37.9 11 13 84.6 29 9 38 7 7 15 13 18 0 2 116

Dobástérkép

Jászberényi KSE
Salgótarjáni KSE
Jászberényi KSE
Salgótarjáni KSE

eredmény alakulása

Legnagyobb vezetés 4 29
Legtöbb egymás után szerzett pont 6 13
Vezetés váltás 1
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 01:30 37:00
CSAPAT %
2p köz.
Jászberényi KSE
Salgótarjáni KSE
59%
56%
2p ktáv.
Jászberényi KSE
Salgótarjáni KSE
0%
40%
3p táv.
Jászberényi KSE
Salgótarjáni KSE
11%
38%
1p bünt.
Jászberényi KSE
Salgótarjáni KSE
75%
85%
Jászberényi KSE Salgótarjáni KSE
Szerzett labda 4 7
Eladott labda 11 7
Lepattanó 33 38
Gólpassz 9 18
Fault 13 15
VAL 65 116