Női NB I. A csoport, Rájátszás az 1-8. helyért- 2023/2024
2024. április 23. | 18:00
2. forduló
NOVOMATIC Aréna
60 -74
(13-18, 19-20, 18-22, 10-14)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Kapitány Gellért, Nagy Viktor, Söjtöry Tamás Ferenc (Dernei Gábor)

Hazai edző nyilatkozata
Gáspár Dávid : Gratulálok a DVTK-nak, okos és kemény kosárlabdát játszottak! Mindkét mérkőzésen megtalálták azokat a pontokat, hol kell támadni bennünket, megérdemelt a továbbjutásuk a döntőbe. Koncentrálunk a bronzmérkőzésre, ahol szintén számítunk szurkolóinkra!

Vendég edző nyilatkozata
Völgyi Péter : Kemény összecsapás volt, a Sopron keményen ment minden labdáért, de mi ezt fel tudtuk venni. Nagyon örülök annak, hogy a külső dobásainkkal az elején el tudtunk menni. Fontos volt, hogy kézben tartsuk a mérkőzés irányítását. Sportszerű mérkőzés volt, gratulálok a Sopronnak, és köszönjük szurkolóinknak, hogy ma is belehajszoltak minket a győzelembe!

Hazai játékos nyilatkozata
Brooks Jelena : Gratulálok a miskolci csapatnak a döntőbe jutáshoz és a legjobbakat kívánom nekik a folytatáshoz! Tudjuk, hol hibáztunk. Úgy gondolom, jobb meccset játszottunk, mint náluk, de nem sikerült nyernünk. Mostantól előre kell tekintenünk és megpróbáljuk megszerezni a bronzérmet.

Vendég játékos nyilatkozata
Kaila Charles : Nagyon kemény találkozó volt, mely sok energiát igényelt a remek soproni csapattal szemben. Elsősorban a védekezésünkre fókuszáltunk, és arra, hogy bárhogy is alakul a mérkőzés, mindig maradjunk egységben, és jó energiával, keményen kosárlabdázzunk.


Dobástérkép
Sopron Basket
DVTK Hun-Therm
Sopron Basket
DVTK Hun-Therm
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 3 18
Legtöbb egymás után szerzett pont 7 12
Vezetés váltás 6
Egyenlő eredmények száma 2
Csapat vezetési ideje 02:30 36:03
CSAPAT %
2p köz.
Sopron Basket
DVTK Hun-Therm
48%
56%
2p ktáv.
Sopron Basket
DVTK Hun-Therm
44%
50%
3p táv.
Sopron Basket
DVTK Hun-Therm
26%
42%
1p bünt.
Sopron Basket
DVTK Hun-Therm
88%
67%
Sopron Basket DVTK Hun-Therm
Szerzett labda 6 9
Eladott labda 14 15
Lepattanó 28 28
Gólpassz 15 16
Fault 16 13
VAL 76 95
Statisztika
Sopron Basket
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Brooks

Jelena
X 20 4 7 57 5 11 45 0 3 0 9 21 43 2 2 100 5 1 6 1 1 2 3 3 3 0 23 32 0

Varga

Alíz
X 9 2 2 100 1 1 100 1 4 25 4 7 57 0 0 0 1 0 1 1 1 1 0 0 0 0 7 26 0

Papp

Klaudia
X 9 0 1 0 0 1 0 3 5 60 3 7 43 0 0 0 5 1 6 0 3 3 3 3 0 0 14 26 0

Dénesné Fegyverneky

Zsófia
X 4 0 1 0 1 1 100 0 0 0 1 2 50 2 2 100 2 0 2 0 1 1 2 5 0 0 11 26 0

Böröndy

Vivien
X 4 2 2 100 0 1 0 0 2 0 2 5 40 0 0 0 0 0 0 1 0 2 0 1 0 0 3 21 0

Sitku

Zsuzsanna
7 1 3 33 0 0 0 1 3 33 2 6 33 2 2 100 3 2 5 0 1 2 2 0 1 0 10 27 0

Mompremier

Beatrice
5 2 6 33 0 0 0 0 0 0 2 6 33 1 2 50 4 3 7 1 3 4 2 1 1 0 9 22 0

Toman

Dóra
2 1 2 50 0 0 0 0 2 0 1 4 25 0 0 0 1 0 1 1 1 1 0 1 0 0 1 13 0

Turner

Yvonne Nicole
0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 1 3 0 1 1 0 0 -2 7 0

Jevtovic

Jovana
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 60 12 25 48 7 16 44 5 19 26 24 60 40 7 8 88 21 7 28 6 14 16 13 15 5 0 76 200
DVTK Hun-Therm
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Charles

Kaila Ashlee Helen
X 19 6 8 75 2 4 50 0 1 0 8 13 62 3 3 100 7 0 7 3 2 1 3 3 0 2 28 35 0

Lelik

Réka
X 9 1 7 14 2 3 67 1 2 50 4 12 33 0 1 0 1 1 2 2 2 3 6 3 0 2 11 30 0

Aho

Nina Daniella
X 9 0 1 0 0 1 0 3 4 75 3 6 50 0 0 0 4 2 6 1 3 3 2 3 0 0 15 28 0

Jovanovic

Milica
X 7 1 2 50 1 1 100 1 5 20 3 8 38 0 0 0 3 1 4 1 2 1 0 1 0 0 6 26 0

Grigalauskyté

Monika
X 5 2 3 67 0 0 0 0 0 0 2 3 67 1 2 50 2 1 3 0 3 1 4 0 0 0 7 21 0

Garbin

Darcee Lee
18 3 3 100 0 1 0 4 10 40 7 14 50 0 0 0 3 1 4 1 0 1 1 2 0 1 19 30 0

Kányási

Veronika
7 2 3 67 0 0 0 1 2 50 3 5 60 0 0 0 1 1 2 1 3 2 0 4 0 0 9 26 0

Aho

Tyra Nolwenn
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 4 0

Oláh

Fruzsina
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Tenyér

Zsófia
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Vég-Dudás

Anna
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 74 15 27 56 5 10 50 10 24 42 30 61 49 4 6 67 21 7 28 9 15 13 16 16 0 5 95 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek