Leány egyetemi bajnokság, Kelet- 2023/2024
2023. november 20. | 20:15
6. forduló
Miskolci Egyetemi Körcsarnok
82 -52
(28-15, 17-13, 24-12, 13-12)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Marton Péter, Vaszi Ádám

Hazai edző nyilatkozata
Lippai Szabolcs : Jó ritmusban kezdtük a meccset, támadásban kihasználva magassági fölényünket, így már az első negyedben nagyobb előnyt szereztünk. Voltak kisebb hullámvölgyek, de végig dominálva megnyertük a mérkőzést, ami kulcsfontosságú, hogy az első két hely valamelyikén végezzünk a keleti csoportban. Gratulálok a lányoknak, további sok sikert a DEAC csapatának.

Vendég edző nyilatkozata
Vasas Orsolya : Kezdem azzal, hogy nagyon büszke vagyok a játékosaimra, mert annak ellenére, hogy elég nagy magasságbeli hátrányban voltunk, illetve a mérkőzés utolsó két percéig „A” csoportos játékosokkal kellett felvennünk a versenyt, nagyon szép megoldások születtek a pályán amellett, hogy természetesen voltak fegyelmezetlenségek támadásban is, de főleg védekezésben. Örültünk volna a kisebb különbségnek, de nagyon elfáradtunk a végére. Ellenfelünknek gratulálok, szépen kihasználták az erősségeiket, további sok sikert nekik!


Dobástérkép
Miskolci Egyetem
DEAC
Miskolci Egyetem
DEAC
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Miskolci Egyetem
DEAC
69%
52%
2p ktáv.
Miskolci Egyetem
DEAC
0%
17%
3p táv.
Miskolci Egyetem
DEAC
16%
21%
1p bünt.
Miskolci Egyetem
DEAC
60%
29%
Miskolci Egyetem DEAC
Szerzett labda 11 4
Eladott labda 9 14
Lepattanó 50 30
Gólpassz 22 15
Fault 10 17
VAL 127 47
Statisztika
Miskolci Egyetem
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Aho

Tyra Nolwenn
X 14 5 8 63 0 0 0 0 3 0 5 11 45 4 5 80 1 2 3 3 1 0 3 7 0 0 22 31 0

Oláh

Fruzsina
X 20 5 7 71 0 0 0 3 10 30 8 17 47 1 4 25 3 0 3 2 0 1 3 1 0 0 17 28 0

Szegeczki

Nóra
X 2 1 2 50 0 0 0 0 2 0 1 4 25 0 0 0 0 2 2 0 1 3 5 2 0 0 7 26 0

Vég-Dudás

Anna
X 27 13 17 76 0 2 0 0 0 0 13 19 68 1 3 33 7 9 16 1 3 0 4 0 3 0 40 24 0

Kecskés

Karina
X 6 0 0 0 0 0 0 1 6 17 1 6 17 3 3 100 0 2 2 1 1 1 2 1 0 0 6 19 0

Toman

Petra
11 4 5 80 0 1 0 1 7 14 5 13 38 0 0 0 8 3 11 2 0 3 0 6 1 0 23 27 0

Tóth

Boglárka
0 0 0 0 0 3 0 0 3 0 0 6 0 0 0 0 4 0 4 1 0 2 0 3 0 0 2 19 0

Kababik

Bianka
2 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 6 0 6 0 0 0 0 0 1 1 8 12 0

Hajdu

Angelika
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 2 1 3 0 1 0 0 2 0 0 3 6 0

Lukács

Panna Réka
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 -1 4 0

Kápolnai

Dorina
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 1 3 0

Gondos

Alexandra
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 -1 1 0
Összesen 5 82 29 42 69 0 6 0 5 31 16 34 79 43 9 15 60 31 19 50 11 9 10 17 22 5 1 127 200
DEAC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Mezei

Dóra
X 17 6 9 67 1 3 33 1 6 17 8 18 44 0 0 0 4 0 4 0 3 2 2 7 0 1 17 34 0

Holinka-Miklós

Hanna
X 2 1 3 33 0 0 0 0 4 0 1 7 14 0 0 0 8 0 8 0 1 3 1 1 0 1 5 34 0

Szabó

Zita
X 22 5 5 100 0 3 0 4 7 57 9 15 60 0 2 0 2 2 4 1 5 1 1 0 0 0 15 31 0

Gaál

Gréta Anna
X 2 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 3 0 2 2 100 3 1 4 0 0 3 1 2 0 0 6 24 0

Pallai

Petra Erika
X 0 0 4 0 0 1 0 0 4 0 0 9 0 0 3 0 1 1 2 1 1 2 1 2 0 2 -7 21 0

Baczuk

Virág Anett
0 0 1 0 0 1 0 0 2 0 0 4 0 0 0 0 1 2 3 0 0 0 1 1 0 0 1 16 0

Szabó

Csenge
3 0 0 0 0 0 0 1 4 25 1 4 25 0 0 0 2 0 2 0 1 2 0 2 0 0 3 11 0

Balassa

Kincső Mária
6 2 2 100 1 2 50 0 0 0 3 4 75 0 0 0 2 1 3 0 0 0 2 0 0 0 10 10 0

Sós

Anna
0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 -3 10 0

Kovács

Rebeka Anna
0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 2 2 3 1 0 1 1 0 9 0
Összesen 5 52 14 27 52 2 12 17 6 29 21 22 68 32 2 7 29 23 7 30 4 14 17 10 15 1 5 47 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek