Női NB I. A csoport, Rájátszás az 1-8. helyért- 2023/2024
2024. április 30. | 19:00
3. forduló
Dr. Koltai Jenő Sportközpont
100 -74
(26-27, 26-16, 28-17, 20-14)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Györfy Rúben, Lengyel Ádám József, Sörlei Attila (Gergely Csaba)

Hazai edző nyilatkozata
Hegedűs Péter : Nyilván a hétvége után nem voltunk túl jó lelki állapotban, de talán jobb is, hogy egyből meccset játszottunk és nem volt sok idő gondolkodni. A bajnokság ezen szakaszában sok újat nem tudunk mondani a lányoknak, inkább csak mentálisan próbáltunk továbblépni a Vasas meccsből, örülök, hogy a lányok komolyan vették a mérkőzést és jól játszottak. Biztos vagyok benne, hogy a BEAC otthon majd felszívja magát, valójában nem történt semmi, 1-0 ide és szombaton újra meccs van.

Vendég edző nyilatkozata
Mészárosné Kovács Andrea : Úgy kezdtünk, hogy abból kaptunk 6 pontot, amit előre megbeszéltünk, hogy nem történhet meg. 100 pont az mindent elmond, kaptunk 30 pontot eladott labdából, 18-at támadó lepattanóból, úgyhogy nem nagyon kell ehhez semmit hozzáfűzni.

Hazai játékos nyilatkozata
Burján Laura : Örülök, hogy egyre többet tudok játszani, szeretnék minél többet fejlődni és örülök, hogy több játéklehetőséget kaphatok.

Vendég játékos nyilatkozata
Gábor Lili : Gratulálok a TF-nek. Addig amíg csapatként tudtunk dolgozni és agresszívak voltunk meccsben tudtunk maradni. Aztán egyre több labdát adtunk el, és sok támadó lepattanót engedtünk az ellenfélnek, akkor estünk szét és rengeteg üres ziccert nyeltünk le és ez hatalmasat dobott a különbségen, ebben volt a vesztünk.


Dobástérkép
TFSE-MTK
E.ON ELTE BEAC
TFSE-MTK
E.ON ELTE BEAC
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 34 3
Legtöbb egymás után szerzett pont 13 11
Vezetés váltás 5
Egyenlő eredmények száma 6
Csapat vezetési ideje 35:41 02:01
CSAPAT %
2p köz.
TFSE-MTK
E.ON ELTE BEAC
65%
52%
2p ktáv.
TFSE-MTK
E.ON ELTE BEAC
25%
38%
3p táv.
TFSE-MTK
E.ON ELTE BEAC
47%
54%
1p bünt.
TFSE-MTK
E.ON ELTE BEAC
75%
68%
TFSE-MTK E.ON ELTE BEAC
Szerzett labda 10 9
Eladott labda 15 17
Lepattanó 39 19
Gólpassz 26 20
Fault 19 12
VAL 138 95
Statisztika
TFSE-MTK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Király

Andrea
X 6 0 0 0 0 2 0 2 7 29 2 9 22 0 0 0 3 1 4 0 0 1 0 3 1 1 7 32 0

Carter

Quionche Collianna Laneshay
X 13 2 6 33 0 0 0 3 6 50 5 12 42 0 0 0 2 2 4 1 2 0 4 8 0 1 21 31 0

Szabó

Fanni Andrea
X 23 1 3 33 2 6 33 5 6 83 8 15 53 2 2 100 3 2 5 2 5 3 1 7 1 1 27 29 0

Czinano

Monika Sharon
X 16 7 8 88 0 2 0 0 0 0 7 10 70 2 2 100 6 5 11 0 1 2 1 1 1 1 26 24 0

Dúl

Terka Zsófia
X 15 2 2 100 1 2 50 3 8 38 6 12 50 0 0 0 1 1 2 0 1 1 1 2 1 0 14 20 0

Burján

Laura
14 4 4 100 0 0 0 2 3 67 6 7 86 0 0 0 1 2 3 2 1 3 0 2 0 0 19 21 0

Baa

Dominika
8 2 5 40 0 0 0 1 4 25 3 9 33 1 2 50 3 0 3 4 2 4 2 2 0 2 10 18 0

Németh

Alma
4 2 2 100 0 0 0 0 0 0 2 2 100 0 0 0 0 1 1 1 2 2 1 1 1 0 7 12 0

Vígh

Bernadett Emese
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 1 0 2 7 0

Horváth

Dóra
1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 2 50 1 4 5 0 1 3 2 0 0 0 5 6 0
Összesen 5 100 20 31 65 3 12 25 16 34 47 39 77 51 6 8 75 21 18 39 10 15 19 12 26 6 6 138 200
E.ON ELTE BEAC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Morgan

Kolby Brennan
X 9 0 3 0 0 2 0 2 5 40 2 10 20 3 6 50 2 0 2 0 2 1 6 4 1 0 9 28 0

Ozola

Katrina
X 10 3 4 75 1 2 50 0 0 0 4 6 67 2 3 67 2 2 4 0 3 4 2 0 0 0 10 28 0

Angyal

Barbara
X 21 3 3 100 3 4 75 3 3 100 9 10 90 0 0 0 2 1 3 2 6 3 1 7 0 0 27 26 0

Tóth

Franka Emilia
X 9 3 5 60 1 6 17 0 1 0 4 12 33 1 2 50 3 0 3 0 0 2 1 1 2 2 7 26 0

Milkovics

Réka
X 3 0 1 0 0 0 0 1 1 100 1 2 50 0 0 0 1 0 1 1 2 0 1 4 0 0 7 18 0

Juhász

Angéla Blanka
4 1 4 25 0 0 0 0 0 0 1 4 25 2 2 100 2 0 2 4 0 0 2 0 1 1 10 27 0

Gábor

Lili
6 2 4 50 0 0 0 0 1 0 2 5 40 2 2 100 1 1 2 0 1 0 3 3 2 1 12 19 0

Orosz

Lea Zsófia
7 0 0 0 1 1 100 1 2 50 2 3 67 2 2 100 1 0 1 1 1 2 1 0 0 0 8 10 0

Katona

Boglárka
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 9 0

Szauter

Petra
4 2 2 100 0 0 0 0 0 0 2 2 100 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 4 5 0

Drahos

Leila
1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 2 50 0 1 1 1 2 0 2 0 0 1 1 4 0

Séllei

Lili
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 74 14 27 52 6 16 38 7 13 54 27 56 48 13 19 68 14 5 19 9 17 12 19 20 6 6 95 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek