Leány egyetemi bajnokság, Kelet- 2023/2024
2023. október 25. | 20:15
1. forduló
Miskolci Egyetemi Körcsarnok
90 -46
(19-13, 20-8, 24-12, 27-13)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Vaszi Ádám, Takács Zoltán

Hazai edző nyilatkozata
Lippai Szabolcs : Nagyon örülünk, hogy az első hazai mérkőzésünket is sikerült megnyerni. Jó volt látni, ahogy egyre jobban összeszokik a csapat, és több szép megoldást, extra passzt használva sikerült kosarakat szerezni. Gratulálok a csapatnak, további sok sikert a Szeged csapatának.

Vendég edző nyilatkozata
Zsemberi Erika : Egy év kihagyás után tért vissza csapatunk az egyetemi bajnokságba. Rövid ideje dolgozunk együtt, még a csapatépítés, összeszokás idejét éljük. Szeretnénk mérkőzésről mérkőzésre javulni, fejlődni! Gratulálunk ellenfelünknek, akik jól kihasználták fizikai és magassági fölényüket.


Dobástérkép
Miskolci Egyetem
SZTE-Szegedi RSC
Miskolci Egyetem
SZTE-Szegedi RSC
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Miskolci Egyetem
SZTE-Szegedi RSC
61%
50%
2p ktáv.
Miskolci Egyetem
SZTE-Szegedi RSC
38%
23%
3p táv.
Miskolci Egyetem
SZTE-Szegedi RSC
33%
21%
1p bünt.
Miskolci Egyetem
SZTE-Szegedi RSC
75%
50%
Miskolci Egyetem SZTE-Szegedi RSC
Szerzett labda 15 6
Eladott labda 10 15
Lepattanó 47 25
Gólpassz 24 12
Fault 5 9
VAL 139 34
Statisztika
Miskolci Egyetem
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Vég-Dudás

Anna
X 19 9 14 64 0 0 0 0 0 0 9 14 64 1 2 50 4 6 10 1 1 1 1 1 2 0 27 30 0

Tóth

Boglárka
X 10 2 4 50 0 0 0 2 6 33 4 10 40 0 0 0 2 0 2 3 1 0 0 3 0 0 11 30 0

Kecskés

Karina
X 7 1 1 100 1 1 100 1 4 25 3 6 50 0 0 0 2 2 4 1 2 1 0 4 0 0 11 29 0

Oláh

Fruzsina
X 20 4 7 57 0 2 0 4 6 67 8 15 53 0 0 0 4 1 5 6 4 2 0 5 1 0 26 28 0

Szegeczki

Nóra
X 14 5 7 71 0 0 0 1 1 100 6 8 75 1 1 100 7 2 9 2 1 1 5 3 0 0 30 27 0

Kababik

Bianka
10 2 5 40 1 1 100 0 0 0 3 6 50 4 5 80 6 4 10 0 0 0 3 4 1 0 24 20 0

Kápolnai

Dorina
6 2 2 100 1 2 50 0 2 0 3 6 50 0 0 0 1 0 1 2 1 0 0 0 0 0 5 15 0

Lukács

Panna Réka
0 0 1 0 0 1 0 0 1 0 0 3 0 0 0 0 2 0 2 0 0 0 0 4 0 0 3 9 0

Balla

Sára
2 1 1 100 0 0 0 0 2 0 1 3 33 0 0 0 2 0 2 0 0 0 0 0 0 0 2 7 0

Gondos

Alexandra
0 0 1 0 0 1 0 0 1 0 0 3 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 0 0 0 -2 3 0

Nagy

Noémi
2 1 1 100 0 0 0 0 1 0 1 2 50 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 2 2 0
Összesen 5 90 27 44 61 3 8 38 8 24 33 38 76 50 6 8 75 31 16 47 15 10 5 9 24 4 0 139 200
SZTE-Szegedi RSC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Földing

Anna Lídia
X 16 2 3 67 2 4 50 2 5 40 6 12 50 2 2 100 2 2 4 2 1 1 4 2 0 0 21 34 0

Tasi

Rebeka
X 13 3 5 60 2 5 40 1 3 33 6 13 46 0 0 0 4 1 5 2 4 1 0 0 0 1 9 34 0

Antal

Anna
X 4 2 2 100 0 3 0 0 1 0 2 6 33 0 2 0 0 3 3 0 0 1 1 0 0 0 2 32 0

Czintos

Boglárka
X 6 2 4 50 1 6 17 0 5 0 3 15 20 0 0 0 2 0 2 1 5 0 0 1 0 2 -7 31 0

Bende

Réka
X 7 2 4 50 0 3 0 1 3 33 3 10 30 0 0 0 5 1 6 0 1 3 0 3 0 0 8 30 0

Ódry

Krisztina
0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 3 0 3 0 2 1 0 5 0 1 4 18 0

Molnár

Martina Magdolna
0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 1 0 0 0 10 0

Kendl

Rita Anita
0 0 2 0 0 0 0 0 1 0 0 3 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 0 0 0 -2 7 0

Patyi

Andrea
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 1 0 0 0 0 -1 4 0
Összesen 5 46 11 22 50 5 22 23 4 19 21 20 63 32 2 4 50 17 8 25 6 15 9 5 12 0 4 34 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek