Női NB I. A csoport, Rájátszás az 1-8. helyért- 2023/2024
2024. május 1. | 18:00
3. forduló
Szekszárdi Szabadidőközpont
82 -67
(19-19, 20-15, 21-20, 22-13)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Praksch Péter Árpád, Goda László, Fodor Attila (Bognár Tibor)

Hazai edző nyilatkozata
Djokics Zseljko : Az első negyed végén, a második elején voltunk hullámvölgyben, de összességében huszonöt-harminc percig extrát nyújtottunk. Elveszített elődöntő után nehéz motiválni bárkit is, de örülünk, hogy vezetünk a párharcban. Sopronban régen nyertünk, így ez – a bronzérem megszerzése mellett – motivációt jelent.

Vendég edző nyilatkozata
Gáspár Dávid : A második negyed végére leveszítettük a fókuszt, így az addig megszerzett kis előnyünket leadtuk. Ugyanez következett be az utolsó játékrészben, de akkor végig nem volt meg a koncentráció. Felőrölt bennünket a Szekszárd, nem tudtunk üres és jó helyzeteket teremteni, ezáltal a védekezésünk is szétesett.

Hazai játékos nyilatkozata
Theodoreán Alexandra : A két csapat mérkőzései az elmúlt években rangadónak számítanak, ez most sem volt másként. Büszke vagyok a csapatra, belülről azt láttam, hogy szinte végig kontrolláltuk a mérkőzést. Abban a néhány percben, amikor a Sopron került fölénybe, statikussá vált a támadójátékunk, és hagytuk, hogy ellenfelünk domináljon a palánkok alatt. A második félidőben agresszívebben játszottunk, nagyobb volt a rotációnk, ezek döntőnek bizonyultak.

Vendég játékos nyilatkozata
Brooks Jelena : A párharc első mérkőzését a jobb csapat nyerte, az, amelyik jobban akarta a sikert. Védekezésben nem volt meg a megfelelő koncentráció, sokat hibáztunk, ami kihatott a támadójátékunkra is.


Dobástérkép
TARR KSC Szekszárd
Sopron Basket
TARR KSC Szekszárd
Sopron Basket
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 20 3
Legtöbb egymás után szerzett pont 8 8
Vezetés váltás 2
Egyenlő eredmények száma 2
Csapat vezetési ideje 31:22 07:05
CSAPAT %
2p köz.
TARR KSC Szekszárd
Sopron Basket
71%
43%
2p ktáv.
TARR KSC Szekszárd
Sopron Basket
14%
54%
3p táv.
TARR KSC Szekszárd
Sopron Basket
25%
33%
1p bünt.
TARR KSC Szekszárd
Sopron Basket
78%
79%
TARR KSC Szekszárd Sopron Basket
Szerzett labda 10 8
Eladott labda 9 13
Lepattanó 28 30
Gólpassz 15 13
Fault 18 19
VAL 120 87
Statisztika
TARR KSC Szekszárd
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Westbeld

Kathryn Elizabeth
X 22 8 9 89 1 3 33 1 2 50 10 14 71 1 3 33 3 1 4 1 1 2 2 3 0 0 25 31 0

Stanacev

Aleksandra
X 2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 3 0 3 2 1 3 3 2 0 0 11 23 0

Horváth

Bernadett Katalin
X 5 1 3 33 0 1 0 1 3 33 2 7 29 0 0 0 4 0 4 2 1 2 0 3 0 0 8 23 0

Monroe

Jacinta Lisette
X 22 10 14 71 0 1 0 0 0 0 10 15 67 2 3 67 5 1 6 1 0 3 4 1 1 0 29 19 0

Theodoreán

Alexandra
X 6 1 1 100 0 1 0 0 0 0 1 2 50 4 4 100 1 0 1 1 0 2 2 1 0 0 10 18 0

Miklós

Melinda
2 1 2 50 0 0 0 0 1 0 1 3 33 0 0 0 1 0 1 1 3 1 1 2 1 1 3 22 0

Krnjic

Sara
4 2 3 67 0 1 0 0 0 0 2 4 50 0 0 0 5 1 6 0 1 0 2 3 1 0 13 20 0

Mányoky

Réka
13 3 3 100 0 0 0 0 0 0 3 3 100 7 8 88 3 0 3 1 1 2 4 0 0 0 19 17 0

Boros

Júlia
4 2 4 50 0 0 0 0 2 0 2 6 33 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 15 0

Szücs

Gréta
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 5 0

Bernáth

Réka
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 5 0

Holcz

Rebeka
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 2 0
Összesen 5 82 30 42 71 1 7 14 2 8 25 33 57 58 14 18 78 25 3 28 10 9 18 19 15 3 1 120 200
Sopron Basket
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Varga

Alíz
X 11 3 8 38 1 2 50 1 1 100 5 11 45 0 0 0 5 4 9 1 2 3 1 1 0 1 15 34 0

Brooks

Jelena
X 18 5 9 56 3 8 38 0 1 0 8 18 44 2 2 100 2 1 3 0 1 1 7 2 0 0 19 32 0

Papp

Klaudia
X 8 2 3 67 2 2 100 0 4 0 4 9 44 0 0 0 5 0 5 3 4 4 0 2 0 0 9 28 0

Böröndy

Vivien
X 7 0 2 0 0 0 0 2 3 67 2 5 40 1 2 50 0 0 0 1 1 1 2 1 0 1 6 22 0

Sitku

Zsuzsanna
X 5 1 2 50 0 0 0 1 1 100 2 3 67 0 0 0 4 0 4 0 2 2 0 1 0 0 7 20 0

Dénesné Fegyverneky

Zsófia
6 0 2 0 1 1 100 1 3 33 2 6 33 1 2 50 3 0 3 1 0 3 1 1 1 0 8 22 0

Turner

Yvonne Nicole
5 1 2 50 0 0 0 0 1 0 1 3 33 3 4 75 3 0 3 1 2 1 5 4 0 1 13 22 0

Toman

Dóra
7 0 0 0 0 0 0 1 4 25 1 4 25 4 4 100 2 1 3 1 1 4 2 1 0 0 10 17 0

Jevtovic

Jovana
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0

Erdélyiová

Alexandra
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 67 12 28 43 7 13 54 6 18 33 25 59 42 11 14 79 24 6 30 8 13 19 18 13 1 3 87 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek