Női NB I. A csoport, Rájátszás az 1-8. helyért- 2023/2024
2024. május 4. | 16:00
3. forduló
Gabányi László Sportcsarnok
82 -84
(17-21, 16-19, 28-19, 11-13, 10-12)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Kovács Nimród, Jankovics Viktor Zsolt, Téczely Roland Balázs (Sarkadi-Nagy Ágnes)

Hazai edző nyilatkozata
Mészárosné Kovács Andrea : Gratulálok a TF-nek, maximálisan megérdemelten nyerték meg a mérkőzést. A tapasztalat mellettük szólt, és bár most voltunk a legközelebb hozzá, hogy megverjük őket, előjöttek azok az alapvető hibák, amiket igyekeztünk kijavítani. Ebben léptünk előre, voltak, akik ma extrát hoztak, ugyanakkor centerposzton hátrányban voltunk a találkozón, de mezőnyben is követtünk el hibákat. Ezzel együtt szeretnék gratulálni a saját csapatomnak is, mert ma a maximumot hozták ki magukból. Nem volt szerencsénk, mert ma nem fogtunk ki extra dobóformát, ami segíthette volna a győzelmünket.

Vendég edző nyilatkozata
Hegedűs Péter : Szeretnék gratulálni a BEAC csapatának is, a harmadik negyedben tudtak ritmust váltani, amire mi nem reagáltunk jól és ezzel teljesen nyílttá tudták tenni a találkozót. Kicsit de ja vu érzésem volt, hasonló végjátékot játszottunk néhány napja a Vasas csapatával, ott is beütöttünk buta faultokat a végén. A hosszabbítás előtt azt kértem a lányoktól, hogy úgy kezdjék el a ráadást, ahogy tették a Vasas ellen, de utána próbáljunk higgadtabbak maradni. Nem fogok megfiatalodni ezektől a meccsektől. Örülök, hogy le tudtuk zárni a párharcot, megint kevesebben lettünk, mindenki ki van merülve fizikálisan és érzelmileg is. A hetedik helynél magasztosabb céljaink voltak a szezon közben és előtt is, meglátjuk, hogy mit tartogat a jövő.

Hazai játékos nyilatkozata
Angyal Barbara : Azt beszéltük az öltözőben a mérkőzés előtt, hogy ez lesz az utolsó fellépésünk a Gabányiban, ha ez 40 perc, ha 45 perc, akkor is tegyünk meg mindent a sikerért és úgy jöjjünk le a pályáról, hogy ne legyen bennünk hiányérzet. Szomorú vagyok, hogy nem tudtuk behúzni ezt a győzelmet, de büszke vagyok a lányokra, mert mindent megtettek a sikerért.

Vendég játékos nyilatkozata
Németh Alma : Szerintem mindent elmondott Peti. Nekem most egy kicsit nehéz megszólalni, mert ez volt az utolsó NBI-es mérkőzésem. Köszönök mindent az egyetemnek, szuper volt ez a 13 év.


Dobástérkép
E.ON ELTE BEAC
TFSE-MTK
E.ON ELTE BEAC
TFSE-MTK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 4 7
Legtöbb egymás után szerzett pont 8 8
Vezetés váltás 13
Egyenlő eredmények száma 9
Csapat vezetési ideje 07:25 32:25
CSAPAT %
2p köz.
E.ON ELTE BEAC
TFSE-MTK
64%
63%
2p ktáv.
E.ON ELTE BEAC
TFSE-MTK
33%
27%
3p táv.
E.ON ELTE BEAC
TFSE-MTK
21%
30%
1p bünt.
E.ON ELTE BEAC
TFSE-MTK
74%
70%
E.ON ELTE BEAC TFSE-MTK
Szerzett labda 16 7
Eladott labda 13 19
Lepattanó 23 38
Gólpassz 22 22
Fault 21 19
VAL 110 113
Statisztika
E.ON ELTE BEAC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Morgan

Kolby Brennan
X 11 0 3 0 1 2 50 2 8 25 3 13 23 3 4 75 5 1 6 1 3 1 6 6 0 2 16 42 0

Angyal

Barbara
X 26 9 10 90 1 2 50 0 4 0 10 16 63 6 7 86 0 0 0 1 3 4 4 9 0 0 30 39 0

Tóth

Franka Emilia
X 17 4 7 57 1 3 33 1 2 50 6 12 50 4 4 100 7 0 7 5 2 3 3 0 0 0 24 35 0

Ozola

Katrina
X 4 2 4 50 0 0 0 0 1 0 2 5 40 0 0 0 2 0 2 1 0 5 0 0 0 0 4 18 0

Milkovics

Réka
X 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 6 0

Juhász

Angéla Blanka
12 6 8 75 0 1 0 0 2 0 6 11 55 0 0 0 1 1 2 4 2 2 3 2 0 1 16 37 0

Gábor

Lili
10 3 6 50 0 0 0 1 1 100 4 7 57 1 4 25 2 4 6 4 3 3 3 3 1 0 18 27 0

Katona

Boglárka
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 15 0

Drahos

Leila
2 1 1 100 0 1 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 2 6 0

Séllei

Lili
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Szauter

Petra
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Orosz

Lea Zsófia
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 82 25 39 64 3 9 33 4 19 21 32 67 48 14 19 74 17 6 23 16 13 21 19 22 1 3 110 225
TFSE-MTK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Czinano

Monika Sharon
X 17 6 9 67 1 3 33 0 0 0 7 12 58 3 6 50 5 8 13 0 1 3 6 1 0 1 28 42 0

Szabó

Fanni Andrea
X 17 4 9 44 0 4 0 2 4 50 6 17 35 3 3 100 2 2 4 2 6 3 2 4 2 0 14 42 0

Dúl

Terka Zsófia
X 11 1 2 50 0 0 0 1 6 17 2 8 25 6 9 67 3 2 5 1 5 2 7 12 0 0 22 41 0

Németh

Alma
X 19 5 6 83 2 4 50 0 0 0 7 10 70 5 7 71 4 1 5 1 3 4 5 0 0 0 22 30 0

Burján

Laura
X 6 0 0 0 0 0 0 2 4 50 2 4 50 0 0 0 4 1 5 1 2 3 0 3 1 0 12 28 0

Baa

Dominika
12 3 4 75 0 0 0 2 5 40 5 9 56 0 0 0 3 0 3 1 2 2 0 1 0 0 11 22 0

Király

Andrea
0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 3 0 0 0 0 1 1 2 1 0 2 0 1 0 0 1 14 0

Horváth

Dóra
2 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 2 2 100 1 0 1 0 0 0 1 0 0 0 3 6 0

Pusztai

Petra Panna
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Vígh

Bernadett Emese
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 84 19 30 63 3 11 27 7 23 30 29 64 45 19 27 70 23 15 38 7 19 19 21 22 3 1 113 225
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek