Leány Kadett- 2023/2024
2024. május 11. | 10:00
 
Szekszárd Városi Sportcsarnok
90 -68
(27-24, 14-19, 18-18, 31-7)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Kiss Márton Balázs, Nyíri Péter Patrik, Kovács Karina Erzsébet (Szabó Anita)

Hazai edző nyilatkozata
Gálos László : Sejtettük, hogy a tegnapi vereség után nehezen fogunk felpörögni. Nagyon jól kezdtünk, de szépen visszajött a Szekszárd és kihasználta a gyenge pontjainkat, de erőben jobban bírtuk. Három játékosunk is megsérült a meccs közben. Igazából a gyúrónk nyerte meg ezt a meccset, mert neki köszönhetően vissza tudott jönni az irányítónk és a kettes posztú játékosunk is, csak egy játékost veszítettünk így el. A végeredmény nem tükrözi a mérkőzésen történteket, gratulálok a Szekszárdnak, mert nagyon szépen helytállt.

Vendég edző nyilatkozata
Harsányi Mária : Az utolsó negyedben sajnos teljesen szétestünk fejben és fizikálisan is. Amit a harmadik negyed végéig felépítettünk az egyetlen negyed alatt leromboltuk. Holnap mindent megteszünk, hogy megszerezzük a 7. helyet.


Dobástérkép
UNI Győr NKA/A
TARR KSC Szekszárd
UNI Győr NKA/A
TARR KSC Szekszárd
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
UNI Győr NKA/A
TARR KSC Szekszárd
59%
62%
2p ktáv.
UNI Győr NKA/A
TARR KSC Szekszárd
45%
20%
3p táv.
UNI Győr NKA/A
TARR KSC Szekszárd
29%
28%
1p bünt.
UNI Győr NKA/A
TARR KSC Szekszárd
60%
65%
UNI Győr NKA/A TARR KSC Szekszárd
Szerzett labda 17 10
Eladott labda 16 29
Lepattanó 34 32
Gólpassz 17 14
Fault 22 22
VAL 117 79
MÉRKŐZÉS VIDEÓ
Statisztika
UNI Győr NKA/A
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Rigó

Dorina
X 32 11 14 79 1 3 33 1 5 20 13 22 59 5 10 50 1 2 3 5 1 4 5 4 0 2 34 39 0

Lép

Izabella
X 17 6 10 60 0 0 0 0 0 0 6 10 60 5 8 63 8 8 16 0 4 2 7 2 0 0 31 38 0

Gálos

Hanna Andrea
X 11 0 1 0 1 4 25 1 6 17 2 11 18 6 8 75 1 0 1 5 2 3 6 3 1 0 14 30 0

Pálosi

Laura
X 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 3 1 4 1 2 3 1 4 0 0 6 28 0

Bélafalvi

Dóra
X 2 1 1 100 0 0 0 0 1 0 1 2 50 0 0 0 1 2 3 0 1 2 1 1 0 0 5 11 0

Schaub

Lara
5 0 1 0 1 1 100 1 3 33 2 5 40 0 0 0 0 3 3 1 2 3 0 0 0 0 4 18 0

Németh

Nelli
14 3 4 75 1 1 100 2 4 50 6 9 67 0 0 0 1 1 2 3 0 1 0 3 0 0 19 15 0

Smuk

Abigél
5 0 4 0 0 0 0 1 1 100 1 5 20 2 4 50 0 2 2 2 3 2 2 0 0 0 2 9 0

Fodróczi

Fanni
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 0 0 0 0 -1 6 0

Takács

Kata Bora
4 1 1 100 1 2 50 0 0 0 2 3 67 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 6 0

Csanki-Puss

Léna
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Chroméj

Fanni
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 90 22 37 59 5 11 45 6 21 29 33 69 48 18 30 60 15 19 34 17 16 22 22 17 1 2 117 200
TARR KSC Szekszárd
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Hencsik

Adrienn
X 28 5 8 63 0 0 0 2 3 67 7 11 64 12 16 75 4 3 7 5 10 2 12 4 0 1 38 38 0

Rácz

Nóra
X 7 1 1 100 0 4 0 1 4 25 2 9 22 2 2 100 0 2 2 0 1 4 3 2 0 0 6 36 0

Nyári

Döniz Csenge
X 9 1 6 17 0 0 0 2 4 50 3 10 30 1 4 25 4 2 6 1 10 3 2 4 0 0 2 31 0

Pomsár

Anna
X 10 5 6 83 0 1 0 0 0 0 5 7 71 0 0 0 3 4 7 0 4 3 2 0 2 0 15 30 0

Csapó

Szófia
X 4 0 0 0 2 4 50 0 0 0 2 4 50 0 2 0 2 3 5 0 2 3 1 0 0 0 4 26 0

Kollár

Lilla
8 3 4 75 0 1 0 0 3 0 3 8 38 2 2 100 0 0 0 3 0 4 2 2 0 0 10 16 0

Szabó

Dorka
2 1 1 100 0 0 0 0 1 0 1 2 50 0 0 0 3 1 4 0 0 2 0 1 0 0 6 14 0

Schiefer

Gréta
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 1 1 1 0 1 0 0 -1 7 0

Kófiás

Jana
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 1 0 0 0 0 0 -1 2 0

Rácz

Csenge
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Horváth

Kata Luca
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Varga

Léna
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 68 16 26 62 2 10 20 5 18 28 23 54 43 17 26 65 17 15 32 10 29 22 22 14 2 1 79 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek