Leány Kadett- 2023/2024
2024. május 10. | 18:00
 
Szekszárd Városi Sportcsarnok
55 -65
(13-13, 9-12, 19-13, 14-27)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Csák Máté Károly, Nyíri Péter Patrik, Kutrik Andrea (Várhalmi Zsolt László)

Hazai edző nyilatkozata
Seres Éva : Tudtuk előre, hogy a mezőny nagyon együtt van. Láthattuk a mi mérkőzésünk előtti mérkőzésen is, hogy nagyon kemény csata volt hosszabbítással, és én is ilyen meccsre számítottam. Nem jelentett az semmit, hogy a bajnokságban megvertük őket. Nagyon sok volt az eladott labdánk és nagyon sok támadó lepattanót engedtünk nekik, ami miatt ez a vereség született. Gratulálok az ellenfélnek, mert ma jobb volt nálunk.

Vendég edző nyilatkozata
Nenad Markovic : Először is szeretnék gratulálni a csapatomnak, mert tudtuk, hogy ez egy nagyon kemény mérkőzés lesz. Két napja mondtam a lányoknak, hogy ez a mérkőzés az utolsó 5 percben fog eldőlni. Volt egy kisebb hullámvölgyünk a harmadik negyedben, amikor 10 pontos vezetésnél azt hittük, hogy eldőlt a mérkőzés. Mi adtuk nekik ezeket a pontokat, de a negyedik negyedben elkezdtünk még keményebben dolgozni és sikerült nyernünk. Gratulálok a Sopronnak. A 7. helyen jutottunk a döntőbe, esélytelenebbnek számítottunk ma a tabella alapján, de nagyon keményen dolgoztunk ezért a győzelemért. Nagyon örülök, hogy ezek a lányok elődöntőt játszhatnak és éremért harcolhatnak.


Dobástérkép
Darazsak Sportakadémia/A
Vasas Akadémia/A
Darazsak Sportakadémia/A
Vasas Akadémia/A
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Darazsak Sportakadémia/A
Vasas Akadémia/A
28%
40%
2p ktáv.
Darazsak Sportakadémia/A
Vasas Akadémia/A
33%
29%
3p táv.
Darazsak Sportakadémia/A
Vasas Akadémia/A
35%
10%
1p bünt.
Darazsak Sportakadémia/A
Vasas Akadémia/A
77%
61%
Darazsak Sportakadémia/A Vasas Akadémia/A
Szerzett labda 3 15
Eladott labda 22 6
Lepattanó 44 47
Gólpassz 10 12
Fault 23 20
VAL 70 94
MÉRKŐZÉS VIDEÓ
Statisztika
Darazsak Sportakadémia/A
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Kovács

Viktória Noémi
X 7 3 7 43 0 0 0 0 1 0 3 8 38 1 3 33 7 1 8 0 1 3 4 0 0 2 11 34 0

Varga

Boglárka
X 8 0 2 0 1 3 33 2 6 33 3 11 27 0 0 0 1 0 1 0 3 5 4 4 0 0 6 32 0

Horváth

Hanna
X 10 1 3 33 0 0 0 2 5 40 3 8 38 2 2 100 0 0 0 0 3 4 1 3 0 0 6 32 0

Csaplár-Nagy

Lara
X 8 3 7 43 0 2 0 0 1 0 3 10 30 2 2 100 11 7 18 1 7 1 5 1 4 0 23 28 0

Lengyel

Anna
X 5 0 1 0 1 1 100 1 5 20 2 7 29 0 0 0 4 0 4 1 2 1 1 1 0 0 5 19 0

Szlávik

Bianka
8 1 6 17 0 1 0 1 1 100 2 8 25 3 4 75 2 2 4 1 2 4 4 0 0 1 8 22 0

Horváth

Izabella
3 0 2 0 0 1 0 1 1 100 1 4 25 0 0 0 1 0 1 0 2 2 0 1 0 0 0 14 0

Fekete

Zsófia
2 0 2 0 1 1 100 0 0 0 1 3 33 0 0 0 2 2 4 0 1 2 0 0 1 0 4 9 0

Ábrahám

Eszter
4 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 2 2 100 4 0 4 0 1 0 1 0 0 0 7 9 0

Pintér

Viola
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0

Cs. Molnár

Lili
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Szalai

Szonja
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 55 9 32 28 3 9 33 7 20 35 19 61 31 10 13 77 32 12 44 3 22 23 20 10 5 3 70 200
Vasas Akadémia/A
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Mayr

Lara
X 21 6 12 50 0 1 0 0 4 0 6 17 35 9 10 90 3 8 11 4 1 2 7 7 0 0 37 30 0

Bori

Liza
X 5 1 3 33 0 1 0 0 1 0 1 5 20 3 5 60 2 2 4 2 1 2 4 2 0 1 10 25 0

Dévai

Blanka
X 7 2 8 25 0 0 0 1 7 14 3 15 20 0 0 0 4 3 7 4 2 3 1 0 0 1 5 25 0

Kárpáthegyi

Léda Anna
X 4 1 3 33 1 2 50 0 3 0 2 8 25 0 0 0 5 0 5 0 0 2 1 0 3 1 7 25 0

Galavits

Lili Csenge
X 2 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 2 5 40 1 2 3 1 0 4 3 1 0 0 5 12 0

Tóth

Frotti Frodina
6 2 5 40 0 3 0 0 3 0 2 11 18 2 4 50 4 5 9 2 0 3 4 1 0 1 11 26 0

Csercsa

Eszter
15 4 5 80 2 5 40 1 2 50 7 12 58 0 0 0 2 0 2 1 0 1 0 0 0 1 13 26 0

Pácza

Blanka
2 1 3 33 0 0 0 0 1 0 1 4 25 0 2 0 1 1 2 1 0 1 2 1 0 0 3 16 0

Marton

Szilvia
3 0 2 0 1 1 100 0 0 0 1 3 33 1 2 50 3 1 4 0 2 2 1 0 0 0 3 15 0

Karli

Dóra
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Horváth

Réka
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Ács-Sánta

Kata
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 65 17 42 40 4 14 29 2 21 10 23 77 30 17 28 61 25 22 47 15 6 20 23 12 3 5 94 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek