Tippmix Női NB I. A csoport- 2023/2024
2024. március 2. | 18:00
15. forduló
Albertirsa Sportcsarnok
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Földházi Tamás Péter, JAKAB László Imre, Sörlei Attila (Bogárdi János)

Hazai edző nyilatkozata
Lo Elhadji Malick : Ez a mérkőzés az én hibám. Semmi nem valósult meg abból, amire készültünk. Minél gyorsabban megpróbáljuk visszanézni a meccset és megkeresni, hogy hol és mikben hibáztunk, hogy javítani tudjuk.

Vendég edző nyilatkozata
Riskó Dávid : Gratulálok a csapatomnak, nagyon büszke vagyok rájuk. Végig koncentráltak, végig küzdöttek, egy pillanatig se adták fel. Szerintem ez hozta meg a győzelmet, hogy olyan energiákat mozgattunk meg elsősorban a védekezésben, hogy elképesztő volt.

Hazai játékos nyilatkozata
Chrislyn Carr : Ellenfelünk nagyon keményen játszott a teljes 40 percben. Nekünk ma sem a védekezésünk, sem a támadásunk nem volt megfelelő, de úgy érzem, ha dolgozunk tovább, akkor annak meglesz az eredménye.

Vendég játékos nyilatkozata
Santa Baltkojiene : Nagyon jó mérkőzés volt. Az elejétől nagyon keményen védekeztünk és végig koncentráltak voltunk.Szerintem jól játszottunk, mindenki jól játszott a csapatból, és a sok vesztes meccs után nagyon jó érzés nyerni.


Dobástérkép
VBW CEKK Cegléd
BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
VBW CEKK Cegléd
BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 2 24
Legtöbb egymás után szerzett pont 6 11
Vezetés váltás 6
Egyenlő eredmények száma 3
Csapat vezetési ideje 02:15 35:21
CSAPAT %
2p köz.
VBW CEKK Cegléd
BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
50%
48%
2p ktáv.
VBW CEKK Cegléd
BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
33%
71%
3p táv.
VBW CEKK Cegléd
BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
16%
28%
1p bünt.
VBW CEKK Cegléd
BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
76%
56%
VBW CEKK Cegléd BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
Szerzett labda 6 9
Eladott labda 15 12
Lepattanó 36 41
Gólpassz 11 24
Fault 19 20
VAL 80 114
Statisztika
VBW CEKK Cegléd
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Barnai

Judit Eszter
X 13 6 11 55 0 2 0 0 0 0 6 13 46 1 3 33 6 4 10 1 2 3 4 2 5 1 24 35 0

Czank

Timea
X 10 3 4 75 0 0 0 1 6 17 4 10 40 1 2 50 3 4 7 1 0 2 3 2 1 0 17 35 0

Carr

Chrislyn Mariah
X 18 3 6 50 2 3 67 0 5 0 5 14 36 8 8 100 1 1 2 2 2 4 7 1 0 2 19 29 0

Shematsi

Sarah Baeni
X 2 1 3 33 0 1 0 0 2 0 1 6 17 0 0 0 4 0 4 1 5 2 2 1 0 0 0 28 0

Rakita

Lili
X 3 0 2 0 1 1 100 0 3 0 1 6 17 1 2 50 3 1 4 0 1 1 2 1 0 0 3 15 0

Szirony

Dorina
7 2 4 50 0 0 0 1 5 20 3 9 33 0 0 0 0 1 1 1 2 1 0 2 0 0 3 26 0

Szerelem-Kobolák

Cintia Zsófia
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 1 0 0 2 1 0 3 12 0

Farkas

Petra
5 0 0 0 0 2 0 1 3 33 1 5 20 2 2 100 3 1 4 0 0 3 2 0 0 0 7 10 0

Andi

Hanna Emma
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 1 1 0 0 0 0 0 5 0

Horváth

Boglárka
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 2 0 0 1 0 0 0 0 2 3 0

Kovács

Kitti Regina
3 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 2 2 0
Összesen 5 61 15 30 50 3 9 33 4 25 16 22 64 34 13 17 76 24 12 36 6 15 19 20 11 7 3 80 200
BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Baltkojiené

Santa
X 18 5 12 42 1 3 33 1 4 25 7 19 37 3 5 60 4 1 5 3 1 1 5 11 0 0 27 36 0

Koch

Dóra
X 10 1 3 33 1 1 100 2 4 50 4 8 50 0 0 0 3 0 3 2 1 4 1 1 0 2 12 31 0

Petrénaité

Martyna
X 13 4 7 57 1 1 100 1 4 25 6 12 50 0 0 0 5 3 8 1 3 3 3 2 0 0 18 24 0

Zsámár

Panna
X 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 2 0 2 0 1 3 1 1 0 0 2 15 0

Gróf

Júlia
X 5 2 4 50 0 0 0 0 0 0 2 4 50 1 2 50 0 0 0 0 1 1 1 0 1 0 3 7 0

Vincze

Nikolett
3 0 1 0 0 0 0 1 4 25 1 5 20 0 0 0 4 1 5 0 0 2 1 1 0 0 6 23 0

Trehub

Katarina
6 2 4 50 1 1 100 0 0 0 3 5 60 0 0 0 8 0 8 2 1 2 0 4 0 1 17 18 0

Rozmán

Lilla Anna
4 1 2 50 1 1 100 0 0 0 2 3 67 0 2 0 1 1 2 1 3 2 1 2 0 1 4 16 0

Aldazabal Berroa

Laura Solanch
16 6 9 67 0 0 0 0 1 0 6 10 60 4 5 80 5 1 6 0 0 0 5 1 1 2 24 16 0

Bajzáth

Lili
1 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 1 2 50 0 1 1 0 0 2 1 1 0 1 1 8 0

Takács

Dorina
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 1 0 0 0 0 0 0 6 0
Összesen 5 76 21 44 48 5 7 71 5 18 28 31 69 45 9 16 56 32 9 41 9 12 20 19 24 2 7 114 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek