Leány egyetemi bajnokság, Kelet- 2023/2024
2023. október 11. | 18:30
1. forduló
Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma
56 -47
(9-20, 20-7, 15-12, 12-8)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Kisházi Béla Kálmán, dr. Szűcs Sándor

Hazai edző nyilatkozata
Vasas Orsolya : Látszik, hogy első mérkőzésünk volt, szerencsére túl vagyunk rajta, de nagyon lagymatag volt. A játékunkban nem volt meg a kellő agresszivitás és szervezetlen volt a játék. Ennek ellenére örülök, hogy túl tudtunk lendülni a nehézségeken. Az kimondottan pozitív, hogy mindig volt valaki, aki előre tudott lépni, illetve a védekezésünkbe is tudtunk egy kis keménységet belevinni. Ezeknek köszönhetően tudtuk megnyerni a mérkőzést, de a jövőben sokkal higgadtabbnak és összeszedettebnek kell lennünk, de összességében örülök a győzelemnek és sok sikert kívánok a SOTE-nak!

Vendég edző nyilatkozata
Hegyi Hanna : Nem volt egyszerű dolgunk, megújult a csapatunk, illetve egyből utazással kezdtünk. Ennek ellenére még is jól kezdtük a mérkőzést, ám hamar el is fáradtunk. Mindig nehéz a kezdet, de ez még nagyobb löketet ad a folytatásra. Gratulálok a DEAC-nak!

CSAPAT %
2p köz.
DEAC
Semmelweis Egyetem
43%
29%
2p ktáv.
DEAC
Semmelweis Egyetem
9%
32%
3p táv.
DEAC
Semmelweis Egyetem
20%
14%
1p bünt.
DEAC
Semmelweis Egyetem
70%
73%
DEAC Semmelweis Egyetem
Szerzett labda 13 10
Eladott labda 17 22
Lepattanó 35 44
Gólpassz 12 10
Fault 16 22
VAL 71 56
Dobástérkép
DEAC
Semmelweis Egyetem
DEAC
Semmelweis Egyetem
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
DEAC
Semmelweis Egyetem
43%
29%
2p ktáv.
DEAC
Semmelweis Egyetem
9%
32%
3p táv.
DEAC
Semmelweis Egyetem
20%
14%
1p bünt.
DEAC
Semmelweis Egyetem
70%
73%
DEAC Semmelweis Egyetem
Szerzett labda 13 10
Eladott labda 17 22
Lepattanó 35 44
Gólpassz 12 10
Fault 16 22
VAL 71 56
Statisztika
DEAC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Holinka-Miklós

Hanna
X 8 2 3 67 0 0 0 1 3 33 3 6 50 1 4 25 2 4 6 2 1 1 4 1 0 0 14 35 0

Szabó

Zita
X 10 4 4 100 0 3 0 0 6 0 4 13 31 2 2 100 5 2 7 4 2 3 3 3 1 0 17 32 0

Mezei

Dóra
X 5 0 4 0 1 2 50 0 2 0 1 8 13 3 4 75 5 2 7 3 1 4 3 1 2 1 12 32 0

Gaál

Gréta Anna
X 6 1 3 33 0 0 0 1 7 14 2 10 20 1 1 100 2 2 4 1 0 1 2 5 0 0 10 31 0

Szabó

Gréta
X 11 2 7 29 0 4 0 1 1 100 3 12 25 4 4 100 6 2 8 0 4 3 3 1 1 1 11 23 0

Bárdos

Míra Noémi
11 0 0 0 0 0 0 3 6 50 3 6 50 2 4 50 1 0 1 0 2 1 3 1 0 0 9 19 0

Szabó

Csenge
0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 3 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 -4 8 0

Pallai

Petra Erika
2 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 2 2 100 1 0 1 1 2 1 1 0 0 0 1 7 0

Jankó

Dóra
0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 0 -2 5 0

Kovács

Rebeka Anna
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 1 1 2 2 0 0 0 3 4 0

Szabados

Dorottya
3 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 0 0 0 0 2 0 1 0 0 0 0 4 0

Kovács

Virág
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 56 10 23 43 1 11 9 6 30 20 17 64 27 16 23 70 23 12 35 13 17 16 22 12 4 2 71 200
Semmelweis Egyetem
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Ferenczi

Kata
X 12 5 11 45 0 0 0 0 2 0 5 13 38 2 4 50 6 4 10 2 1 1 6 0 0 1 19 24 0

Nagy

Krisztina
X 5 0 3 0 1 3 33 1 5 20 2 11 18 0 0 0 7 1 8 2 1 0 1 3 0 0 9 23 0

Nagy

Annamária
X 4 0 2 0 2 3 67 0 2 0 2 7 29 0 0 0 3 1 4 3 3 0 0 2 0 0 5 23 0

Tóth

Fruzsina
X 9 1 2 50 2 5 40 0 1 0 3 8 38 3 4 75 1 5 6 1 3 2 2 2 0 0 11 23 0

Novák

Anett
X 5 1 5 20 0 2 0 1 1 100 2 8 25 0 0 0 3 0 3 1 1 2 0 1 1 2 4 21 0

Opitz

Kitti
2 0 1 0 0 1 0 0 2 0 0 4 0 2 2 100 1 0 1 1 2 3 2 1 0 0 1 17 0

Kuczik

Lili
5 2 3 67 0 2 0 0 1 0 2 6 33 1 1 100 2 1 3 0 1 2 1 0 1 0 5 16 0

Szabó

Petra
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 2 0 2 0 1 2 1 1 0 1 2 15 0

Kiss

Márta
3 0 1 0 1 2 50 0 0 0 1 3 33 1 2 50 1 0 1 0 2 3 1 0 0 0 0 14 0

Heckenberger

Hédi Lili
2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 2 100 2 0 2 0 3 3 2 0 0 0 3 13 0

Som

Petra
0 0 2 0 0 1 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 1 3 4 0 4 4 0 0 0 0 -3 11 0
Összesen 5 47 9 31 29 6 19 32 2 14 14 17 64 27 11 15 73 29 15 44 10 22 22 16 10 2 4 56 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek