MKOSZ logo
MKOSZ logo Hunbasket TV logo

Férfi NB I. A csoport- 2024/2025

2024. 10. 03 | 18:30

2. forduló

(19-19, 22-18, 11-32, 19-14)

Helyszín: Városi Sportcsarnok

Játékvezetők: Kapitány Gellért , Minár László Balázs , Horváth Csongor Béla

Ellenőr: Bogárdi János

mérkőzés fotók

Nyilatkozatok

Hazai edző nyilatkozata

Simándi Árpád : Gratulálok a Szolnoknak! Ez a minimális elvárás, hogy nem csak hazai pályán, hanem mindenhol negyven percen keresztül küzdenünk kell. Azt gondolom, ez megvolt, bár a harmadik negyedben buta hibákat vétettünk, de vissza tudtunk jönni a meccsbe. Ezen a szinten ezek a hibák elfogadhatatlanok, a harmadik negyedet nagyon elrontottuk. Még van tartalék ebben a csapatban, pozitívnak kell maradnunk, csak a második meccs ment el. Köszönjük a szurkolóink biztatását!

Vendég edző nyilatkozata

Oliver Vidin : Picit fáradtak voltunk, hiszen hat nap alatt a harmadik meccsünket játszottuk. Volt néhány sérülésünk is, Rudner is sérüléssel bajlódott, de tudott segíteni a csapatnak, Borisz is nagyszerűen teljesített. Marcus Lewis nem csak azért játszott jól, mert sok pontot dobott, hanem mert jól védekezett Jay Heath ellen, de említhetném a többieket is, Szuboticsot vagy Fardawst is. Néhány dobásunk kimaradt, így nagyobb is lehetett volna a különbség, de ez nem számít, mert a lényeg a győzelem. Készülünk a folytatásra, nehéz idegenbeli meccs vár ránk Portóban.

Hazai játékos nyilatkozata

Alan Herndon : Úgy érzem, keményen küzdöttünk a mai napon, a kulcspillanatokban azonban buta hibákat követtünk el. Ezekben a fontos pillanatokban nagyobb felelősséget kell vállalnunk, kicsit okosabban, rutinosabban kell játszanunk a folytatásban.

Vendég játékos nyilatkozata

Borisz Krnjajszki : Gratulálok a csapatomnak! Szegeden nem könnyű játszani, sok meglepetés történt már itt az utóbbi időben, nekünk őpedig hat nap alatt három meccset le kellett játszanunk. Nagyon büszke vagyok a csapatomra, hogy ilyen energiával léptünk pályára ma! Büszke vagyok a szurkolókra, akik nagy létszámban érkeztek ma a meccsre. Jó úton járunk, ilyen energiával kell tovább játszanunk. Sok sikert a Szegednek a folytatásban!

Statisztika

team logo SZTE-Szedeák
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KI O.RTG D.RTG TS% ES%
10 Heath Jr Jay Barry Heath Jr Jay Barry * 14 37 3 9 33.3 0 2 0 2 6 33.3 2 2 100 2 1 3 3 2 1 5 2 0 0 13 82.3 107.5 38.9 35.3
1 Cseh Botond Cseh Botond * 10 31 2 5 40 0 0 0 1 6 16.7 3 3 100 2 0 2 3 2 4 3 3 0 1 11 78.2 89.1 41.7 31.8
32 Herndon Alan Michael Herndon Alan Michael * 15 30 6 7 85.7 0 0 0 0 1 0 3 5 60 5 2 7 2 1 3 4 0 1 0 24 131.5 94.1 83.3 75
3 Langley Kobe D Langley Kobe D * 15 27 3 5 60 2 2 100 1 6 16.7 2 2 100 2 0 2 2 5 2 2 8 0 1 17 102.4 107.8 53.6 50
22 Zsiros Péter Zsiros Péter * 3 25 0 0 0 0 1 0 1 3 33.3 0 0 0 2 1 3 2 1 0 2 0 0 0 6 53 103.3 37.5 37.5
11 Balogh Szilárd Balogh Szilárd 12 25 6 6 100 0 1 0 0 0 0 0 0 0 2 1 3 1 1 4 2 3 0 0 19 167 100.1 85.7 85.7
14 Cohill Eric Edward Cohill Eric Edward 0 15 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 4 5 0 1 2 0 0 0 0 2 28.3 173.9 0 0
20 Mayer Ákos Mayer Ákos 0 8 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 1 0 0 0 0 -1 35.4 164.1 0 0
6 Anda Dávid Anda Dávid 2 2 1 2 50 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 1 2 232.6 90.4 50 50
42 Vilmányi Márton Gergő Vilmányi Márton Gergő 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
35 Polányi Kristóf Áron Polányi Kristóf Áron 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
23 Laluska Bence Ádám Laluska Bence Ádám 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
71 200 21 37 56.8 2 6 33.3 5 23 21.7 10 12 83.3 17 10 27 13 13 17 18 16 1 3 93 100.0 116.9 49.8 46.2
team logo NHSZ-Szolnoki Olajbányász
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KI O.RTG D.RTG TS% ES%
1 Anthony Marcus Lewis Anthony Marcus Lewis * 23 32 4 6 66.7 1 2 50 4 8 50 1 2 50 3 0 3 0 2 3 1 3 0 1 20 135.8 98.8 67.6 68.8
00 Aimaq Fardaws Fazalrahman Aimaq Fardaws Fazalrahman * 7 29 2 6 33.3 0 1 0 0 1 0 3 4 75 6 7 13 1 4 2 2 2 1 0 15 86.4 90.6 35 25
11 Subotic Bojan Subotic Bojan * 7 27 2 4 50 0 0 0 1 2 50 0 0 0 7 1 8 1 2 2 3 0 0 0 14 78.6 99.8 58.3 58.3
31 Jovanovic Strahinja Jovanovic Strahinja * 9 25 3 5 60 0 0 0 1 2 50 0 0 0 1 0 1 0 5 4 4 3 0 0 9 84.7 121.2 64.3 64.3
3 Pallai Tamás Ottó Pallai Tamás Ottó * 2 16 0 1 0 0 1 0 0 2 0 2 2 100 2 1 3 0 0 1 2 1 0 0 4 78.1 98.4 20 0
2 Lukács Norbert Lukács Norbert 20 29 5 5 100 0 1 0 3 5 60 1 3 33.3 4 2 6 2 1 1 2 2 2 0 28 167.3 86.9 83.3 86.4
13 Krnjajski Boris Krnjajski Boris 6 19 0 0 0 0 0 0 2 5 40 0 0 0 3 1 4 5 1 2 2 3 0 0 16 161.2 47 60 60
7 Rudner Gábor Rudner Gábor 9 15 3 4 75 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 0 1 0 1 3 0 0 0 0 8 143.5 87.5 90 90
25 Peringer Balázs Peringer Balázs 0 8 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 1 0 82.8 0 0
27 Horváth Ákos Horváth Ákos 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
8 Abraham Arabo Abraham Arabo 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
12 Szugyiczki Máté Szugyiczki Máté 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
83 200 19 31 61.3 1 5 20 12 26 46.2 7 11 63.6 27 12 39 9 16 18 17 14 3 1 115 116.9 100.0 62.1 61.3

Dobástérkép

SZTE-Szedeák
NHSZ-Szolnoki Olajbányász
SZTE-Szedeák
NHSZ-Szolnoki Olajbányász

eredmény alakulása

Legnagyobb vezetés 9 17
Legtöbb egymás után szerzett pont 11 14
Vezetés váltás 8
Egyenlő eredmények száma 9
Csapat vezetési ideje 12:59 22:28
CSAPAT %
2p köz.
SZTE-Szedeák
NHSZ-Szolnoki Olajbányász
57%
61%
2p ktáv.
SZTE-Szedeák
NHSZ-Szolnoki Olajbányász
33%
20%
3p táv.
SZTE-Szedeák
NHSZ-Szolnoki Olajbányász
22%
46%
1p bünt.
SZTE-Szedeák
NHSZ-Szolnoki Olajbányász
83%
64%
SZTE-Szedeák NHSZ-Szolnoki Olajbányász
Szerzett labda 13 9
Eladott labda 13 16
Lepattanó 27 39
Gólpassz 16 14
Fault 17 18
VAL 93 115