Női Amatőr NB I. Piros csoport- 2023/2024
2023. október 26. | 17:00
4. forduló
Novomatic Aréna Új Terem
54 -63
(15-16, 15-9, 12-20, 12-18)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Dr. Popgyákunik Balázs, Kiss Márton Balázs

Hazai edző nyilatkozata
Srdan Radulovic : Nehéz mérkőzés volt. Gratulálok az ellenfelünknek, nagyon jól játszott, különösen a negyedik negyedben mutatták meg, hogy fizikálisan sokkal erősebbek. Sok eladott labdánk volt, amit nem engedhetünk meg egy ilyen ellenféllel szemben, ez volt a vereségünk egyik oka. Ezen kívül a támadó lepattanóknál nem voltak jók a kizárásaink, és az ellenfelünk ezt kihasználta, második vagy harmadik esélyből pedig betaláltak.

Vendég edző nyilatkozata
Kovács Dénes : Gratulálok a lámyoknak! Tudtuk, hogy nagyon nehéz mérkőzés lesz, ugyanis a Sopron tehetséges fiatalokra építette a csapatát, ez pedig az NB1/B-s csapatnál nagyon jól látszik. A hosszú utazás és az összeszokatlanság miatt kicsit tompábban kezdtük a mérkőzést, az első félidőben tizennégy próbálkozásból sem tudtuk triplát dobni, azonban a második félidőben előléptek azok, akiknek kellett, valamint a kiegészítő emberek is szépen felpörögtek, felvették a ritmust, ennek köszönhető ez a közel tízpontos győzelem.


Dobástérkép
Sportdarázs-SMAFC
DVTK U23
Sportdarázs-SMAFC
DVTK U23
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 5 12
Legtöbb egymás után szerzett pont 9 7
Vezetés váltás 11
Egyenlő eredmények száma 7
Csapat vezetési ideje 10:00 24:00
CSAPAT %
2p köz.
Sportdarázs-SMAFC
DVTK U23
48%
58%
2p ktáv.
Sportdarázs-SMAFC
DVTK U23
29%
0%
3p táv.
Sportdarázs-SMAFC
DVTK U23
24%
21%
1p bünt.
Sportdarázs-SMAFC
DVTK U23
67%
88%
Sportdarázs-SMAFC DVTK U23
Szerzett labda 8 16
Eladott labda 23 14
Lepattanó 31 33
Gólpassz 15 14
Fault 14 15
VAL 63 86
Statisztika
Sportdarázs-SMAFC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Jevtovic

Jovana
X 11 4 6 67 0 1 0 0 1 0 4 8 50 3 6 50 7 2 9 0 4 2 3 1 1 0 14 35 0

Bakó

Patrícia
X 8 1 2 50 1 1 100 1 5 20 3 8 38 1 2 50 4 0 4 3 3 3 1 1 1 1 9 33 0

Toman

Dóra
X 12 2 3 67 0 1 0 2 4 50 4 8 50 2 2 100 5 1 6 1 6 3 3 7 0 0 19 30 0

Toman

Réka
X 8 1 2 50 0 1 0 2 8 25 3 11 27 0 0 0 2 1 3 1 0 2 1 1 2 1 8 23 0

Gombkötő

Lili
X 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 1 0 0 -3 6 0

Szikszai

Franciska
5 1 3 33 0 0 0 1 3 33 2 6 33 0 0 0 4 0 4 0 3 1 1 2 0 0 5 29 0

Sinka-Pálinkás

Szofi
7 2 2 100 1 2 50 0 2 0 3 6 50 1 1 100 2 1 3 1 2 0 2 1 0 0 9 22 0

Tátosová

Veronika
3 0 2 0 0 0 0 0 2 0 0 4 0 3 4 75 0 1 1 1 1 0 4 0 0 1 3 9 0

Rokob

Zora
0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 0 1 2 0 1 0 0 -1 8 0

Salamon

Réka Rebeka
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 1 0 0 0 0 0 5 0
Összesen 5 54 11 23 48 2 7 29 6 25 24 19 55 35 10 15 67 25 6 31 8 23 14 15 15 4 3 63 200
DVTK U23
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Oláh

Fruzsina
X 18 3 7 43 0 0 0 4 12 33 7 19 37 0 0 0 4 1 5 4 4 4 2 1 0 0 14 35 0

Aho

Tyra Nolwenn
X 4 2 5 40 0 1 0 0 3 0 2 9 22 0 0 0 4 3 7 3 1 1 4 4 0 1 14 34 0

Toman

Petra
X 16 6 8 75 0 1 0 1 10 10 7 19 37 1 1 100 1 1 2 2 3 0 2 3 1 1 11 34 0

Vég-Dudás

Anna
X 13 5 8 63 0 0 0 0 0 0 5 8 63 3 4 75 5 4 9 0 1 1 3 2 1 1 23 32 0

Fárbás

Eliza
X 12 3 3 100 0 0 0 1 3 33 4 6 67 3 3 100 6 0 6 4 1 4 2 2 1 0 24 25 0

Tózer Nemes

Boglárka
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 1 2 3 1 1 1 2 0 0 6 23 0

Győri

Éda Boglárka
0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 0 4 0 0 0 0 2 0 2 0 2 3 0 0 0 1 -4 12 0

Tóth

Boglárka
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 -2 5 0

Molnár

Eszter
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Virág

Sára
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 63 19 33 58 0 5 0 6 29 21 25 67 37 7 8 88 23 10 33 16 14 15 14 14 3 4 86 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek