Női Amatőr NB I. Zöld csoport- 2023/2024
2023. november 12. | 18:00
6. forduló
Bálint Márton Általános és Középiskola
106 -84
(33-24, 22-19, 27-16, 24-25)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Czupi Márton, Fajszi Zsombor Levente

Hazai edző nyilatkozata
Radovics József : Nem jó előjelekkel vártuk ezt a mérkőzést! Több kulcsjátékosunk egész héten nem edzett betegség miatt. Ketten nem is tudták vállalni a játékot és családi okok miatt is akadt hiányzó! Ilyen előjelek mellett csoda, hogy ilyen teljesítményre voltunk képesek. A legjobban a védekezésünkön látszott, hogy nem voltunk elég élesek. Szerencsére a kritikus helyzetekben mindig akadt valaki, aki átlendítette a csapatot a holtponton. Fontos mérkőzésen fontos győzelmet arattunk, gratulálok a KLKA csapatának is, mert az utolsó pillanatig küzdöttek becsülettel! Mindkét csapat megérdemli a dícséretet!

Vendég edző nyilatkozata
Rosta Balázs : Szeretnék gratulálni a Radobasket csapatának, akik egészen elképesztően kiváló dobó formát fogtak ki a mai napon. Hiába próbálkoztunk mindenféle védekezési formációval, variációval nem találtuk meg ma ennek az ellenszerét úgyhogy ehez szeretnénk gratulálni. A csapatnak is gratulálok tudtunk 81 pontot dobni idegenben, ezzel nagyjából bárhol meccset tudtunk volna nyerni. Ma ez itt nem sikerült, de nem lehet bántani érte a lányokat. Mégegyszer gratulálunk az ellenfelünknek


Dobástérkép
RADOBASKET Törökbálint
Kiss Lenke KA
RADOBASKET Törökbálint
Kiss Lenke KA
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 30 2
Legtöbb egymás után szerzett pont 7 13
Vezetés váltás 1
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 39:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
RADOBASKET Törökbálint
Kiss Lenke KA
37%
59%
2p ktáv.
RADOBASKET Törökbálint
Kiss Lenke KA
50%
47%
3p táv.
RADOBASKET Törökbálint
Kiss Lenke KA
76%
24%
1p bünt.
RADOBASKET Törökbálint
Kiss Lenke KA
76%
62%
RADOBASKET Törökbálint Kiss Lenke KA
Szerzett labda 11 11
Eladott labda 19 16
Lepattanó 47 35
Gólpassz 24 17
Fault 17 14
VAL 142 100
Statisztika
RADOBASKET Törökbálint
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Göbölös

Réka
X 23 0 7 0 2 5 40 5 6 83 7 18 39 4 5 80 4 1 5 1 5 3 3 7 0 1 22 36 0

Szeitl

Vanessa
X 34 3 7 43 1 2 50 7 9 78 11 18 61 5 8 63 2 1 3 0 4 1 4 6 0 1 33 33 0

Budai

Dorina
X 35 11 18 61 2 2 100 1 1 100 14 21 67 6 6 100 12 9 21 3 1 2 5 1 1 0 58 31 0

Kovács

Laura Eleanor
X 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 3 0 0 0 0 4 0 4 3 4 2 1 2 0 0 3 29 0

Csegény

Csenge Janka
X 1 0 3 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 1 2 50 3 1 4 1 3 4 1 5 0 1 5 23 0

Kurucz

Réka
11 1 4 25 0 0 0 3 3 100 4 7 57 0 0 0 4 0 4 2 2 1 0 3 0 0 15 26 0

Tóth

Zsófia
2 1 4 25 0 0 0 0 0 0 1 4 25 0 0 0 5 1 6 1 0 4 0 0 0 0 6 22 0

Kohán

Zsófia Emma
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Laborczy

Míra
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Holly

Hanga Zóra
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Tarjányi

Sára Boróka
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Tóth-Miklós

Eszter
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 106 16 43 37 5 10 50 16 21 76 37 74 50 16 21 76 34 13 47 11 19 17 14 24 1 3 142 200
Kiss Lenke KA
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Szabó

Enikő
X 0 0 1 0 0 0 0 0 7 0 0 8 0 0 0 0 3 0 3 2 1 2 1 9 0 0 6 40 0

Keszte

Sára
X 29 7 11 64 3 5 60 1 3 33 11 19 58 6 9 67 7 3 10 1 3 4 8 3 1 1 38 36 0

Ozsvárt

Kata
X 28 4 5 80 4 6 67 4 10 40 12 21 57 0 0 0 2 1 3 2 3 2 1 2 0 0 24 33 0

Herjeczki

Patricia
X 6 1 3 33 2 6 33 0 1 0 3 10 30 0 0 0 3 3 6 2 2 1 0 2 1 0 8 27 0

Básti

Gabriella
X 13 3 5 60 0 0 0 1 1 100 4 6 67 4 8 50 6 0 6 3 2 1 5 0 1 0 20 19 0

Nagy

Andrea Franciska
5 1 2 50 0 1 0 0 1 0 1 4 25 3 4 75 4 2 6 0 3 2 2 0 0 0 6 18 0

Kozma

Renáta
3 0 0 0 0 0 0 1 5 20 1 5 20 0 0 0 0 0 0 0 2 2 0 0 0 0 -3 15 0

Jambrik

Barbara
0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 1 0 0 0 12 0

Juhász

Réka
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Berta

Eszter Anna
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 1 0 0
Összesen 5 84 16 27 59 9 19 47 7 29 24 32 75 43 13 21 62 25 10 35 11 16 14 17 17 3 1 100 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek