MKOSZ logo
MKOSZ logo Hunbasket TV logo

Férfi NB I. A csoport- 2024/2025

2024. 11. 10 | 18:00

9. forduló

first teams logo

DEAC

2024. 11. 10 | 18:00

68 - 62

Zalakerámia ZTE KK

second teams logo

(19-14, 16-16, 14-15, 19-17)

Helyszín: Oláh Gábor utcai Sportcsarnok

Játékvezetők: Cziffra Csaba Zsolt , Nyilas István , Jakab László Imre

Ellenőr: Farkas Zoltán

mérkőzés fotók

Nyilatkozatok

Hazai edző nyilatkozata

Andjelko Mandics : Finoman szólva sem volt közönségszórakoztató mérkőzés, de mindkét fél hatalmasat küzdött. Főként a védekezésünket emelném ki, a kilencvenhárom pontot átlagoló Zalaegerszeget sikerült hatvankét ponton tartani, ami hatalmas fegyvertény.

Vendég edző nyilatkozata

Matthias Zollner : Az előzetesen megbeszélt stratégiánknak nagyjából öt százalékát tudtuk betartani. Magunkba kell néznünk és megtalálni, hogy mi okozza a fegyelmezetlenségünket. A Debrecen jól játszott, mi viszont rengeteg ziccert hibáztunk és sok labdát adtunk el. A válogatott szünetben igyekezni fogunk rendezni a sorainkat.

Hazai játékos nyilatkozata

Kyan Anderson : Mindkét fél számára nehéz mérkőzés volt. Az edzői stábunkat kiemelt dícséret illeti, ugyanis remekül felkészítettek bennünket a Zalaegerszegből. Összességében úgy gondolom, hogy a védekezés volt a diadal kulcsa.

Vendég játékos nyilatkozata

Tóth Ádám : Gratulálok a Debrecennek a győzelemhez, a szurkolóinknak pedig szeretném megköszönni, hogy ilyen sokat utaztak azért, hogy támogassanak bennünket. Sok tekintetben kell javulnunk, az egyik legfontosabb, hogy egy irányba húzzuk a csapat szekerét. Bőven lesz munkánk a válogatott szünetben, hiszen szeretnénk ott lenni a Magyar Kupa legjobb nyolc csapata között.

Statisztika

team logo DEAC
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KI O.RTG D.RTG TS% ES%
13 Drenovac Dorde Drenovac Dorde * 15 37 3 6 50 2 4 50 1 7 14.3 2 2 100 6 0 6 1 1 4 3 1 0 0 14 82 87.5 41.7 38.2
5 Anderson Kyan Shakeel Anderson Kyan Shakeel * 23 36 5 8 62.5 2 3 66.7 1 8 12.5 6 6 100 5 1 6 2 3 0 4 5 0 0 26 107.3 82.3 52.3 44.7
21 Ostojic Danilo Ostojic Danilo * 9 33 3 6 50 0 0 0 1 1 100 0 2 0 5 3 8 0 1 1 3 2 0 0 16 107.8 95.3 56.3 64.3
22 Pongó Máté Pongó Máté * 6 33 1 3 33.3 0 0 0 1 7 14.3 1 2 50 7 0 7 4 2 5 3 3 0 0 12 82 71.5 27.3 25
50 Williamson Andre Marcell Williamson Andre Marcell * 13 29 4 5 80 0 0 0 1 1 100 2 2 100 2 3 5 1 1 3 2 0 0 0 19 155.7 82.3 92.9 91.7
20 Garamvölgyi Ákos Tibor Garamvölgyi Ákos Tibor 0 18 0 2 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 2 3 1 0 2 0 0 0 0 1 42.4 85.2 0 0
7 Neuwirth Bence Neuwirth Bence 2 11 1 1 100 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 3 0 1 0 0 1 88.1 87.5 50 50
88 Hőgye Patrik Hőgye Patrik 0 3 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 1 3 0 0 0 0 0 0 0 3 200 61.9 0 0
18 Czermann Patrik Ákos Czermann Patrik Ákos 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
33 Flasár Botond Flasár Botond 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
56 Várszegi Ádám Várszegi Ádám 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
57 Kovács Ákos Bence Kovács Ákos Bence 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
68 200 17 31 54.8 4 7 57.1 5 26 19.2 11 14 78.6 28 10 38 9 9 18 15 12 0 0 92 97.1 88.6 48.5 44.5
team logo Zalakerámia ZTE KK
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KI O.RTG D.RTG TS% ES%
10 Brown Tevin Dejuan Brown Tevin Dejuan * 10 36 1 4 25 1 1 100 1 9 11.1 3 4 75 5 1 6 0 5 0 7 3 0 0 9 61 98.4 31.3 25
24 Bigelow Isaiah Jewels Bigelow Isaiah Jewels * 18 31 0 6 0 2 2 100 4 8 50 2 2 100 7 1 8 1 1 4 5 0 0 0 21 102.3 97.6 52.9 50
12 Keller Iván Keller Iván * 6 31 3 4 75 0 0 0 0 2 0 0 0 0 5 1 6 2 0 2 2 1 0 0 14 114.9 83.9 50 50
15 Tóth Ádám Tóth Ádám * 12 21 4 11 36.4 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 3 3 0 1 3 1 0 0 0 8 89.6 127.1 50 45.8
11 Takács Martin Takács Martin * 2 21 1 3 33.3 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 2 2 4 0 3 0 0 4 96.5 95.5 33.3 33.3
34 Jones Aaron Eugene Jones Aaron Eugene 1 19 0 2 0 0 0 0 0 1 0 1 2 50 4 1 5 1 2 0 2 2 0 0 5 50.6 59.2 12.5 0
7 Takács Milán Takács Milán 6 18 2 3 66.7 1 2 50 0 1 0 0 0 0 2 0 2 0 0 0 0 1 0 0 6 132.5 75.5 50 50
51 Sitku Márton Sitku Márton 7 16 1 1 100 0 0 0 1 3 33.3 2 2 100 2 1 3 0 0 1 1 0 0 0 9 129.7 79.6 70 62.5
8 Csátaljay Péter Csátaljay Péter 0 7 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 78.2 0 0
14 Gyimes Áron Gyimes Áron 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
3 Garrett William Leon Garrett William Leon 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
1 Csizmadia Attila Csizmadia Attila 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
62 200 12 34 35.3 4 5 80 7 25 28 9 11 81.8 27 8 35 6 11 15 18 10 0 0 77 88.6 97.1 45.0 41.4

Dobástérkép

DEAC
Zalakerámia ZTE KK
DEAC
Zalakerámia ZTE KK

eredmény alakulása

Legnagyobb vezetés 11 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 9 7
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 38:57 00:00
CSAPAT %
2p köz.
DEAC
Zalakerámia ZTE KK
55%
35%
2p ktáv.
DEAC
Zalakerámia ZTE KK
57%
80%
3p táv.
DEAC
Zalakerámia ZTE KK
19%
28%
1p bünt.
DEAC
Zalakerámia ZTE KK
79%
82%
DEAC Zalakerámia ZTE KK
Szerzett labda 9 6
Eladott labda 9 11
Lepattanó 38 35
Gólpassz 12 10
Fault 18 15
VAL 92 77