Leány egyetemi bajnokság, Kelet- 2023/2024
2024. március 20. | 19:30
14. forduló
Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma
67 -29
(19-8, 9-5, 18-10, 21-6)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Balogh Gyula, Kisházi Béla Kálmán

Hazai edző nyilatkozata
Vasas Orsolya : Nehezen találtuk meg a saját ritmusunkat, sok támadó lepattanót engedtünk az ellenfélnek, illetve támadásban is elég kaotikus volt a mérkőzés eleje. Örülök, hogy a második félidőre fel tudtunk javulni, ott már jobban látszott az a keménység, küzdés, amit várok a lányoktól. Örülök, hogy így zártuk az alapszakaszt, várjuk a keresztjátékot. Gratulálok a Szegednek is!

Vendég edző nyilatkozata
Zsemberi Erika : Hiába voltak meg a dobóhelyzeteink, ma még az üres ziccereinket se tudtuk bedobni. Sok eladott labdánkból könnyű kosarakat kaptunk. Gratulálunk az ellenfelünknek, további sok sikert kívánunk a bajnokságban.


Dobástérkép
DEAC
SZTE-Szegedi RSC
DEAC
SZTE-Szegedi RSC
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
DEAC
SZTE-Szegedi RSC
52%
24%
2p ktáv.
DEAC
SZTE-Szegedi RSC
29%
27%
3p táv.
DEAC
SZTE-Szegedi RSC
19%
0%
1p bünt.
DEAC
SZTE-Szegedi RSC
62%
20%
DEAC SZTE-Szegedi RSC
Szerzett labda 17 7
Eladott labda 17 25
Lepattanó 48 37
Gólpassz 14 8
Fault 13 10
VAL 98 19
Statisztika
DEAC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Mezei

Dóra
X 19 7 9 78 0 1 0 0 5 0 7 15 47 5 10 50 3 1 4 3 2 2 6 3 2 1 22 28 0

Szabó

Gréta
X 12 4 13 31 1 1 100 0 1 0 5 15 33 2 2 100 6 2 8 4 2 0 1 2 1 2 16 27 0

Baczuk

Virág Anett
X 6 3 5 60 0 1 0 0 1 0 3 7 43 0 0 0 4 3 7 1 3 2 0 0 0 0 7 26 0

Holinka-Miklós

Hanna
X 2 1 3 33 0 0 0 0 4 0 1 7 14 0 0 0 8 0 8 1 3 0 0 3 0 0 5 24 0

Gaál

Gréta Anna
X 5 1 2 50 0 1 0 1 1 100 2 4 50 0 0 0 9 3 12 2 1 2 2 4 0 0 22 21 0

Király

Viktória Kata
5 0 2 0 1 1 100 1 1 100 2 4 50 0 0 0 3 0 3 0 0 1 0 0 0 1 6 21 0

Pallai

Petra Erika
4 2 5 40 0 1 0 0 1 0 2 7 29 0 0 0 1 1 2 0 3 2 0 1 0 1 -1 20 0

Elekes

Milla
7 2 2 100 0 0 0 1 1 100 3 3 100 0 0 0 0 0 0 3 3 0 0 0 0 0 7 13 0

Kovács

Virág
7 3 3 100 0 0 0 0 1 0 3 4 75 1 1 100 1 0 1 1 0 1 1 1 0 0 10 11 0

Kovács

Rebeka Anna
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 3 0 3 2 0 3 0 0 0 0 4 9 0
Összesen 5 67 23 44 52 2 7 29 3 16 19 28 67 42 8 13 62 38 10 48 17 17 13 10 14 3 5 98 200
SZTE-Szegedi RSC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Bende

Réka
X 6 2 5 40 1 6 17 0 1 0 3 12 25 0 3 0 4 2 6 1 4 0 4 2 0 1 3 40 0

Bodnár

Virág Bianka
X 4 2 11 18 0 3 0 0 1 0 2 15 13 0 0 0 8 2 10 4 6 3 1 3 3 1 6 32 0

Antal

Anna
X 4 1 2 50 1 2 50 0 1 0 2 5 40 0 0 0 2 1 3 0 1 0 5 1 0 0 9 28 0

Kendl

Rita Anita
X 7 2 6 33 1 3 33 0 1 0 3 10 30 1 2 50 5 0 5 0 5 2 1 0 0 0 0 28 0

Pálfi

Nikolett
X 4 0 1 0 2 3 67 0 0 0 2 4 50 0 0 0 2 0 2 1 5 0 0 2 0 0 2 21 0

Pásztor

Lili Jázmin
2 0 1 0 1 2 50 0 3 0 1 6 17 0 0 0 3 0 3 0 2 1 1 0 2 0 1 20 0

Patyi

Andrea
0 0 3 0 0 2 0 0 1 0 0 6 0 0 0 0 2 3 5 1 0 0 0 0 0 1 0 17 0

Gál

Emília Franciska
2 1 5 20 0 1 0 0 1 0 1 7 14 0 0 0 0 3 3 0 2 4 1 0 0 0 -2 14 0
Összesen 5 29 8 34 24 6 22 27 0 9 0 14 65 22 1 5 20 26 11 37 7 25 10 13 8 5 3 19 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek